Angel Price, Színültig Csillagos (befejezett)

IV. - Piros és fehér

 New Greens- nek igazából sok mindene volt. Tengerpartja, falatozója, temetője, boltja, néhány mezője a határ mentén, nyárfái az utak szélén, összetartó lakosai, azonban ami mégis csak nélkülözhetetlennek bizonyult, azt tartották a csendnek, a békének. Sok embert vittek azon a nyáron és még utána is katonának, Vietnámba szolgálni, amerikai zászlók alatt. A háború dúlt és vért követelt messze innen, mi pedig úgy tettünk, mintha mi sem történt volna. Engem ez zavart. Bár az én családomból senki nem vonult be, engem még sem hagyott nyugodni a dolog. Talán Heart miatt is lehetett, az ő apja szolgált ott, Edward Heart. A Heart család Newgreensben élt, ezért is csodálkoztam, hogy Keith a külvárosiak élére állt. Nem sokat tudtam róluk, nekem annyi elég volt, hogy léteznek és kész. Különösebben nem izgatott, akkor még nem.

Mindent sárga fény töltött be. A kis szoba is meleggel telt meg, olyan békés volt itt, úgy éreztem már jobb Stevenél, mint otthon. Aznap reggel viszont egy kellemetlen dologra ébredtem, ugyanis Gilbert teljes testsúlyával rám nehezedett. Egy hatalmas és igen súlyos, vörös macskával keltem, aki hangosan szuszogott. Már alig kapott levegőt a saját magától.

- Szállj le rólam! – löktem le, mire egy puffanás után ugyanúgy hevert a földön és hatalmas, buta szemeivel figyelt. Megráztam a fejem és fel is álltam, hogy felöltözzek. A földön heverő ruháim közül kezembe vettem a világos farmerem.

- Végig bámulni akarsz? Perverz vagy Gilbert... - álltam meg egy pillanatra és rosszallóan néztem le rá, de annyira hülyén bámult vissza, hogy tudtam, úgysem fogja fel, mi történik. Így hát ráhagytam. Mosolyogva öltöztem tovább, a pályára indultam.

Az ég kristály tisztán terült a város felett, a tegnap esti vihart már rég felszárította a forró Nap ezer sugara. Elég sokan jöttek ki házaikból ennek örömére. A levegő is kellemes volt így nem vettem fel sisakot, a szél éreztette velem, hogy még is van egy kis szabadságom.

- Kit látnak szemeim! Angel Price! – kiáltott a lassan mellém zárkózó Danny, de mosolygott. Legalább nem volt dühös rám, hogy ennyi ideig távol voltam. Nem hajtottam gyorsan így könnyen beért. Egész ki volt nyalva, jobban, mint máskor, ami azt hittem lehetetlen.

- Mi az Danny, csak nem radid lesz? – kiáltottam vissza, hogy a járműveink zajától is halljuk egymást. Rám kapta zöld tekintetét.

- Nem rád tartozik! – röhögött fel és rátaposott a gázra így messze maga mögött hagyott, de nem sokáig.

Már messziről éreztem a mi gyöngy tengerünk hozta frissességet, mikor lekanyarodtunk egy kis utcán. Itt már annyira nem volt egyenletes a világos beton, de még bírunk vele. Végül is ez a túlhasznált utacska vezetett a mi pályánkhoz. Mikor leparkoltam a többiek mellé, örömmel vettem tudomásul, hogy nem fröcsköltem szét a sarat. Nem is volt vizes a föld.

- Üdv Heart! – fogtam vele kezet, gyorsan, kissé gúnyos, mindent tudó mosollyal és azonnal tovább is indultam. Billy- hez és Jose- hoz indultam nyomomban Danny- vel, ők ketten másik csapattól jelentős távolságra álltak. A társalgást egymás közt meg is szakították mikor megláttak.

- Jó, hogy itt vagy öregem! – veregette meg a vállam Billy és Jose a kezét nyújtotta, majd egy szál cigit, amit el is fogadtam.

- Milyenek voltak, amíg távol voltam? – néztem Heart- ék felé, akik szintén megbeszélést tartottak.

- Igaz, hogy néha szívesen elverném őket, de nem volt velük nagyobb gond a Heart gyerek rendet tart köztük – válaszolt Billy és lassan fújta ki a füstöt.

- Szerintem ez azért van, mert kedvel téged... - döntötte oldalra a fejét Danny.

- Ja... ki tudja. – nevettem, nem voltam ideges én tudtam, mit gondol rólam Keith és nem érdekelt mi más véleménye.