Angel Price, Színültig Csillagos (befejezett)

VI. - A tűlevelű szívekről

  Az csillagos, csíkos zászlót a szél, csendben lobogtatta. Már egész magasan járt a Nap, így strandszezon idején a part szépen megtelt látszólag vidám és gondtalan emberekkel. A nyári slágerek recsegve vették körbe a vakációzókat. A tenger pedig kergette a parton ragadtakat, megpróbálta elérni őket, úgy tűnt nem zavarja a vendégsereg, ilyenkor hagyta, hogy ellepjék a színes, mintás fürdőruhák, máskor viszont olyan dühös volt, hogy ölni is képes lett volna. Kifújtam a cigaretta füstjét, amely megszületése után ki is táncolt az árnyékból, melyet egy fekete- fehér nyárfa vetett rám. A lépcsőn ülve figyeltem, ahogy az autók végig zúgnak az utcán, mindenki a partra tartott, köztük voltak idegenek is, turisták. Már lassan egy hete volt, hogy nem voltam otthon, sokat gondolkodtam azon, hogy mit csinálhatnak, hogy anyám aggódik- e, hogy apám dühös- e, hogy John ismét élve ezzel a helyzettel próbálja- e elérni, hogy a szüleink kedvence lehessen. Igazából én sosem akartam a kedvenc lenni, egyszerűen csak anyám egyetlen gyermekeként engem szeretett jobban így apám is beállt a sorba bár ő igazság szerint sosem mutatta ennek jelét, de még is elnézőbb volt velem, mint bátyámmal. Nem utáltam soha John- t, sőt megértette és tudtam mennyire igyekszik, hogy mindenki őt kedvelje jobban, ha lehetett volna, átengedem a helyem, de ez nem rajtam múlt. Bár ha elmondtam volna nekik, ki is vagyok valójában, akkor talán minden más lett volna. Viszont azon kívül, hogy a szüleim szemében volt szeretet, mikor a fiaikra néztek, még is olyan érzésem volt, mintha ők ezt az egészet nem gondolták volna komolyan és ez azon is érződött, hogy ilyen embereket neveltek belőlünk: érzéketlen, bunkó kölyköket, akiknek még a pofájuk is nagy. Bár bennük is volt hiba, volt mit örökölnünk. Apám mindig is imádott dicsekedni, minden apró dologgal, amivel lehetséges volt és nagynak tűnni mások szemében, bátornak. Még is gyáva volt, ő kihúzta magát a szolgálat alól, míg a testvére, a másik bácsikámnak, Hal Price- nak mindene volt, hogy megtegye, amit tud a nemzetéért. Aztán ott volt anyám, ő is mindig nagyra volt velünk és mindig igyekezett megfelelni a társadalmi normáknak, mind egyén, mind a családja, így viszont nem látott tovább a saját életénél, mindig elfoglalt volt, ügyködött, hogy az emberek olyannak lássanak, amilyennek ő akarta. Ezért nem volt hajlandó meghallgatni, ha valamit máshogyan éreztünk, a gondjaink, a mi elképzelésünk, ő nem akarta tudni, ő úgy akart élni, ahogy eltervezte mikor még kislány volt. Ő úgy akart engem, ahogy születésemkor elképzelt, még akkor is, ha sejtette, hogy nem vagyok olyan.

- Már haza kéne menned – szólalt fel a mellettem ülő halkan. Vörös haját gyengén fújta a szél akár az amerikai zászlót a feje felett.

- Már gondolkodtam rajta... Nem is tudom – válaszoltam és átnyújtottam felé a csikket, amit végül eltolt magától.

- Na, mi van te is leszoksz? – ráztam meg a fejem, majd az előttem lévő fokon ülőt is megkínáltam, ő viszont már elfogadta. Akkorra már egész jelentős tagja lett kis csapatunknak Mary Heart is. Kieresztette a füstöt, majd felnézett ránk.

- Nem megyünk le a partra? – nyújtotta vissza a csikket, majd előrehajtotta a fejét, hogy összefogja sötét, hullámos haját.

- Túl sokan vannak... - kezdte Charlie.

- És nekem gyakorolnom kell a Burn- re – én fejeztem be. Mary csak bólintott, majd elcsendesedtünk, és az utcát figyeltük, a Montgomery ház árnyékából. Pedig lehet, hogy ezek csak kegyes hazugságok voltak. Kifogások, hogy ne kelljen embereket látnunk.

Kinyitottam a kis, fehér ajtaját a hűtőnek és bambultam a hideg üres dobozba, nem volt benne semmi egy karton sörön és egy összefagyott alsónadrágon kívül, amit nem értek a mai napig, hogyan keveredhetett oda. De ez van, ha csak férfiak élnek egy háztartásban. Lassan délután négy óra volt, a srácokkal a találkozót a pályán hétre beszéltük, nekem viszont úgy korgott a gyomrom, hogy szerintem Gilbert azt hitte földrengés van, mivel az ágyam alatt keresett magának menedéket. Miután még pár percig bámultam az üres hűtőszekrényt elhatároztam, hogy elindulok a bevásárolni. Persze a bácsikám pénzén, mivel én nem dolgoztam, nem volt semmim. Nagy lendülettel felkaptam a slusszkulcsot és már ki is tártam az ajtót, de majdnem azzal a lendülettel be is csaptam magam előtt, hogy elriasszam a hívatlan vendéget, azonban e helyett egyet hátraléptem.