Eldarya világa

Visszaemlékezés 3.

A mosolyszünet kettőnk között a vártnál tovább tartott. Az ünnepségen történt incidens óta három hét telt el. Három hete nem beszéltem Gil-lel. Nagyjából azóta vagyok ilyen lelki roncs. Elaine minden nap eljön hozzám a többi lánnyal karöltve, hogy kirángasson a vackomból. Gil feltűnően került. Vagy én őt, nem is tudom...Mindenesetre eljött az a nap, amikor lehetetlen volt elkerülnünk egymást. Az első edzés a gárdával a fiatal harcosoknak. Gil sosem hagyná ki, ahogy én sem, hogy beszélhessek vele. Mégis mikor megláttam őt, inamba szállt a bátorságom, így inkább egy gyakorlókardot megragadva az edzésre koncentráltam.
A kardvívás sohasem volt az erősségem, sokkal inkább lándzsával küzdöttem vagy íjászkodtam. De sajnálatomra nem találtam alkalmas fegyvert, amit elbírtam volna.
Véletlenszerű páralkotás során Vitus-sal kerültem szembe. Velem ellentétben kiváló volt kardforgatásban. Pech. Nem csoda hát, hogy az első támadásomnál kudarcot vallottam. Nem is akárhogyan. Vitus a béna támadásomat kihasználva, nemes egyszerűséggel kirúgta alólam a lábaimat, így nagyot nyekkenve vágódtam hátra. Ennek nyoma lesz...Nem sokkal mellettem Gil párbajozott. Élesen szívta be a levegőt. Ismertem már annyira, hogy tudjam, hogy próbálja visszafogni az indulatait. Eközben Vitus lépett elém, majd kezét nyújtva felsegített.

- A kard nem az erősséged - nevetett fel, ahogyan meglátta a fanyar arckifejezésemet.

- Hát nem. Sokkal jobban szeretek íjászkodni...- vakartam meg a tarkómat kínosan nevetve. 

- Miért nem ezzel kezdted? Sokkal óvatosabb lettem volna...

- Valamikor meg kell tanulnom ezt is, nem de?

***

Az edzés végére nyakig porosan és izzadtan hevertem le egy fa árnyékában. Hála Vitus-nak holnapra tele leszek kék-zöld foltokkal. Kihasználva az egyedüllétet sóhajtva hunytam le a szemem, s próbáltam összeszedni magam, hogy végre beszéljek Gil-lel. De egy érces hang visszarántott a gondolataimból. 

- Hé lustaság! Ezzel talán ügyesebb leszel - azzal egy íjat és a hozzá tartozó nyilakat ejtette az ölembe. 

- Kössz Vitus! - újdonsült fegyveremet vizslatva vigyorogva emeltem a magasba, mintha lőni készülnék. Szép darab.

- Mellesleg, - tette még hozzá egy sunyi vigyor kíséretében - bűzlesz.

- Menj a francba! - morogtam neki, mire kacagva intett egyet és tovább állt. 

- Talán igaza van...- motyogtam fintorogva - Elvégre úgy nézek ki, mint akit homokban hempergettek. 

Nehézkesen felkászálódtam, majd egy nyújtózkodás kíséretében megindultam a házunk felé.

***

Egy kiadós zuhanyzás után a gyakorlótérre indultam kipróbálni az íjamat. Azonban sajnálattal vettem tudomásul, hogy Gil nincs itt. Titkon talán reméltem, hogy itt találom. Nem volt ilyen szerencsém...Sóhajtva húztam elő egy nyílvesszőt a tartóból. Akkor talán ideje lenne gyakorolnom. 

***

A nap már lemenőfélben volt amikor eltettem az utolsó nyilamat is. Ideje lenne haza indulnom. Vállamra csapva a táskámat kezdtem el vissza sétálni, de ekkor hatalmas robaj rázta meg a fákat. Fejemet felkapva azonnal a hang forrását kerestem. Nem tartott sokáig. mire rájöttem honnan jön a zaj. A Menedék irányából óriási lángok csaptak a magasba, s hosszú füstkígyók csaptak az ég felé. Az íj hangos koppanással esett ki a kezemből. A Menedék lángokban áll... Az otthonom lángokban áll... Az íjamat felkapva rohantam olyan gyorsan, ahogy még sosem. Sikolyok és a füst mardosó elegye töltötte meg a levegőt. Ahogy az első kunyhóhoz értem csak akkor tárult elém a szörnyű látvány. A házakat tűz marcangolta, miközben mindenki kétségbe esetten menekülni próbált a lángokat okozó sötét lényektől.
Íjamat megfeszítve célba vettem az első szörnyeteget.

Nagyon sajnálom a hosszú kihagyást! Kissé nehézkes volt az új rész feltöltése az iskola mellett. Ezentúl próbálok rendszeresebben írni. Köszönöm a türelmeteket, és jó olvasást kívánok Nektek! Ne felejtsetek el beleolvasni a többi történetembe sem! Puszi <3