Szösszenetek

Peter Quill

- Pete, te vagy az? - léptem ki a fényre szemeim dörzsölve.

- Igen - vette ki az egyik fülesét. - Felébresztettelek? - kérdeze, mire a fejem ráztam.

- Amúgy sem aludtam volna sokat - sóhajtottam, majd hozzá sétáltam.

- Hogy érted? - húzódott arrébb és mutatta, hogy üljek mellé.

- Csak nem alszom jól mióta... Azóta, hogy... - mondtam a könnyeimmel küzdve. - A Kapitány halála óta - súgtam.

- Kraglin? - kérdezte, mire a kezem kezdtem bámulni.

- Így is eléggé kész van, nem akarok még én is ráakaszkodni - rágtam a szám szélét, addig míg vérezni nem kezdett.

- A bátyád - mutatott rá, mire szomorúan elmosolyodtam.

- Pont ezért - néztem fel a férfira, akit egész kiskorom óta ismertem. - Tudom mennyit jelentett neki a Kapitány. Hogy ne tudnám, hiszen nekem is éppen olyan fontos volt - gyűltek könnyek a szemeimbe. - Emlékszem mikor megmentett engem és Kraglint, alig lehettem öt.

- Sosem mesélted - nézett rám Pete kíváncsian, én pedig halványan elmosolyodtam. - Elmondod?

- Xandarnak akkoriban voltak züllöttebb részei - kezdtem és akaratlanul is beleborzongtam az emlékekbe. - illegális harcokat tartottak ott. Én és Krags hamar elárvultunk, nem is emlékszem a szüleimre, mindig csak a bátyám volt nekem - töröltem le a könnyeim, Peter pedig átkarolt. - Elkaptak minket, Kraglint pedig velem zsarolták, nem akarta, hogy bajom essen, így harcolt, ha kellett ölt is. Viszont egyre fáradtabb volt, ahogy telt az idő, nem aludtunk sokat, alig kaptunk enni, Krag azt a keveset is amit kapott. nekem adta.

- Veszített - simított végig a karomon, én pedig bólintottam.

- Megakartak ölni - mondtam összeszorult torokkal. -, így akarták megbüntetni, de a Kapitány, Yondu megmentett minket. Kraglin beálhatott a legénységbe és cserébe a Kapitány vigyázott ránk - szipogtam. Peter nem mondott semmit csupán átölelt, én pedig arcom a mellkasába fúrtam és úgy sírtam.

- Shhhhhh - csitított a hajamat simogatva. - Alszol velem ma este? - kérdeze, mire könnyektől homályos tekintettel felnéztem rá, majd egy kis gondolkozás után bólintottam. Hamarosan már az ágyában feküdtünk, én még mindig pityeregve, ő pedig továbbra is nyugtatni próbált. - Nézd! - tolt el kicsit magától és a fülembe dugta a kis hangszórót, majd elindított egy lassú zenét. A lágy dallam és Pete biztonságot nyújtó ölelése, olyannyira -, ha nem is teljesen - megnyugtatott, hogy nem kellett sok és hamarosan elaludtam.