A bizalom ötven árnyalata

17. fejezet

- Jó napot, Mrs. Grey! Mr. Grey - üdvözöl minket Dr. Greene.

A gépén tanulmányoz valamit, én pedig fe-szengeni kezdek. Izgulok. Igen, ez izgalom. Christian ellazult, átkarolja a derekamat, és most az egyser hálás vagyok, amiért elkísért. Miket beszélek? Hiszen, neki is itt a helye.

- Ana, kérem, vetkőzzön le alulról a pavilon mögött, aztán kezdjük is - int Dr. Greene a mögötte álló, nagy, fehér pavilon felé.

Christian elenged, én pedig besietek, hogy levetkőzzek. Gyorsan lehúzom a cipőim, majd a nadrág, és a bugyi következik. Meg is vagyok. Van itt egy pléd. Talán ma-gamra kell teríteni. Fogom, és a csípőm köré tekerem, ahogy Christian szokta a törölközővel, zuhanyzás után.

- Ha, készen van, jöjjön - szól hátra Dr. Greene.

Lassan elősétálok a pavilon mögül. Miért érzem magam ennyire szégyenlősen. Csak Christian, és Dr. Greene van itt. Nem értem magam.

- Üljön le, adja a plédet - veszi el segítőkészen a derék doki a takarót.

Óvatosan elhelyezkedem a széken, és széttárom a lába-im. annyiszor csináltam már ezt, hogy szite belém ivó-dott a mozdulatsor. Christian közelebb lép hozzám, és meleg mosolyt küld felém. Az izgalom, csak úgy ragyog füstös, szürke szemeiben. Figyelem, ahogy Dr. Greene előveszi a már jól ismert szondát, óvszert húz rá, és be-kenegeti valami zselével. Jaj, ne. Már megint?

- Ideges, Ana? - vet rám egy kurta pillantást Dr. Greene.

Honnan tudja? Ennyire látszik?
- Egy kicsit - vallom be.
- Lazuljon el.
Dr. Greene óvatosan belém csúsztatja a szondát. Vala-mit pötyög a kompjúterén, majd mozgatni kezdi bennem az érzékelőt. Fura érzés, de hozzá lehet szokni. Christi-an feszülten figyeli a doki minden egyes mozdulatát.
- Itt is van a mi kis lakónk - kiattint egyet Dr. Greene, és a monitoron kinagyitódik a kép.
Christian, és én egyszerre kapjuk oda a fejünket. Meny-nyit nő a legutobbi vizsgálat óta... Az én picipöttyöm. Gyönyörű. Megbabonázva figyeljük a kijelzőt.
- Szeretnék tudni a nemét? - fordul felém az orvos.
Christian felé pislogok kérdőn. Ő mit akar?
- Ana? - kérdezi.
Úgy tűnik, ez alkalommal rám hagyja a döntést. Ritka alkalmak egyike. Kihasználom a lehetőséget.
- Igen.
- Akkor lássuk, mit tudunk tenni. Négy hónapos korá-ra már tisztán látszik a neme. Hátha megmutatja magát nekünk - mozgatja bennem a szondát megint.
Lehunyom a szemeim, és megnyugtató, mély lélegzetet veszek. Pár perc elteltével, még mindig semmi. Fek-szem a székben, és elképzelek egy gyönyörű, gesztenye-barna hajú kislányt, amint Phoebe bemutatja neki a ba-báit. Most teáznak. Phoebe tölt a kislánynak is, aki meg-köszöni, majd összeérintik a poharaikat, és angol módra teáznak jókedvűen. Adnak a többi babának is az asztal-nál, meg a macinak. Persze, a poharaikban nincs más, mint levegő. A barna kislány tiarát visel. Ő a királynő, a díszvendég az asztalnál.
- Meg is van - riaszt fel Dr. Greene hangja az álmodo-zásból.
Christian megfogja a kezem, és megszorítja. Ideges, kétség sem fér hozzá. Meleg, szeretetteli mosolyt kül-dök felé, majd a képernyőre szegezem a tekintetem.
- Kisfiú. Gratulálok - jegyzi meg Dr. Greene.
És tényleg. En is látom. Igézve figyelem az én második kisfiam. Még egy Grey pasi. Nem lesz könnyű.
- Hű! - tör ki Christianból.
Teljesen le van nyűgözve. Tátott szájjal tanulmányozza a pocakomban növekvő babát. Mintha nem lenne már két gyereke. Figyelem az apró, törékeny kis kezeit, lába-it. Olyan pici.
- Köszönjük - mosolygok szégyenlősen Dr. Greenere.
- Szépen fejlődik. Semmi ok az aggodalomra - mond-ja, és óvatosan kihúzza belőlem a szondát.
Ez jó. Hála az Istennek. A lelkem egy része máris nyu-godtabb. Dr. Greene egy papírtörlőt nyújt át, hogy meg-töröljem magam, és lehúzva az óvszert a szondáról, majd a szemétbe dobja.
- Látom, a szexuális életükkel is minden rendben van - biccent.
Tessék? Ezt meg mire érti? Christianra pillantok, aki a homlokát ráncolja. Ő sem tudja mire vélni ezt a kijelen-tést.
- Igen - bólintok, és oldalra biccentem a fejem, ahogy a férjem szokta.
- Ez személyes - sziszegi Christian, és szemmel látha-tóan megkeményedik az arca.
Dr. Greene katartikusan felnevet. Most mi olyan vicces? Nem értem.
- Mr. Grey, nőgyógyász vagyok. Ez a specialításom, és én csak a munkámat végzem. Ez csak megállapítás - magyarázza jókedvűen.
- Rendben. Végzett? - türelmetlenkedik Christian.
Megszorítom a kezét. Miért ilyen goromba? Csak nyu-galom. El ne veszítse a fejét, Mr. Grey!
- Igen, felöltözhet, Ana - fújja fel magát az orvos.
Gyorsan magamra húzom a bugyim, a nadrágom, felhú-zom a cipőm, és Christian mellé surranok. Dr. Greene még mindig a géppel babrál, majd felénk fordul, és el-mosolyodik.
- Végeztünk. Minden a legnagyobb rendben.
- Köszönjük, akkor mi mennénk. További szép napot - biccent Christian, és kiterel a rendelőből.
- Viszlát - köszönök.
Egyenesen a kocsihoz tartunk. Az idő majdnem dél. Kezdek éhes lenni. Vajon Mrs. Jones már kifőzött ott-hon? Az eső elcsöndesedett, és a gyengéden pislákol a Nap az égen. Bár még így is hideg van kicsit. Összébb húzom magamon a kabátom, és követem Christiant. Szóval kisfiú. Már látom is magam előtt, ahogy Chris-tian bodyt ad rá, megcsiklandozza, Picipötty pedig ka-cag. Igazi szívből szóló kacaj ez, amely Christiannak szól. És Christian is nevet. Beszalad Teddy is a szobába, és Christian megengedi, hogy ő is megcsiklandozza fi-noman a kis csöppséget. Phoebe sír fel a kiságyban. Ér-te nyúlok, és a magasba emelem, gyönyörködök az én kislányomban. Az egyetlen kislányomban, aki olyan gyönyörű, akár csak az apja. Micsoda családot varzsol-tunk ide, szűk három év alatt. Kihalt lenne a ház nélkü-lük. És most gondolkodhatunk a hamarosan érkező Pici-pötty nevén.
- Ana! Itt vagy még velem? - integet Christain az ar-com előtt.
Ó, basszus. Nem figyeltem.
- Igen - vágom rá, és beszállok a kocsiba.
Christian becsukja az ajtóm, megkerüli az Audit, és ő is beszáll.
- Nagyon szórakozott vagy, de nem hibáztatlak - mondja, és beindítja a kocsit.
Nem hibáztat? Jól hallom? Nocsak! Úgy látszik, hala-dunk. Ő is szórakozott, vagy, hogy értette? Felé pillan-tok, és tanulmányozom az arcát. Tökéletesen ívelt áll, azok az ajkak, amik csodákra képesek, szemét nem ve-szi le az útról, nagyon koncentrál. Haja most is kócos, mint mindig, és a homlokát ráncolja. Felém pillant, és elmosolyodik. Megnyugtatásként? Nem tudom. Azt vi-szont még mindig nem értem, hogy miért volt olyan ri-deg Dr. Greenel. Semmi rosszat nem mondott, csak, ami nyílván való.
- Miért voltál olyan kemény Dr. Greenel? - kockázta-tom meg a kérdést, és az ölemben pihenő kezemre ejtem a tekintetem.
Christian nem válaszol. Vezet tovább, mintha meg sem szólaltam volna. Most duzzog? Csak azt ne! Utálom, ha duzzog. Eltelik néhány perc, mire végre megszólal.
- Semmi köze a szexuális életünkhöz - köpi.
Tátott szájjal meredek rá. Hát nem látja, hogy ez milyen nevetséges? Ő csak a munkáját végezte. Hirtelen vala-miért vissza foghatatlanul kuncognom kell.
- Szórakoztatja valami, Mrs. Grey? - rebben felém jó-kedvűen a tekintete.
- Igen. Te.
- Ó?
- Mint mindig, Mr. Grey - mosolygok rá kedélyesen, és a szempillámat rebegtetem.
- Nem vagy éhes?
- De.
- Remek. Tudok a közelben egy kitűnő éttermet.