Angel Price, Színültig Csillagos (befejezett)

VII. - Hol változik meg valami?

 Kirúgtam a motor támasztékát a jármű alól és a fejemre húztam a piros bukósisakot, majd a mellettem állóra pillantottam és bár ő nem látta, én elmosolyodtam.

- Nem gondolkodtál még azon, hogy más nevezzen? – kérdezte az Keith, aki kezeit maga előtt összefonva figyelt.

- Ennyit megtehetek a csapatomért... - ráztam a fejem.

- Nem erre gondoltam. Mi van, ha más is akar érvényesülni rajtad kívül, csak a te biztatásodra vár – Keith hangja komoly volt viszont kék szemei most is mintha csak mosolyogtak volna. Mindig ilyen volt az a szempár, égett az élettől, szikrázott a világ felé és lángolt az enyémekért.

- Most az akarod, hogy mindenkivel beszélgessek el a magánéleti problémáiról? Nekem veled tökéletesen elég - a végét már elnevettem, tudtam, hogy ezt Keith nem vette sértésnek, ő tudta, mi az, ami bennem van. Ő már egész szépen kiismert.

- Na jó, inkább menj gyakorolni, még elég lassú vagy – mosolyodott el végül, mire felbőgött alattam a motor és már neki is indultam. Hisz az volt, a lényeg, hogy az ember minél gyorsabb legyen, a világ mindig erre vágyott, kapzsi volt, de kevés idővel, így minden, lassan, de észlelhetően kezdett felgyorsulni körülöttünk.

- Na, milyen volt? – lihegtem a földre dobva a nehéz és fülledt sisakot, mikor az utolsó köröm is megtettem. Izzadt voltam és a kesztyű is kellemetlenre törte a tenyerem.

- Hát... Ez még nem elég egy győzelemre Angel – láttam rajta, hogy lódít, nem tudta leplezni. Fáradtan nevettem fel. Korán reggel volt csak én voltam ő és az idő egy ég alatt.

- Hihetetlen vagy! – indultam el felé.

- Igen? – vigyorgott és ellökte magát a saját kétkerekűjétől. Már csak egy lépés volt köztünk.

- Az! – löktem egyet a vállán, hogy lépjen egyet hátra, majd megint közelebb léptem. Megmarkoltam a pólóját és először körbenéztem, részben mert bárki lehetett itt rajtunk kívül részben pedig azért, mert meg akartam őrizni magamnak ezt a kis pillanatot minden tényezőjével és emlékké tettem azzal, hogy megcsókoltam ezt a bolondot. Ezután elengedtem és ő még mindig mosolygott.

- Te mindig mosolyogsz? – vontam kérdőre. Megvonta a vállát, majd ismét összefonta a karjait maga előtt.

- Talán kihasználom az időm. Minden alkalmat meg kell ragadni, nem? Hisz az élet rövid – mondta, majd megfordult és fejére húzta a sisakot. Ilyen volt Keith Heart az volt a mindene, hogy feltétel nélkül szerethessen másokat. Való igaz más volt, mint én, de így tanította nekem a legtöbbet.

xXx

 Charlie feltolta orrára az aranyos keretű szemüveget és tanulmányozni kezdte a kis jegyzettömbjét, majd felnézett ránk összevont szemöldökkel. Kissé mind hunyorogtunk, mivel a Nap mindent elárasztott az éles nyári fényével. Lassan a szünetünk felét lehúztuk, már kevesebb, mint két hónapunk volt hátra. Viszont az is igaz, hogy nem sokunk tervezett továbbtanulni. Mindenki valami olyan akart lenni, ami nem volt lehetséges, de imádtunk élni ebben az „amerikai álomban".

- Billy és Jose úgy döntöttek máshol próbálnak majd szerencsét. Viszont nekünk maradt rengeteg választásunk, amit ki kell próbálnunk – nézett hol rám, hol Danny- re, máskor pedig Mary- re.

- Akkor halljuk! – bólintottam és felé fújtam a cigaretta füstöt, mire megrázta a fejét, de folytatta.

- Az első...

A kocsi mosás volt.

- Angel, nyisd már meg a csapot! – kiáltott Mary a piros jármű mellől, a haja tele volt szappannal és a ruhája teljesen átázott, de én is pont így festettem. Elfordítottam a kis kereket és a víz már meg is indult. Előre rohantam és még Mary előtt felkaptam a slagot és a kocsi helyett a Heart lány kezdtem kergetni.