Mercy on me [Shawn Mendes ff] (BEFEJEZETT)

31. fejezet

(Nem tudom hogy miért, de valamiért ezt a képet irtó aranyosnak találom!)

Szóval még mielőtt bele kezdenénk, el szeretném mondani hogy miért nem jelentkeztem eddig. Gondolkodtam azon hogy kitalálok valami tök kamu indokot, de végül arra jutottam hogy elmondom az igazat, bármennyire is fáj meg rossz. Ezt kivételesen kérlek olvassátok végig, mert fontos! Valószínűleg legtöbben nem tudjátok hogy ki vagyok, ezért először nem akartalak titeket ezzel fárasztani, de rájöttem hogy éppen azért lesz könnyebb, mert nem ismerlek titeket. Hol is kezdjem? Próbálom elmondani nagyvonalakban, mert elég hosszú. Szerintem kezdem az elején. Az van, hogy körülbelül fél évvel ezelőtt anyumnál rákot diagnosztizáltak. A körülményekez képest mindenki happy volt, mert a daganat jóindulatú volt, így hagytuk. Azonban két hónapja egy újabb vizsgálaton kiderült, hogy az a bizonyos daganat négy hónap alatt ökölnyi mértűre nőtt, szóval minél előbb ki kellett műteni. Szóval 3 és fél hete meg volt anya első ilyen műtétje, mindenki megkönnyebbült, hogy vége van az egésznek. A daganatot felküldték Pestre kivizsgálni vagy mi, és kiderült hogy a jóindulatú daganatban van egy rosszindulatú daganat. Ekkor mindenki tökre bepánikolt, hogy most mi a faszom lesz. Anyának fel kellett mennie Pestre egy nagy műtétre múlt kedden, és egy hétig ott is maradt apával együtt, szóval gyakorlatilag egyedül voltunk itthon, a 11 éves húgom, a 14 éves öcsém, és én. Szerencsére a műtét nyugiban lezajlott, bár anya nagyon rosszul volt utána, apa kiharcolta hogy kedden haza jöhessenek. Mindenki tökre örült, hogy anya itthon van, a körülményekhez képest jól van, meg minden. Igen ám, de tegnap (szerdán) valahogy elszakadt az egyik varrás, ömleni kezdett belőle a vér, ami miatt anyum pánikrohamot kapott, és megint be kellett mennie a kórházba, ahol egyből újra megműtötték. Az egyetlen szerencse az volt, hoyg kifele kezdett el vérezni a seb, és nem befele. És most itt tartunk, még mindig kórházban van, én meg már kezdek idegbajt kapni ettől az egésztől. Tudom hogy nem velem történt meg minden, de nagyon megviselt ez az egész. Próbálok normális meg átlagos lenni a világ felé, próbálom azt mutatni hogy minden rendben van, legalább azért hogy a kisebb tesóim erőt tudjanak meríteni. Próbálok példa lenni, mégha sokszor ez nem is sikerül. Eddig nagyjából jól bírtam, de ez a tegnapi dolog nagyon nagyon megviselt. Látni, hogy anya percekig nem nem kap levegőt normálisan, miközben csaknem elvérzik, eléggé megterhelő látvány volt. Örülök hogy az öcsém nem volt itthon, a húgom pedig az emeletem volt, mert jobb hogy ezt nem láták. Szóval remélem mindenki megérti, ha egy időre eltűnök Wattpad-ról, mert most nem ez a legfontosabb dolog az életemben. Persze Shawn megint nagyon sokat segített, mint mindig amikor nehéz időszakon megyek keresztül, szóval Shawn, innen is köszönöm! És emberek vigyázzatok magatokra! Nem rabolom tovább az időtöket, jó olvasást vagy mi!❤

ALISON SZEMSZÖGÉBŐL

Mikor felébredek, azt sem tudom hogy mennyi az idő. Meglepően kipihent vagyok ahhoz képest, hogy reggel 8-kor aludtam el. Hunyorogva pillantok az éjjeliszekrényemen pihenő órára, de egyből kipattannak a szemeim. ESTE FÉL 6?!!? KILENC ÉS FÉL ÓRÁT ALUDTAM?? Noah mégis miért nem ébresztett fel? Idegesen trappolok le a nappaliba, ahol a fiú éppen filmet néz. Pontosítok. Az Útvesztőt nézi. NÉLKÜLEM!!! Az a kedvenc filmem, erre ez a barom nem ébreszt fel hogy én is nézhessem. Argh!

- NOAH GREGORY CENTINEO! - megyek mögé feldúltan, mire ijedten fordul hátra. - EZT MÉGIS HOGY KÉPZELTED?

- Jesszus Ali, mit vétettem? 

- Hogy mit vétettél? HOGY MIT VÉTETTÉL? - hitetlenkedek. - Fél 6 múlott. Este!

- És? - kérdi értetlenül, mire felcsattanok.