A bizalom ötven árnyalata

20. fejezet

Nyilván ez az obszervatórium.
- Megérkeztünk. Nem vagy éhes?
- Nem igazán - felelem elfintorodva.
Nem rég volt ebéd.
- Akkor gyere - fog kézen, és a csupa üvegből összera-kott falhoz vezet.
Olyan dejavű érzés fog el. Egyik este... Aznap este volt, amikor megkérte a kezem. Lementem inni egy pohár narancslevet, és a tömör üvegnek dőlve csodáltam a fé-nyekben úszó Seattlet. Most is ugyan ezt teszem, de ez egészen más. Sokkal magasabban vagyunk. Innen az e-gész várost látom, és még a Space Needle is aprónak tű-nik ehhez képest. Gyönyörű, káprázatos látvány. Telje-sen megbabonáz. Tátot szajjal figyelem a nyüzsgő vá-rost. Sosem láttam meg ehhez foghatót. Christian mö-gém lép, és átkarolva a derekam, a hajamba csókol.
- Christian, ez elbűvölő.
- Szóval, azt mondod, elbűvöltelek? - érzem mosolyát a nyakamon.
- Ahogy mondja, Mr. Grey - fordulok felé, és gyors csókkal jutalmazom.
Christian szégyenlősen mosolyog, és előhúz valamiféle papírt a belsőzsebéből. Kissé olyan érzés fog el, amikor a szerződést tárgyaltuk meg, de nem engedem, hogy át-vegye felettem az uralmat.
- Boldog születésnapot, Anastasia - nyújtja át a fel-göngyölt tekercset.
Kábán, értetlenül meredek a kezében tartott papírra, és a homlokomat ráncolom. Mi lehet az? Hát, most majd ki-derül. Óvatosan elveszem tőle, és kibontom a halvány-rózsaszín masnit, amellyel át van kötve. Gyorsan végig-futom az írást, a sorokat, és... Szent szar! Szentséges basszantyú! Christian vett nekem egy csillagot. Vett ne-kem egy igazi kicseszett csillagot. Az én férjem nem is-mer határokat. Elment az esze? Az izgalmamat düh he-lye veszi át. Megőrült? Utram Isten, mennyit költhetett erre? Elég. Csak örömöt akart nekem szerezni vele. Nem kiabálhatok vele, csak azért, mert kedves akart len-ni. Nem. Inkább köszönettel tartozom. Számára ez sokat jelent. Mások vagyunk. Határozottan. De ő így fejezi ki a szeretetét, még akkor is, ha tudja, hogy nem fogom könnyen elfogadni. Tátott szájjal téved az arcára a te-kintetem. Teljesen le vagyok blokkolva. Egy hang sem jön ki a számon.
- Neked elment a józan eszed - suttogom alig hallhatóan a döbbenettől.
- Talán - von vállat halvány kis mosollyal az arcán.
- Megőrültél? Ez túl nagy ajándéknak. Hatalmas - tör ki belőlem.
- Megőrülök érted - tereli el a szót.
Tekintetem visszakalandozik a papírra... Egy csillag, amely mostantól Anastasia Greynevet viseli, és Mrs. Anastasia Grey tulajdonában áll. Hűha. Picit megszé-dülök.
- Köszönöm - állok lábujjhegyre, és arcon csókolom.
Christian behunyja a szemeit, és élvezi a közelségem. Két karjával átölel, és magáhozszorít. A hajamat ciró-gatja.
- Nagyon szívesen, de ez még koránt sem minden - suttogja titokzatosan.
Tessék? Már így is sok. Mi lesz még? A Holdat is meg-vette, vagy lehozott egy csillagot?
- Éppen elég lesz, Christian. Már igy is annyi mindent adtál.
- Nem tudok elég hálás lenni, azért, hogy most itt vagy - enged el, és a fülem mögé tuszkol egy kósza tin-cset.
- Hogy érted? - ráncolom a homlokom.
- Amikor a homlokod ráncolod,van itt egy kis V - mu-tat a homloko, és az orrom közé - csókolni való - hajol közelebb, és lágy csókot lehel oda, ahová az előbb mu-tatott.
Még mindig nem adott választ a kerdésemre, és, ha a figyelmemet akarja elterelni, nem fog sikerülni.
- Úgy értem, hogy itt, velem. Meg sem érdemellek, olyan csúnyán viselkedtem - csillognak őszinten szürke szemei, és szomorkássá válik.
Jaj, ne. Miért gondolja így? Ez így nincs rendben.
- Hidd el, Christian, sokkal többet érdemelsz, mint gondolnád - simítok végig szépséges arcán.
Fejét a tenyerembe hajtja, és élvezi az érintésem, majd megcsókolja azt. Nem tudom, miért hiszi olyan rosz-sznak magát. Mégis hol a csudában lennék máshol, ha őt szeretem? Hogy gondolhatja, hogy elhagynám. Néha, talán jobb ötletnek bizonyúlt, de külön külön nehezebb megbírkózni a problémákkal, és a bűntudat gyötörne, amiért elhagytam. Beleőrülne, és én is. Nem azt mondta, hogy én tartom távol a sötétet? Mi lenne, ha nem lennék itt mellette? Bele sem akarok gondolni. És mi lenne ve-lem. Sosem lennék olyan boldog, mint most, ezzel a csodás emberrel, az én ötvenemmel.
- Az emberek hibáznak, de, ha igazán szeretsz valakit, nem tudsz rá sokáig haragudni - idézem fel anyám gon-dolatait régebbről.
- Van benne valami - bólint.
- Köszönöm, ez tényleg kedves, több mint kedves - fordulok vissza a kilátás felé, ahol hajók érkeznek a ki-kötőbe, és a kocsik úgy cikáznak az utakon, akár egy nyüzsgő hangyaboly. A távolban az óriáskerék koro-názza meg ezt a mesébe illő kilátást.
- Mi, despoták, szeretjük elkényeztetni a szeretett nő-ket - suttogja Christian a fülembe, hogy lehelletét a nya-kamon érzem.
Nőket? Ezt meg hogy érti?
- Több is van? - merevedek le, és földbe gyökerezett lábbal, lélegzetvisszafolytva várom a válaszát.
- Igen, bébi. Rajtad kívül még egy.
Micsoda? El akarja venni a jókedvem? Kezdek idegessé válni, feszültté. Biztos, hogy csak ugrat. Remélem, így is van. Es, ha nem? Ki lenne a másik? Szemeim előtt, az üveg tükréből a nőstény boszorka ribanc képe nevet vissza rám félelmetesen, hogy kiráz a hideg. És, ha Leila az, vagy Andrea? Miről beszélek? Most mondta, hogy mennyire szeret, én meg nem bízom benne?
- Elena az? - csuklik el a hangom, és óriási gombóc fojtogat, miközben kifelé bámulok az ablakon, és pró-bálok lenyugodni.
- Micsoda? - szörnyülködik el Christian.
Szinte megbotránkozik azon, amit kimondtam.
- Ő a másik?
Az üvegen tükröződik amint arcáról lefagy a döbbenet, és idegesség veszi át a helyét. Mindkét kezével a hajába túr, majd újra átkarol hátulrol, és kezeivel a terhes poca-komat simogatja, miközben a fejét csóválja. Halványan elmosolyodik, és az erekciójához ránt, hogy felnyögök. Szent tehén. Igaz, hogy nincsenek itt sokan, de remélem, senki sem hallotta.
- Ana, Ana, mikor tanulod már meg?
Tessék? Mit? Teljesen elvesztettem a fonalat. Most mi-ről beszél? Nem tudom követni.
- Mit?
- Csak te vagy, senki más. Csakis téged szeretlek.
- Akkor miért mondtad, hogy még egy, rajtam kívül? - teljesen összezavar.
- Egy jó apa a lányát is imádja, nem igaz, Mrs. Grey? - harap az alsóajkába, hogy elfolytsa a vigyorát.
Ó.