UNSTOPPABLE |Befejezett|

24• R é s z b e l ő l e m

Egy szóval csak segíteni tud néha.......
•Tina szemszöge•
~Másnap~
Az egyik legrosszabb érzés az az, hogy sétálnak el a házban mellettem emberek akik ismerősnek tűnnek, de semmit se tudok feleleveníteni róluk emlékként. Csak Alexra emlékszem meg az a barna hajú srác is ismerős, de a nevét nem tudom megmondani. A másik háromról ötletem sincs kicsoda. Amikor elértem a nappaliba mindenki lent volt és tett-vett valamit. Alex főzött, a vörös göndör hajú lány segített neki, a fekete hajú srác a másik lánnyal beszélgetett. A harmadik most ment ki egy barna hajú sráccal a teraszra. Az utolsó akit még nem mondtam az egy fiú volt aki megállt előttem és rám emelte tekintetét. Kékes szürke szemében tiszta szomorúságot, bánatot láttam. Olyan volt az arca mint aki semmit nem aludt az éjszaka. Farkas szaglás nélkül is érezni lehetett rajta a cigarettát, de szerintem a szobából csak én lettem figyelmes rá. A többiek nem is észlelték jelenlétét. Mire visszakaptam a fiúra a tekintettem ő már nem állt előttem. A lépcsőn baktatott fel. Gondoltam ő az egyetlen aki nincs elfoglalva semmivel és nagyon úgy néz ki mint akinek szüksége lenne valakire. Így hát utána mentem. Épp elkaptam azt a pillanatot, hogy melyik szobába tér be. Bekopogtam és vártam....majd lassú lépteket hallottam és a kilincs lenyomódott. Megjelent az előbbi srác és furcsálva nézett rám.
-Mit szeretnél?-kérdezte meg mély hangján.
Hogy lehet valakinek ilyen jó mély hangja? Amíg ezen tököltem,leesett hogy ez a szerencsétlen ismeretlen előttem a válaszra vár....
-Öhm..izé, tudod nem emlékszem majdnem semmire, de láttam milyen meggyötört vagy és gondoltam szeretnél valakivel beszélgetni..-néztem rá könyörgő szemekkel. Végülis mit kezdtem volna magammal a suliba jelenleg szünet van szóval tanulnom se kell. A többiek meg el vannak egymással.
A srác ekkor elgondolkozott, majd visszasétált az ágyához ahol leült, de az ajtót nyitva hagyta. Először azt hittem véletlen volt, ám megszólalt:
-Na ma még bejössz? Vagy meggondoltad magad?-kérdezte egy gonosz mosollyal az arcán.
Istenem amióta felébredtem most láttam először mosolyogni, khm remélem többet is fogom, mert ilyen kis cuki gödröcskékért kár lenne.
Bementem, becsukva magam után az ajtót majd rendesen körülnéztem sötétkék szobájában. A falnál egy elektromos gitár, az ággyal szemben egy íróasztal amin egy laptop van és egy kép amit elkezdtem elemezgetni.
-Azon a képen a családom van.-mondta közvetlen a hátam mögül.
Hirtelen közelségétől megijedtem, amit ő ki is nevetett. Ezért beleöklöztem egyet a vállába.
-Aucsh! Erős vagy te lány.-simogatta a vállát.
Erre csak diadalittasan elmosolyodtam. Eddig az ágyán ült akkor honnét vettem volna, hogy amíg Colombust játszok a hátam mögé lopódzik és úgy válaszol egy gondolatomra. Mondjuk farkas hallással lehet hallottam volna de annyira belemélyedtem a gondolataimba, hogy nem csodálkozom rajta, hogy nem hallottam semmit.
Kezembe fogtam a képet. Majd ráböktem egy mosolygós lányra:
-Ő kicsoda?
-A húgom Amy.
-Ez gondolom te vagy.-mutattam egy kicsit unott fejű srácra.
-Igen.-mosolyodott el.
-Apukád hol van a képről?
Erre a kérdésre csak lehajtotta a fejét és morgott egyet.
-Az nem érdekes.-mondta rekedt hangon.
Éreztem, hogy rossz helyre tapintottam ezzel a kérdéssel, így próbáltam témát váltani.
-Anyukád igazán szép nő.-mondtam mosolyogva.
-Igen az.-mondta ő is mosolygva. Ohhh istenem az a mosoly...
-Hány éves ezen a képen?
-34.
-Sokkal fiatalabbnak látszik. Ne haragudj, hogy megkérdezem de légyszi elmondanád a neved?-fordultam felé.
-Nemes nevem Achilles Wood. Örvendek Tina Jones.-mondta és kezet csókolt.
-Idióta.-mondtam neki nevetve.
Erre mit csinál az újdonsült Achilles nem kinevet?!. ..
-Még mindig furcsa, hogy nem emlékszel semmire.-mondta már szomorúbban.
-Igen én is sajnálom. Kihagyni azt, hogy ilyen ütődött embereket megismerjek mint te.
Ezen nevettünk egy nagyot, majd beszélgettünk még sok mindenről. Amikor megéheztünk lementünk a konyhába. Olyan érdekes volt, amikor ma megláttam Achot teljesen magába volt fordulva most meg olyan feldobott, hogy végre valakivel jól el tudott beszélgetni. Én pedig örülök annak, hogy ez a valaki én voltam.
Amint leértünk megláttam Alexet aki azonnal odajött hozzám.
-Egész eddig kerestelek! Hol a fenében voltál?-kérdezte.
-Achillessel beszélgettünk.-válaszoltam.
-Nem tudtál volna szólni, hogy mit csinálsz.
-Alex egy nem akartalak zavarni, kettő nem emlékszem semmire az elmúlt időszakból és nem hiszem, hogy minden léptemről tudnod kéne.
-Hé nyugi.-fogta meg a karom Ach.-Ő csak aggódott érted.
Ránéztem a karomat fogó fiúra, majd szép lassan kifújtam a levegőt, mire ő elengedett.
-Igazad van. Sajnálom Alex nem kellett volna, hogy így kiosszalak.
-Semmi baj.-mondta.-Gyere ide.-tartotta kezét, hogy megöleljen.
Ach ekkor elment a konyhába. Alex csak mosolyogva nézett utána.
-Tudja, hogy mi csak barátok vagyunk igaz?
-Mi bajod van?-kérdeztem nevetve.
-Mondom, elmondtad neki, hogy mi csak legjobb barátok vagyunk. Helyesbítek testvérek.
-Szeretlek te idióta bátyó.-öleltem még szorosabban.
-Én is téged, hülye húgi.-mondta nevetve.
Ekkor jött be a házba egy vöröses hajú lány és Alex lassan elengedett, majd a lány felé fordult. Én inkább beosontam a konyhába. Ach és egy lány pont háttal voltak nekem. A lány amikor közelebb mentem megfordult és beszélt tovább a fiúhoz. Én mutattam neki, hogy ne szóljon, hogy itt vagyok. A lány folytatta eddigi cselekedetét, de nem szólt Achnak arról, hogy itt vagyok. Ekkor jött el az én pillanatom, a srác még nagyban kente a kenyerét vajjal amikor én szinte ráugrottam a hátára. Achilles a hirtelen súlytól majdnem leejtett, de szerencséjére megtartott. Nagyot nevettünk ezen, majd megszólalt:
-Szerinted nem hallottam, hogy itt vagy? Elég hangosan osonsz.
-Achilles te olyan ünneprontó vagy.-tettem szomorúságot.
Ekkor jobban megfogta a lábam a derekán és elkezdett velem futni a házban.
-Ach ha leejtesz megverlek esküszöm-kiabáltam a fülébe.
Elhaladtunk három másik idegen mellett majd megérkeztünk a nappaliba ahol Alex és a vörös hajú lány csókolóztak???..........