Mercy on me [Shawn Mendes ff] (BEFEJEZETT)

20. fejezet

SHAWN SZEMSZÖGE

Elmondhatatlanul aggódom Alisonért. Az elmúlt 19 órát mozdulatlanul töltötte, csupán a mellkasa emelkedése és süllyedése volt az egyetlen életjel. Az altató hatásának már réges-rég el kellett volna múlnia, ő mégsem ébredt fel. Már komolyan elgondolkodtam azon, hogy beviszem a kórházba, de Jonathan megtiltotta. Senkinek sem hiányzik a 4 óra várakozás, utána a több órás kivizsgálás, az 5 tonna papír kitöltése és a vallatás, hogy mégis miért van ilyen állapotban.

A Dallas-i titkos ügynökség kórháza tele van, mert nemrég egy terrorista szervezet rajtaütött az ügynökségen. Szerencsére a támadást sikerült visszaverni, viszont rengetegen megsebesültek, és a titkosított adatok jó része is eltűnt. A Toronto-i kórházakban pedig nem bízok, így végül haza hoztuk Alit. 

Most is a szobájában ülök, és egy apró székről figyelem a lélegzetvételeit. A pilláim le-lecsukódnak, ugyanis kerek 49 órája talpon vagyok, de nem szeretném még egyszer szem elől téveszteni. Nem bírnám ki, ha újból elveszíteném. 

Tekintetemet nyugodt arcára vezetem, mire elmosolyodok. Egy angyal. Ez az első szó ami eszembe jut róla. Gyönyörű pofija szeretetet áraszt, sötétbarna haja összekuszálódva és kócosan omlik a vállaira. Talán még sosem láttam ilyen tökéletes teremést. A vonásai mind-mind nyugalmat, büszkeséget és ártatlanságot sugároznak, amiről akaratlanul is eszembe jut, milyen szörnyűségeket kellett átélnie. Könny szökik a szemembe, ahogy magam előtt látom rémült tekintetét, reszkető testét, és kihűlt végtagjait. Bárcsak előbb meg tudtuk volna menteni! De sajnos még így is szükségünk volt a józan eszünkre, és egy jól kidolgozott tervre, amely elkészítéséhez idő kellett.  Viszont azt hiszem megérte várni. Ha úgy vesszük, Alinek nem történt komolyabb baja, és a többieket is sikerült kimenteni. A vezető pedig felrobbant a gecibe az összes idióta, pszichopata, romlott gyökérrel együtt. 

Gondolataimat halk kopogás szakítja félbe, mire kissé megugrok.

- Gyere! - kiáltom.

Scott dugja be szőke fejét az ajtón, és mosolyogva belép a szobába. Lassan mellém sétál, egyik kezét pedig a vállamra helyezi, amolyan nyugtatás képpen. Felnézek rá, és akaratlanul is mosoly szökik az arcomra. Aggódó tekintettel pislog Alison felé, szemeiből mély szeretet és tisztelet árad. Hát igen, a mi kis Scottunk kiválóan teljesített, bebizonyította hogy milyen jó barát.  Van az a mondás, hogy a legjobb barátok nehéz időkben mutatkoznak meg.  Azt hiszem, én is egy ilyen barátra leltem. Az elmúlt napokban elnyerte a bizalmamat, hiszen végig Ali mellett állt, és a terror ellenére sem volt hajlandó lemondani róla. Hiába fenyegették, hiába kínozták, hiába verték meg, hiába törték meg a lelkét, ő mégis teljes szívvel hitt a szabadulásban. Most pedig itt áll, gyengéden szorítja a vállamat, és aggódva pásztázza Alison mozdulatlan testét. Aztán lassan lepillant rám és rekedtes, érzelmekkel telt hangon megszólal:

- Minden rendben lesz! Fel fog ébredni. Csak idő kell neki, mire kipiheni ezt a sok szart. - mondatai talán úgy hangzanak, mintha engem akarna meggyőzni, a hangsúlyból mégis hallatszódik, hogy magát próbálja lenyugtatni. 

- Igen. Minden okés lesz. Idő kérdése az egész. - egy biztató mosolyt küldök felé, mire kissé enyhül a szorítás a vállamon. Aztán mintha egy álomból ébredt volna fel, hadarni kezdett.

- Jajj, tényleg. Jonathan azért küldött, hogy váltsalak. Szükséged van egy kis alvásra, Shawn! Nem virraszthatsz napokig mellette! Hidd el, jót fog tenni egy kis alvás.

- Nem! - csak ennyit mondok, de ez elég ahhoz hogy lássa, mennyire ellenemre van a dolog. Egy tapodtat sem fogok mozdulni mellőle! Úgy nem tudom megvédeni.

Scott fáradtan felsóhajt, keze lehullik a vállamról. 

- Kérlek Shawn! Legalább csak két órára bízd rám! Két röpke óra! Annyi idő alatt ki tudod pihenni magad annyira, amennyire szükséges. - néz rám könyörgően.

Fújtatok egyet. Igaza van, ilyen állapotban nem tudnám megvédeni. Lassan felállok, kinyújtóztatom elzsibbadt tagjaimat, és felé fordulok. 

- Rendben, meggyőztél. - ezzel bemászok Ali ágyába, és gyengéden magamhoz szorítom törékeny testét. 

Scott tehetetlenül tátog, majd elneveti magát. Nagy léptekkel az ajtóhoz siet, de még mielőtt elhagyná a szobát, vissza fordul:

- Te tényleg nem hagyod magára, igaz?

- Nem. Soha többet. - motyogom, aztán elnyom az álom.

ALISON SZEMSZÖGE

Lassan nyitogatni kezdem a pilláimat, de az erős fény hatására egyből vissza is csukom. A fejem zúg, úgy érzem mintha egy csorda vágtatna keresztül rajta. Ez még a másnaposságnál is rosszabb! A fájdalom ellenére viszont biztonságban érzem magam, ami szokatlan az elmúlt szörnyűséges napok után. Az emlékek hatására remegni kezdek, félelem önti el a testemet.

- Ali! Alison, mi a baj? Miért remegsz? Baj van? - kérdések hada zúdul rám, a szavak mégis melegséggel töltenek el, és szorosabban bújok az engem átölelő férfihoz. Mellkasomon pihenő kezére helyezem az enyémet és lassan, nyugtatólag simogatni kezdem. 

- Nincs semmi baj. Most, hogy itt vagy, már nem történhet semmi. - fejemet a nyakába fúrom, mire fellélegezve közelebb húz magához.

- Szeretlek Alison! Nem akarlak elveszíteni! - egy apró puszit hint a fejem búbjára, mire elpirulva szippantom be férfias illatát. 

Egy "kis" szünet után megint vissza tértem. Igen, a Wattpad újból szar, semmit nem tudtam vele kezdeni. Ráadásul az elmúlt 4 hétből 3 hétben táborban voltam, úgyhogy nem is nagyon volt időm és energiám írni. Most viszont végre vége van a táboroknak, úgyhogy mindenképpen írni akartam pár részt. De mivel a telefonomon a Wattpad még mindig szar, kénytelen voltam gépről megírni a részeket. (Mellesleg utálok gépről írni) 

Mára ennyi, tudom hogy rövid, de holnap jön a kövi rész, ha szeretnétek..