Angel Price, Színültig Csillagos (befejezett)

XIII. - Elveszett testvér

Ezkben a napokban a fények úgy táncoltak, mint talán soha. Mindenhová elhozták azt a békét, melyekre a búcsú perceinek szüksége volt. Olyan burkot képeztek körülöttünk, mintha csak mi léteztünk volna. Életem talán legszebb napjai voltak ezek. Ahogy a kis ablakon be- beszökött a szellő, kissé sikerült lehűteni a forró lényemet, de még így sem volt elég. Azt a lángot, melyet Keithtől kaptam sosem aludt ki, és bármit is tettem volna akkor sem szűnt volna meg. A padlón fekve bámultuk a sárga plafont, melyen ismét megjelentek a fehér foltok. Kifújtam a füstöt és figyeltem, hátha el tudja takarni a fényeket, de nem így lett. Csak a füst morajlása lett még szebb a sugarak színpadán.

- Angel, nyomb már el azt a cigit - panaszkodott csendesen a mellettem fekvő. Erre csak elmosolyodtam. Tudtam, hogy nem bírja a szagát, de ez csak még jobban ösztönzött, hogy az ellenkezőjét csináljam, annak amit mond. Így még egyszer beleszívtam és kis is fújtam.

- Angel - ez már inkább parancsnak hangzott, és a szemem sarkából még láttam is, hogy felém fordul.

- Mi van anya, van más ötleted? - gúnyolódtam rajta, de elnyomta a csikket a kis porcelán tálon, ami velünk együtt sziesztázott a hideg padlón.

- Nem is csinálunk semmit.

- Oh és gondolom van jobb ötleted - vigyorodtam el, a plafont figyelve továbbra is. Erre csak mosolyogva megrázta a fejét.

- Aha persze... semmi. - Felnyomtam magam és négykézláb fölé másztam. Akkor láttam csak milyen jól szórakozik magán.

- Nem. Nekem? Soha - nevetett, de a kezével gyorsan el is takarta száját. Megforgattam a szemeim és eljátszva a sértődött kisfiút a hasára ültem, mire a felnyikkant, de nem hagyta volna abba a vigyorgást.

- Szállj le rólam te perverz - kacagott jóízűen és megpróbált lelökni magáról, de nem hagytam. Végül én magam keltem fel és ültem mellé, majd várakozva néztem felé, mire sóhajtva ő is ülő helyzetebe nyomta magát.

- Most jobb? - vonta fel szemöldökeit.

- Sokkal - mondtam csendesen és közelebb húztam magam hozzá az épp kezemmel, majd még közelebb. Mikor már láttam a szemeiben azt a csodálatot, akkor kezdtem körbe csókoli az egész arcát, amibe néha bele- bele nevetett. Ilyenkor éreztem azt, hogy minden apró dolog, amit csinál annyira kedves és pótolhatatlan nekem.

- Ez aranyos volt - hajoltam el egy percre, hogy lássam erre a reakcióját és persze csak megforgatta a szemeit. Nem szerette ezeket a hízelgős szövegeket. De ha egyszer nekem az volt? Csak megráztam a fejem és végre a szájára kapta a csókom. Csak egy aprót, de abban is tengernyi érzelem volt. Ezután, még egyet nyomtam ajkaira.

- Szeretlek Angel - emelte el végül az arcom, hogy a szemeimba nézhessen. Akkor láttam megint visszatérni azt a kis kétségbeesést azokban a gyönyörű, lángoló kék szemekben. Fájt ezt látnom, tudtam, hogy mi jár a fejében.

- Már most hiányzol - mosolyodott el keserűen. Ezt azonban már képtelen voltam tűrni, hirtelen és szorosan öleltem át, bár csak egyik kezemmel tustam. Így a földre dőltünk ismét. A fejem a vállába temettem, miközben ő a hajamat cirógatta és csak hallgattunk, hallgattuk a madarak édes énekét, a tenger hívogató moraját. Minen olyan fájdalmasan tökéletes volt, miközben üvöltenie kelett volna a rá leselkedő magány súlya alatt.

xXx

A lépcsőnkön üldögéltem, mikor John leparkolt a ház előtt, elég sietős lehetett a dolga úgy ugrott ki a járműből, mint akit puskából lőttek. Megállt a kiskapu előtt és hatalmas vigyorral az arcán tárta szét a kezeit. El nem tudtam képzelni mi üthetett belé.