A bizalom ötven árnyalata

1. fejezet

A Nap perzselően süt le Ibiza üdülő övezeté-

re, forróság uralkodik mindenhol. Azt hit-

tem, Savannahnál már nem lehet melegebb, de be kell ismernem, hogy tévedtem. Olyan idő van, mint egy szaunában. A Hard Rock hotel saját építésű, vadonatúj medencéje mellett süttetjük magunkat. Chris-tian már megint valami pénzügyi könyvet olvas, akár csak a nászutunkon. Soha nem tudja megunni ezeket? Sortot, és napszemüveget visel. Dögös, mint mindig. Szerencse, hogy a többi Grey nem követ minket min-denhova. Nem bírnám, ha folyton a nyomunkban lenné-nek. Grace és Carick valami wellness kupon előnyeit él-vezik odabent, Mia és Eathen, természetesen vásárol-nak, mi mást is csinálnának? Kate és Elliot, pedig azt hi-szem, lemenetek a partra. Remélem mi is lemegyünk később. Körülöttünk visítozó gyerekek ugrálnak a me-dencébe, és élvezik a hűsítő vizet. Azt hiszem, nekem sem ártana csatlakoznom. Ülő helyzetbe küzdöm ma-gam, és elindulnék medence felé, de Christian hirtelen megállít. Ilyenkor bezzeg figyel.
- A papucsa, Mrs. Grey? - teszi le a könyvet, és kérdő pillantást vet felém.
- Csak ide megyek, a medencébe - világosítom fel.
Minek a papucs?
- Nem akarom, hogy elcsússz.
Túlságosan is védelmező ötven - forgatom a szemem.
- Ne forgasd a szemed, már nem csak rólad van szó. Nem akarom, hogy eless, és összetörd magad.
- Jó, jó. Kérése számomra parancs, Mr. Grey - bújok bele a papucsomba.
- Helyes - vigyorodik el gondtalanul.
- Te nem jössz?
- Hagynám, hogy egyedül hűsöljön az én gyönyörű fe-leségem? - pattan fel, leveszi a napszemüveget, és az ágyra teszi, majd nagyot csap a fenekemre, hogy meg-ugrok ijedtemben.
- Mehetünk - fog kézen, és a medencéhez kacsázunk, át a napágyak rengetegén.
Beleereszkedem a hűsítően finom vízben, és élvezem Christian érintését, ahogyan hátulról átölel.
- Jólesik? - csókol a nyakamba, és érzem vigyorát.
- Igen - merülök bele nyakig.
Már megérte ez a kis kiruccanás, de hiányoznak a gye-rekek. Ma fel kellesz hívnom Thaliat, hogy mi a helyzet odahaza. Remélem, minden rendben.
- Mi baj - fordít magával szembe Christian, és egy ku-takodó szürke szempár mered rám.
- Aggódom a gyerekek miatt - sütöm le a szemem, és a köztünk kavargó vizet bámulom, ahogyan csillog rajta a napfény.
- Nyugalom. Ha lenne valami baj, már Thalia hívott volna. Biztosan jól megvannak - csókol a hajamba meg-nyugtatás képpen - Nem vagy éhes?
Hirtelen korogni kezd a gyomrom. Nem is ebédeltünk még, és az idő már két óra felé jár. Ideje bepótolni.
- De - vallom be.
- Együnk valamit - fog kézen, megcsókolja gyengéden az ujjperceimet, és kiszállunk a medencéből.
Elhaladva a napágyunk mellet, Christian felveszi a nap-szemüvegét, én pedig megszárítkozom kicsit. Nem me-hetek be a hotelbe úgy, mint egy ázott kacsa. Egyáltalán mi ez nálam a kacsákkal? Magam sem értem.
Szerencsére mindig van mit enni, és az ebédidő há-romig tart. Beállunk a sorba az önkiszolgáló pultnál, és türelmesen várunk. Olyan gyorsan elrepült ez a hét. El sem hiszem, hogy holnap már hazarepülünk. Szeretem ezt a helyet. Nem azért mert flancos, drága, modern... Ez nem én vagyok. Inkább a kényelem tetszik, a kilátás, az esti élet. Jó volt a tegnap este, még akkor is, ha Mia kitörte a sarkát, annyit táncolt - nevetnem kell a gondo-latra, hogy Mia mennyire idevaló. A sor lassan kezd el-fogyni előttünk, és mi következünk. Annyi étel van itt, hogy választani sem tudok. Nem tarthatom fel a sort, si-etnem kell. Teszek a tányéromra egy kevés párolt zöld-séget, csirkét, egy szelet pizzát, és egy kevés gyümöl-csöt. Kezdetnek megteszi. Christian kagylót szed, tört-burgonyát, és rántott halat, majd elindul asztalt keresni. Ekkor veszem észre Miat. Már messziről integet ne-künk. Legalább nem kell asztalt foglalni.
- Sziasztok! - köszönök nekik odaérve, és helyet fog-lalok.
- Hola! Mi jót csináltatok a délelőtt? - pislog felém iz-gatottan Mia.
- Mia, kérlek. Még megijeszted Anat ezzel a nagy lel-kesedéssel - csitítja Christian, és megcsóválva a fejét, belekezd az ebédjébe.
- Nem. Minden rendben - mosolygok kedvesen - Ide-kint voltunk a medencénél.
- Mindjárt leszakad a lábam, annyit gyalogoltunk, és azt hiszem minden boltot bejártunk - panaszkodik Eathen, és megmasszírozza fájós lábát.
Kuncognom kell kettejük láttán. Annyira mások, mégis együtt egészek. Én is ennyire különböznék Christiantól? Felé fordulok, és csodálattal nézem, amint elpusztítja, ami a tányérján van. Gyönyörű. Annyira szeretem.
- Mi az? - kérdezi, amikor rajtakap, hogy figyelem.
- Te - mosolyodom el szégyenlősen.
- Mi van velem?
- Szeretlek - hajtom a vállára a fejem.
- Én is téged, bébi - csókol a hajamba - Egyél!
Mi van? Most miért kellett elrontania ezt a pillanatot az örökös evés mániájával? Fárasztó egy pasi.
- Jó, jó eszem - puffogok magamban, Christian pedig igen csak jól szórakozik rajtam, ahogy látom.
Most kinevet?
- Mit terveztek ma estére? Nincs kedvetek lejönni ve-lünk a koncertre? Nagyon jó lesz - ajánlja fel Mia.
- Miért ne? - Végül is nem rossz ötlet.
Christian meglepetten pillant felém. Mi az már? Azt hi-szem, neki más tervei voltak az utolsó itt töltött éjsza-kánkra. Hirtelen beugrik a tegnap este. Christian szája, a teste, a keze...mocorognom kell.
- Azt hiszem, ki tudom találni, mire gondol, Mrs. Grey - vigyorodik el, és szürke szemei egy árnyalattal söté-tebbé válnak.
Ajaj. Nem jó irányba halad ez a beszélgetés. Miért van az, hogy bármiről is legyen szó, mindig a szexnél kö-tünk ki. Tudom, tudom. Ez Christian probléma megoldó módszere. Nem ismer mást. Addig érzi magát jól, amíg tud velem kommunikálni, és nem feltétlenül verbálisan. Igen, a szex jó kommunikációs forma, testileg, de mi lesz a beszélgetésekkel? Mit akadékoskodsz? Örülj, hogy kíván - forgatja a szemét tudatalattim. Jaj, hallgass már! Ki kérdezett? - rendezem le.
- Tessék? - vonja fel a szemöldökét Christian.
Basszus. Abba kéne hagynom ezt, hogy mindig leolvas-ható rólam, hogy pontosan mire is gondolok.
- Beszélnünk kell - sóhajtok.
- Oké - lepődik meg.
Miután befejeztük az ebédet, mindenki a szobájába tart, legalábbis mi igen, mert összepakolunk, ugyanis a délu-tánt a parton töltjük. Imádom a tengert, még ha túl me-leg is van. Gyorsan fogok egy strandtáskát és belehaji-gálok pár fontosabb dolgot. Naptejet, törölközőt, plé-det... Beszélnem kell Christiannal. Tudnom kell, hogy, hogy áll ehhez a gyerek dologhoz. Éppen a fürdőben cserél sortot, és a nadrágját húzza felfelé, amikor az aj-tóba érek.
- Christian. Beszélhetnénk? - kérdezem félénk han-gon.
- Persze. Miről? - fordul felém.
- Mindenről - sóhajtok.
- Hát, bébi, azt hiszem, mindenre nem lesz most idő - vakargatja meg zavartan az állát.
- Kérlek.
Christian nagyot sóhajt, a hajába futtatja egyik kezét, és a szemét forgatja. Nem a díjazza a beszélgetéseket. Tu-dom. De muszáj. Szükségem van rá, és nem ő mondta, hogy kommunikáljak vele? Itt az alkalom.
- Hallgatlak - sétál be a hálószobába, és leül az óriási kerek ágy szélére.
- Milyen volt a szülinapi heted? - kezdem lazán, és he-lyet foglalok mellette.
- Meglepő - futnak össze a ráncok a homlokán, mint, aki nagyon gondolkozik valamin.
Meglepő? Ez meg mi a francot jelent?
- Miért?
- Mert közölted, hogy terhes vagy, és ide repültünk - von vállat.
- Hogy érzel ezzel kapcsolatban?
- Hogy terhes vagy? Jól megvagyok vele.
Azt hiszem leesett az állam. Tátott szájjal bámulok Christianra, aki látszólag élvezi a döbbenetem. Szerinte ez vicces?
- Ne vágj már ilyen arcot. Örülök - ölel át, és homlo-kon csókol.
Tessék?