Közös Életük Kezdete[Befejezett]

Chapter 5

Leparkoltam a Bonaventure Galleria nevű bevásárlóközpont parkolójában, és a kocsi tükrébe pillantottam , mielőtt kilépnék. Ellenőriztem a telefonomat, hogy megnézzem, Dylan küldött-e nekem üzenetet, de semmi.

Elkezdtem pánikolni egy kicsit. Ez rendben van? Találkozni egy teljesen idegennel? Úgy értem, nem ismerjük egymást.

Ahogy hangosan ásítottam, éreztem egy könnyű csapást a vállamon. Megfordultam, és ott állt Dylan. Vigyorgott (a szokásos módon), és a haja lepel ként takarta a homlokát. Nagyméretű pólót és farmert viselt, alkalmi, de igazán vonzónak tűnt. Még mindig megdöbbentett, hogy egy ilyen dögös pasinak hogy jöhetek be.

Megráztam a fejem, rájöttem, hogy szégyentelenül legeltetem rajta a szemem, az arcom zavaromban vörösödni kezdett . Könnyedén kuncogott, és előrelépett egyet, közelebb hozzám. Éreztem hogy ezt nem kéne és kényelmetlen is volt egy kicsit, de nem állítottam meg.

"Szóval, hova megyünk?" kérdezte lelkesen, miközben megindult arccal felém a kijárat felé, egy pillanatra sem megszakítva a szemkontaktust.

"Úgy gondoltam, hogy először mennyünk enni valamit, mert éhen halok, aztán menjünk körbe, azt hiszem. Topmannél is meg kell állnunk, és új cipőt kell vennem." Ennél a pontnál kezdtem motyogni. Megállítottam a beszélgetést, és Dylanra néztem. Csak mosolyogva bólintott. "Akkor hát induljunk."

Ahogy sétáltunk, meséltünk egymásnak magunkról, a gyermekkorunkról, hobbijainkról, az életünkről.

Mire befejeztük a beszélgetést, már tíz óra volt. "Várj, szóval kihasználta a szociális médiában töltött szerepedet a követők szerzésére és megcsalt téged, amíg együtt voltatok, és akkor még a bátorságot sem vette, hogy bocsánatot kérjen és meg tette újra ?! Mi a fasz! .."

Vállat vontattam és éreztem, hogy elpirulok a reakcióján . Megforgadtam a szemem Aaron gondolatán. Rossz , hogy ha még mindig törődőm vele? Még az egész szívfájdalom után is amin átmentem. Nem voltam elég jó? Annyira keményen próbáltam a kapcsolatunkat működtetni, mert valóban azt hittem, hogy ugyanezt akarja, de ő azt akarta, hogy összeomoljon. Olyan idióta voltam. Gondolkodtam róla, hogy újra bezárkózók hogy egyedül legyek és tudjak sírni.

De nem ma. Nem hagyom, hogy az a gondolat, hogy Aaron és a szarságai hogy törték össze a szívemet, inkább megpróbálok tovább lépni és élni az életem.

Szükségem volt figyelemelterelésre mindenre, amivel megakadályozhatom magam hogy még véletlenül se gondoljak rá. Rájöttem, hogy annyira elvesztem a gondolataimban, hogy nem vettem észre, hogy Dylan az arcom előtt hangosan csettintget . "Föld hívja Jacksont." Aggódva döntötte oldalra a fejét.

Megráztam a fejem és motyogtam. "Igen, sajnálom." Felhúzta a szemöldökét, a tényleges aggodalom arckifejezését fedeztem fel rajta. Hát ez új.

"Minden rendben?" Kérdezett hangosabban.

Bólintottam, és a csuklómat úgy lendítettem, mintha azt mondanám. "Nem nagy dolog."

"Gyerünk." - mondta Dylan, amikor bizalmasan rám nézett,  egy perc alatt teljesen megváltoztatta a hangulatát?

"Hova?" Kíváncsian kérdeztem.

"Elviszlek a kedvenc helyemre LA-ban, soha nem volt vittem fel oda senkit, így most jobb  hely nem is lehetne." - mosolygott, ahogy a karomat megragadta, és könnyedén elkezdett húzni. Ahogy felfelé haladtam, sietnem kellett hogy ne veszítsem el. Nagyon gyorsan sétált, így nehéz volt lépést tartani.

Ahogy sétáltunk, felnéztem az égre. A hold teljes volt ma éjjel, alaposan megvilágítva a csillagokat. Azt hiszem, tévhitet is okoz, mert úgy éreztem, hogy Dylan csodálattal néz rám. Úgy éreztem, mintha újra elpirulnék, de leálltam, hogy ne nézzek ki idiótának. Nem tudom, hogy tetszik-e Dylan .. Úgy értem, most a barátom volt, de nem hiszem, hogy én úgy vonzom. Plusz, úgy érzem, biztos eldobna engem, ha valaha megpróbálnék egy kapcsolatot kezdeményezni.

Próbáltam magamhoz térni a gondolataimból, és összeszorítottam a vállaimat. Az éjszakai idő sokkal jobb volt, mint a nappali. Nem kellett foglalkoznom azzal mint a lángoló napon, amely megégett és megvakította a szemem.
Amint felértünk, körülnéztem. Hol voltunk? Nagy park volt, csúszdákkal és homokkal. A másik oldalon mindenütt fű és vadvirágok voltak. Majdnem olyan, mint egy nagy kert. Voltak padok, és senki sem volt itt rajtunk kívül. Ennek lenne értelme, mivel már este tizenegy  volt. Mégis belegondolva ketten egy ilyen szép helyen a csillagok alatt, ha nem tudnám hogy ez nem egy randi azt mondanám hogy elég romantikus.

Egy kicsit ideges voltam, tudva, hogy egy ismeretlennel vagyok itt. Mi lenne, ha elrabolna? Mi van, ha meg akar ölni? Tudtam, hogy káprázatos a képzelő erőm, de ez is lehetőség lehet.

Egy padra mutatott, amelyet szinte már benőtek a virágok . Olyan szépnek tűnt, képeket akartam csinálni, de a telefonom meghalt. Körülnézett, majd a tekintette megakadt újra rajtam. - Itt nőttem fel a bátyámmal és itt van a nevünk is. Egy nagy sárga kígyó csúszdára mutatott.

Bólintottam, hunyorított szemmel kerestem, hogy megtaláljam a nevét. Duzzadtam a büszkeségtől, amikor megláttam. "Tehát ti alapvetően megsértettétek a park szabályait." Fel kuncogtam, mert ők voltak az egyetlen nevek a csúszdán.

Dylan megvonta a vállát. - Azt hiszem, mondhatjuk azt, hogy megjelöltük a területünket. Felnézett és ravaszul elmosolyodott, én pedig megforgadtam a szemem. Nagyon szeles lett, és a karjaimat kezdtem el felmelegíteni.
"Fázol?" Kérdezte.

Válaszul bólintottam, és azt mondta. "Nos, felajánlanám neked a kabátom, de nem viselek, és ha át adnám neked az ingem, akkor meztelen lennék."

Szélesen vigyorgott, és húzogatta a szemöldökét. "Fogd be." Újra felnézetem a csillagokra, gondoltam mindenre, ami átfutott az elmémen. Aaron. Emlékszem, hogy mindig mit szokott mondani, hogy milyen aranyos leszek, amikor zavarba jövök, vagy hogy az én gödröcském tükrözi, hányszor vagyok boldog mikor vele vagyok. Olyan édes dolgokat mondott, amelyektől még jobban szerettem őt. Reméltem, hogy valami nem hazugság. Hogy tényleg úgy gondolta, amit mondott.

Hogyan lehet egy ember képes pár hónap alatt elpusztítani valakinek az érzelmeit? Kegyetlen volt. Gondolkodva a kapcsolatunkról, arról, hogy a szemében milyen nagy feladat volt, hogy bocsássak meg neki egy adott dolog miatt, az érzések feltörtek. Nem vettem észre, és egy könnycsepp csúszott le az arcomon. Hagytam, hogy elgondolkodjak azon a személyen, aki elhagyott, hogy összeomoljak.

Nem akartam folytatni a sírást, így próbáltam valami másra gondolni. Amint ez a könnycsepp leesett, Dylan átnézett rám, aggodalom és bosszúság egyvelege volt  az arcán . A kezét használta, hogy az arcomat az irányába fordítsa. "Hé." motyogta.

"Aaron egy fasz volt mindenért, amit csinált, és ne add meg neki, azt az örömet hiányzik neked."

Szavai arra késztettek, hogy egyetértsek vele. Igaza volt. Aaron egy fasz volt, és nem érdemelte meg magának, hogy jól érezze magát. Letöröltem a könnycseppet, és megállítottam a tekintetemet, és Dylanra bámultam. Ő őszintén tökéletes volt. Széles mosolya volt, és mindig mindent megragadott, de hibáztatom őt? Szó szerint tökéletes volt, nemcsak a kinézetben. De ez óriási bónusz volt.

Lefelé néztem, és éreztem, hogy Dylan bámult. Nem voltam biztos benne, mi fog történni, de úgy éreztem, túl csekély lesz. Suttogva megszólalt " Nagyon erős vagy, csodálom hogy ennyi minden után még mindig képes vagy mosolyogni, és csodálni kis dolgokat." Mutatót eközben a csillagok felé.

Én kuncogtam, és visszanéztem rá. Kezdett más miatt kitágulni a pupillám mint a hideg . Ellágyultam, amikor a tekintete lágyabb lett. Próbáltam a legjobban, hogy tartsam magam, mert belül millió különböző dolgot éreztem.

Éreztem a levegőt a nyakamban, mikor észrevettem, hogy közelebb kerül. Várj, ez nem fog megtörténni, ugye? Vajon tényleg meg akar csókolni? Folyamatosan kirázott a hideg, és megdermedtem. Az elmém mélyen gondolkodott azon, hogy mi fog történni.