Eldarya világa

Érkezés

Elegánsnak nem mondhatóan értem földet a fáról. Vagyis embert. Igyekeztem megmaradt méltóságom darabkáit összekaparni, miközben megpróbáltam lemászni a férfiról, aki alattam terült el. Nem tudtam eldönteni, hogy a meglepettségtől nem jut szóhoz vagy a légszomjtól, tekintve hogy a mellkasán gubbasztottam. Észbe kapva lepattantam róla és zavaromban azt sem tudtam merre nézzek. Istenem! Ennyire szerencsétlen is csak én lehetek! Ez annyira ciki! Gondolataim eközben csak úgy zsongtak a fejemben. Most mégis mit csináljak?! Töprengésemben észre sem vettem hogy az alak levakarhatatlan vigyorral mér végig... és hogy a ruhám feljebb csúszott...

- Perverz!- kiáltottam rá és rákvörös fejjel kezdtem el szidni azt az alávaló szarvas és a hülye gombákat, amik miatt ilyen helyzetbe kerültem. A szürke szemek lyukat égettek a tarkómba, így kénytelen voltam megfordulni, majd krákogások közepette megszólalni. 

 - Khhmm... nos Uram... elnézést a fennakadásért, igazán sajnálom. Khhmm ha nem haragszik én mennék is.

 - Uram?!- kérdezett vissza fintorogva. 

De még mielőtt bármi mást is hozzá fűzhetett volna, leléceltem. Nem kellett sok és hallottam magam mögött üldözőm lépteit. Persze nyomban gyorsabbra vettem a tempót, és miközben hálát adtam a sok éves futásnak, igyekeztem felmérni a terepet. Tuti álmodom... Biztosítékként a karomba csíptem. A francba, ez fáj! Oké ez egy meglehetősen valószerű álom. Olvastam már ilyesmiről. Ez tök normális, csak képzelgek. Egy ajtóhoz érve gondolkodás nélkül berontottam. Egy hatalmas teremben kötöttem ki, ahol még több ajtó fogadott.Na tessék! És most hogyan tovább?! Sokáig nem gondolkodhattam mert, lépteket hallottam közeledni, így az egyik oszlop mögé ugrottam, még mielőtt megláthattak volna. Az előbbi férfi volt az, egy másik kék hajú társaságában. 

- Esküszöm csak úgy feküdtem, majd a karjaimba zuhant- magyarázta az üldözőm. 

- Hát hogyne Nevra, csinos lányok potyognak az égből a karjaidba. Komolyan ennyire hülyének nézel?- gúnyolódott a másik.

Majd megjelent a harmadik társuk is egy óriási fegyverrel a kezében. Ezáltal a túlélési esélyeim meglehetősen csökkentek. Ám szerencsémre ahogy jöttek, úgy tovább is álltak, de még hallottam visszaszűrődni a beszédfoszlányokat, amik kétség kívül rólam szóltak. Ez az álom egyre bizarrabb. Először találkozom egy perverzzel, annak a gúnyos cimborájával, meg a talpig felfegyverzett haverjukkal. Mikor már biztonságosabbnak véltem a terepet kiléptem a búvóhelyemről, és benyitottam egy ajtón, ami egy könyvekkel teli szobába vezetett. Jó tudni, hogy legalább egy nyamvadt könyvtár van itt. Már éppen nyúltam volna egy poros kötet után, mire egy kéz kapta el a karomat és egy másik a számra tapadt. Gondolkodás nélkül haraptam meg az illető ujját, mire az jajveszékelve elengedett. Ezt kihasználva menekülőre fogtam volna, de neki szaladtam egy erős mellkasnak. A tulajdonosa fel is kapott akárcsak egy zsák krumplit, majd így szólt: 

- Jamon vinni veszett emberlányt Miko. Kero menni betegszoba sérüléssel- azzal az unikornis srácnak intett, aki mint valami kiskutya követte a parancsot és kisietett. Asszem kevesebb filmet kéne néznem. Kiütközik az álmaimban.

Így a mozgó hústorony vállán utazva haladtam végzetem felé. Érdekes küllemű termek mellett haladtunk el, majd lefordultunk egy folyosóra, ahol egy szőke hajú, fekete frufrus fickóba botlottunk. Az ő ruhája is fura volt, már amennyi volt rajta. Itt mindenki alulöltözött?Gondoltam rosszabb már nem lehet, hogy a saját álmom szemétkedik velem, így vigyorogva intettem a fazonnak, majd a kezemmel telefont formálva, ezt tátogtam neki: "Hívj fel!" Legalább had szórakozzak egy kicsit. Erre csak tányérnyi nagyságú szemekkel nézett rám, mire felnevettem.

 Így léptünk be, mint később megtudtam, a kristályterembe. Itt gyűlt össze az összes fura alak akivel nemrég találkoztam, kibővülve néhány taggal. Valami nyúllal, egy kékes bőrű lánnyal, akinek a keblei majd kiestek a ruhájából. Továbbá a perverzzel, az elffel, a fegyveressel, meg a mögöttünk érkező szőke férfi és az unikornis sráccal. Tisztára mint valami hülye fantasy filmben. De ki ne hagyjam azt a tomboló róka nőszemélyt, aki legszívesebben meggyújtott volna az égő botjával, amivel felém hadonászott.

 - Hogy került ez ide?!- rikoltotta. Az "ez" vagyis én, duzzogva lógtam le az óriásról, mert azóta sem volt hajlandó letenni mióta bejöttünk. Hiába jeleztem neki finoman, az oldalát rugdosva, örülnék neki.

 -Hiszen téged ismerlek!- kiáltott fel az egyszarvú- Megharaptál!- erre a rókanő lemondóan sóhajtott. A gunyoros elf persze ott vigyorgott, mintha jobb dolga nem is lenne. 

- Jamon elkapta veszett emberlányt most már nem harapni- bólogatott az ogre.

- Nem vagyok veszett! Csupán védekeztem!- sopánkodtam. 

- Kero ellen?- nevetett fel mindenki. Értetlenkedve néztem körbe. Hiszen megtámadtak! A rókanő, mint kiderült Miko gondterhelten nézett rám, miután elmeséltem a történteket.

- Rendben, Jamon dobd be egy cellába, később foglalkozom vele, van most elég dolgom.

- Ez aztán a vendéglátás- morogtam, majd Jamon lehurcolt valami pincébe. Már éppen be akart hajítani, a szó szoros értelmében, a cellámba, amikor inkább feltett kezekkel besétáltam, mutatva együttműködő leszek. Azzal bezárt és itt hagyott. 

Az első 5 percben még szórakoztatónak is mondhattam volna a helyzetet, de aztán hamar meguntam a várakozást, és egy csontot felkapva, (nagyon higiénikus) kezdtem ütlegelni a rácsot. Pár perc elteltével egy alak jelent meg az ajtóban. Maszkot viselt, így arcát nem láthattam, de kétség sem fért hozzá, a segítségemre sietett. Vigyorogva néztem rá: 

- Hol hagytad a lovadat lovagom?- egy kulccsal a kezében éppen a cellámmal bajlódott majd kitárta az ajtót. Intett hogy maradjak csendben, majd kivezetett a pincéből fel a fényárban úszó teremhez. Már éppen megfordultam, hogy köszönetet mondjak, amikor eltűnt. 

Még ilyet!