Angel Price, Színültig Csillagos (befejezett)

XII. - Ellopták

 A szobám füstbe burkolózva hallgatott. Nem fújtam több szürke felhőt hozzá, elég tömény volt így is. Az apró ablakon már korai zajok szűrődtek be, de Newgreens még akkor is hallgatott, ha ordítania kellett volna. Sosem szólt, mintha egy hatalmas titkot kellett volna örök életében őriznie. A sárga fények is ismét csak némán táncoltak a velük egy színű, de kopottabb tapétán. A rövid, csipkézett függöny lustán hullámzott a szél szavára. Megint csak béke vett körbe, hiába rombolt bennem vihar. A rádió halkan recsegett, nem talált már adást, minden néma volt és üres. Keith forró arca a hasfalamhoz simult, két karjával pedig szorosan ölelt. Az ágyamon ült, de én már képtelen voltam nyugodtan mellette helyet foglalni, csak álltam előtte fejemet az ablakon beáramló lágy fények felé fordítva, míg ő ölelt, míg a fehér pólóm a fáradt könnyeit itta. Bele simítottam fekete, hullámos hajába, majd kiszakítottam magam karjai közül. Ő rám emelte kék szemeit, melyekben lassan az idő kezdte megtörni az eleven lángok fényét. Felállt és elém lépett, miközben a rádió még mindig zúgva ölelt körbe.

-Hiányzik Elvis hangja ebből a makacs csendből. Mint régen, mikor elkezdődött a nyár. Mintha már nem is emlékeznék, mintha Elvis nem is énekelt volna soha. Mintha nem is lett volna ez a nyár – néztem rá és a szívem minden egyes szavammal egy csak üresebb lett. Keith erre óvatosan átölelt és, mintha csal lassúztunk volna az üres nyarat követő csendre. Emlékszem szombat volt akkor, lassan augusztus vége és Keith csak el kezdett dúdolni, halkan a fülem mellett. Nem mondta ki a szavait, de mégis, mintha újra azon a napon lettem volna, mikor először megcsókoltam. Elmosolyodtam, láttam a sok embertől nyüzsgő tengerpartot. Közel volt az ősz és te indulni készültél.

„Wise men say only fools rush in

But I can't help falling in love with you

Shall I stay?

Would it be a sin

If I can't help falling in love with you?..."

Mintha ellopták volna a rádióból.

Mintha ellopták volna a nyarat.

S bár te még nem mentél el, úgy éreztem, mintha elloptak volna téged is.

Ellopták a szerelmem.

xXx

Végül sikerült összegyűjtenünk a pénzt a Burnre és, mikor a Jose Morgan Miles név került a listára, nem voltam csalódott, nem voltam letört. Igazából, boldog voltam és amikor Jose előre tolta a Triumph Bonneville T120- asát tudtam, hogy nem nekem kéne a helyében lenni, talán soha nem is kellett volna. A Burn egy egészen szegényes kis rendezvény volt, sok kisvárosi sráccal a ringben, ez igazából a gyorsaság mellett arról is szólt, hogy hogyan veszed az akadályokat és mivel az nekem az életben sem ment túl jól, így Jose már több eséllyel indult ezen a versenyen. A pálya sáros volt és végig emberek szegélyezték, de az a hihetetlen hangulat volt, amiért megérte ott lenni.

- Menni fog Jose! – veregettem vállba, majd a Danny mellett ácsorgó Charliera néztem, aki vigyorogva nyújtotta felé a sisakot.

- Sok sikert haver! – ordította még oda Billy, mikor már felálltak a versenyzők. Jose csak intett nekünk. Tudtam, hogy mennyire izgul és ez majd csak akkor fog elmúlni, mikor elindult, de ez is a része volt.

Rajt! Ordítottak recsegős megafonba, mire a tömeg egy emberként éledt fel, hatalmas taps övezte a rajtot.

- Ügyesen rajtolt a kölyök! – lépett mellém Keith mire bőszen bólogatni kezdtem. Nagyon elkapta.