A bizalom ötven árnyalata

14. fejezet

- Ennyit ettél? - emeli felém vizslató tekintetét Christian.

Némán bólintok, és eltolom magam elől a tányért.

- Ennél azt hiszem, többre is képes vagy - néz rám derogálóan, hogy a szememet kell forgatnom.

- Christian, kérlek. Eleget ettem - sóhajtok, és durcás pillantást küldök felé.

Miért nem hisz nekem? Micsoda egy bosszantó pasi. Néha már az agyamra megy az irányításmániája. Chris-tian megadóan emeli fel a kezét, mintha azt mondaná, ˝tusé Mrs. Grey˝, és a pincért hívja. Gyorsan elintézi a fizetést, és már indulunk is tovább. Elhagyva a pucccos éttermet, a járda mellet várakozó Adihoz vezet, és ajtót nyit nekem. Helyet foglalok, Christian becsusszan mel-lém, Taylor pedig besorol a forgalomba. Valamivel csendesebbek az utcák, bár ez Seattle egy kissé eldugott részén elhelyezkedő étterem. Erre felé nincs az a roha-nás. Mindenki időben van, az utcák rendezettek, a házak pompásak, és az idő is csodás. Hirtelen görcsbe rándul a gyomrom, ahogy eszembe jut, hogy ma megint Charlie Tangoval kellesz repülnünk. Igaz, repültünk már vele a meghibásodása óta, de akkor sem vagyok nyugodt. Mi van, ha Jack megint megpiszkálta. Egy csapásra kettőt - nevet fel sátánian tudatalattim, de belső istennőm kupán csapja. Köszönöm. Igazán ideje volt már.

- Mi jár a fejedben? - tanulmányozza Christian az ar-comat.

- Biztonságos Charlie Tango? - nyögöm ki nagyot nyelve.

Christian szeretettel elmosolyodik, és teljes felsőtestével

felém fordul. Mi az? Mi olyan mulatságos? Nem értem.

- Szerinted, ha nem lenne az, hagynám, hogy felüljön rá a terhes feleségem? - gyömöszkél egy kósza tincset a fülem mögé.

Igaza van. A paranoiája teljesen megfertőzött. Védelme-zően a pocakomra teszem a kezem. A papád vigyáz ránk, picipötty.

- Igen - bólint komoly arccal Christian, és a kezemre teszi a kezét.

Ó, istenem. Eláll a lélegzetem. Annyira félt minket. Szé-gyenlős kis mosoly jelenik meg az arcán, és gyengéden a hajamba csókol.

- Vigyázok arra, ami az enyém - suttogja erotikusan a fülembe, én pedig rávetem magam.

Két kezembe fogom az arcát, és csókolom, minden erőmből. Christian a fenekem alá nyúl, és az ölébe húz. Éreztetni akarom vele, hogy fontos nekem, hogy szere-tem, jobban, mint bárki mást. A szájába dugom a nyel-vem, Christian keze a tarkómhoz vándorol, és hátrabil-lenti a fejemet, hogy a csók mélyül. A hajába túrok, és élvezem szerelmét. Ó, de finom. Christian belenyög a csókba, és eltol magától.

- Ááá! - zihál lehunyt szemekkel, én pedig az arcát ta-nulmányozom.

Valami rosszat tettem? Lenyom egy gombot, és egy fal jelenik meg az utas oldal előtt. Taylor már nincs a lég-körünkben. Most mi történik? Nem értem.

- Ana - suttogja, és holmokát az enyémnek dönti.

- Mi baj? - kérdezem félénken.

- Baj? - visszhangozza a kérdésem.

Bólintok.

- Kívánlak - zihálja, hogy bennem odalent minden összehúzódik.

Szent tehén. Itt? Most? Na, és Taylor? Pánik önti el a

testem, és már nincs egy ép gondolatom. Ez nem fel-tétlenül lenne baj, ha nem egy kocsi hátsó ülésén len-nénk, és nem vezetne elől valaki. Ó, ebből nagy baj lesz.