Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Lexie
1. Az Asgardba való utazást és a megismerkedését Lokival.
2. A nővére. Ő volt az a személy, akire mindig minden helyzetben számíthatott és akitől a legjobb élettanácsokat kapta.
3. Azt, amikor meggyőzte Thort, hogy az kiengedje Lokit a cellájából és amikor felvették a Queens-i Rendőrkapitányságra.
4. Hogy a Robbal való ügye sosem rendeződött el és az büntetlenül éli az életét.
5. Egyszer szabotálta a nővére mesemondó versenyét gyermekkorukban irigységből, illetve felnőttkorában kirúgatott egy csajt a munkahelyéről csak azért, mert az rettenetesen irritálta.
6. Nem is egyszer. :'D Illetve ha úgy vesszük, most is van. Minden áldott nap.:))
7. Azon az estén, amikor megerőszakolták. Sokkot kapott és azután napokig nem tudott megszólalni az esetről.
8. Kizáródott a lakásából egy szál fehérneműben és a szomszéd fiú tűzlépcsőjét kellett használnia ahhoz, hogy visszajusson a lakásába az ablakon keresztül.
9. Mint sokszor ismételtem, a megerőszakolós esetet.
10. A tizennyolcadik születésnapja, a Dylannel való megismerkedése, illetve az összes olyan nap, amit Loki társaságában tölthetett.
11. Nem ismételem magam, szerintem sejthetitek.
Albert
1. Hogy felvételt nyert a Szent Ágoston Intézetbe, illetve hogy leérettségizett.
2. Édesapja volt mindig a legnagyobb hatással rá.
3. Amikor 2015-ben megszerezte az Brit Természettudományok verseny második helyét.
4. Hogy nem volt szociálisabb természet az iskolában és egy csomó jó dologból kimaradt ezáltal.
5. Nem tett gonosz dolgokat, talán az amikor kilógott egy éjszaka a házból, hogy a csillagokat nézhesse, a szülei tiltása ellenére, de ez nem nevezhető gonosznak.
6. Nem volt.
7. Amikor a kishúga balesetet szenvedett a játszótéren és nagyon csúnya agyrázkódást kapott. Egész éjszaka a kórházban sírt és alig bírt megnyugodni.
8. Rengeteg ciki dolog történt vele, de a leggázabb talán az az eset volt, amikor hatodik osztályban a minden évben megtartandó fotózási napon pont akkor hányta el magát, amikor róla készültek a portrék. Évekig szívott az incidens miatt, sokáig cikizték érte.
9. Megpróbálna jobban nyitni az emberek felé és több barátot szerezni.
10. Amikor főszerepet játszott a Rómeó és Júliában, egy iskolai előadás alkalmával, mert rengetegen megdicsérték akkor és ez nagyon jól esett neki.