Mercy on me [Shawn Mendes ff] (BEFEJEZETT)

8. fejezet

ALISON SZEMSZÖGÉBŐL

Shawn már vagy húsz perce lelépett, én pedig azóta bámulom a plafont. Teljesen össze vagyok zavarodva, azt sem tudom mi történik körülöttem. Az apám meghalt, Shawn itt hagyott, Jonathannal meg azóta nem beszéltem, mióta eljöttem Dallasból. Teljesen egyedül maradtam. Olyan magányosnak érzem magam, mint még soha életemben. Itt vagyok egy random házban, ami elvileg az otthonom, de nagyjából úgy tekintek rá, mint egy apartmanra, amit kivettünk pár hétre, de bármikor itt hagyhatnám és mehetnék haza... Igen. Az igazi otthonomba. De ez sajnos nem lehetséges. Soha többé.

••• 

Gondolatmenetemet a telefonom csörgése szakítja meg. Egyből rávetettem magam reménykedve abban, hogy Shawn hív. Meg sem néztem hogy ki az, mert gondoltam más úgysem keresne.

- Igen? - szólok bele.

- Szia Alison! - köszönt. Nem, ez nem Shawn hangja. - Scott vagyok. - teszi hozzá gyorsan.

Úristen úristen úristen!!!! De régóta nem beszéltem vele!!!

- Scottttttyyy!! - visítozok örömömben. Ezt nem tudom elhinni! Olyan régóta nem hallottam a hangját, hogy most fel sem ismertem. Nagyon nagyon hiányzik. Úgy megölelném most, mint a régi szép időkben!

- Ali cica, kérlek ne visíts a fülembe! - dünnyögi. - Na szóval figyelj, úton vagyok Torontóba, mondanál egy pontos címet? - kérdezi izgatottan.

Egy pillanatra lefagyok. Honnan tudja hogy hol vagyok?  Négy teljes éve nem beszéltem vele, pedig anno a legjobb barátom volt. Aztán a szülei elváltak, mert az apja alkoholista, és verte őket. Elköltöztek Dallasból, és soha többet nem beszéltünk. Egészen eddig.

- Ho-Honnan tudod hogy itt vagyok? - dadogom zavartan. 

- Az most teljesen mindegy. Látni akarom az én kis hercegnőmet. És beszélnem is kell vele.. - hallom a hangján hogy mosolyog. - De Ali, figyelj. Miért mindig én tudok meg mindent utoljára?

- Ezt hogy érted? - értetlenkedek.

- Cicám, két hete elköltöztél, apukád pedig... - nem fejezte be a mondatot.

- Ohh ja hát.. Igen. Sajnálom hogy nem mondtam. Csak tudod... Nem nagyon beszéltünk mostanában...

"Nem nagyon." Chhhh. Egyáltalán nem. De a lényeg hogy most talán újra láthatom.

- Tudom. - komolyabb hangnemre vált. - És nagyon sajnálom. Csak időre volt szükségem. Kérlek ne haragudj rám. Meg volt az oka. De majd mindent megmagyarázok, ha oda értem. El tudnád mondani hogy hova kell mennem?

- Oh igen, persze. - vágom rá.

Lediktálom a címet, majd elköszönök tőle.

Sosem örültem még ennyire egy hívásnak.

•••

SHAWN SZEMSZÖGÉBŐL

- Johnatan, azonnal el kell tűnnöm innen!  - vágok a közepébe, amint felveszi végre azt a kicseszett telefont. Már vagy ötször hívtam.

- Mi történt? Megtaláltak titeket? Nem, inkább hagyjuk, azonnal pakoljatok össze, van egy házam Boston külvárosában, kocsival nagyjából 7-8 óra, ha gyorsan mentek, de helikoptert is küldhetek értetek. - hadarja kétségbeesetten.

- Nem, nincs semmi baj. Nem nekünk kell eltűnnünk hanem csak nekem. Minél messzebb Alisontól. - az utolsó mondatot csak motyogom, hátha nem hallja meg, de sajnos nincs ekkora szerencsém.