Eldarya világa

Mintha semmi sem történt volna....

Az erdő halkan neszezett, ahogyan surranó árnyakként lépdeltünk a fák között. Ash kerülte a nyílt ösvényeket. Sőt, ódzkodott tőlük. Kihasználva a sötétséget, az éj leple alatt egyre távolabb kerültünk a keresőktől, akiket utánunk küldtek. Ugyan akadt lehetőségem a szökésre, mégis visszatartott a kíváncsiságom, ami az Asht körülvevő misztikum felé irányult. Mégis ki ő és mit akar tőlem? Persze a kérdéseimre nem kaptam választ, s minél több időt töltöttem el a fiúval, annál több kérdőjel jelent meg a kilétét illetően. Ennek ellenére közel sem éreztem úgy, hogy ez így nincs rendben. Volt valami különleges a megjelenésében, ahogy szűkszavúan, mégis kifejezően beszélt. A körülötte lengő titkok, az arcát rejtő maszk... Amióta Ash kiszabadított abból a cellából az az állarc elrejti előlem személyét, s még alvás közben sem hajlandó levenni.

- Ash- kezdtem óvatosan, s az említett felé pillantottam.

- Hm?- siklott át a tekintete rám az eget pettyező csillagokról.

- Meg fogod nekem mutatni valaha is az arcodat?

- Lehet- mosolyodott el, s tovább kémlelte az eget, majd halkan nevetni kezdett.

- Mi olyan vicces ezen?- pirultam el rögvest, s kínomban én is inkább a Holdat kezdtem bámulni. De válaszra nem méltatva szótlanul sétált tovább.

- Ash! Figyelsz te rám?- kaptam a karja után, mire megfordult, s a csuklómat megragadva közelebb rántott magához. Levegő után kapkodva próbáltam nem arra figyelni, ahogy egyre közelebb hajol. A fülemet perzselte forró lehellete, ahogy a szavakat formálta.

- Ennyire szeretnéd tudni?- a szívem majd' kiugrott a helyéről, s hiába igyekeztem normalizálni a lélegzetvételeimet, csak nem sikerült.

- Én.. é...- makogtam össze vissza, s a fejemben zakatoló gondolataimat kíséreltem meg rendre utasítani.

- Te?- hajolt még közelebb, mire arcom lángba borult a hirtelen jött közelségétől- Talán ha ennyire szeretnéd tudni, kivételt tehetek... Csak veled...- kezével maszkjához nyúlt, s finoman megemelte. Nekem pedig még az eddigieknél is jobban kikerekedtek a szemeim. A Hold pedig pont ezt a pillanatot választotta ki, hogy rásüssön a rákvörös fejemre, s Ashre akit nem takart a maszk.

A vörös-fekete tincsek homlokába hullottak, s karmazsin szemei rajtam függöttek. Nem elég, hogy rendkívül zavarba ejtő a megjelenése, de még pofátlanul jóképű is. Éreztem ahogy arcomba tódul a vér, s újfent egy céklára hasonlítok.

- Olyan az arcod, mint egy paradicsom!- kacagott fel, mire mindenféle gyengeséget elsöpörve utat tört magának az egóm, s harciasan löktem arrébb.

- Nem ismered a privát szféra fogalmát? Mássz már ki az arcomból!

- Hirtelen milyen elutasító lettél- kacarászott továbbra is, de ügyet sem vetve rá tovább slattyogtam az ösvényen.

Erdőt elhagyva, s egy újabb erdőbe jutva bandukoltunk tovább, fogalmam sincs merre. Az úticélunkról nem tudtam, már ha volt ilyen. Hajnalodva a felkelő Nap sugarai utat törtek maguknak a kora reggeli szürkeségben. Én pedig mint valami vánszorgó zombi csoszogtam egyre fáradtabban. Ha akárcsak még egy lépést is kell tennem itt esem össze...

- Pihenjünk egy kicsit? -kérdezte Ash, arcán azzal a bugyuta mosollyal, ami azóta ül rajta mióta felfedte magát.

- Örülök hogy észre vetted...- hullaként huppantam le egy fa tövébe, s fejemet a törzsnek támasztva hunytam le szemeimet. Ash nem sokkal ezek után ült le mellém, s csöppet sem zavartatva magát kezdte piszkálni a hajamat. Gondoltam, ha már állandóan a bolondját járatja velem én miért ne tehetném én is ezt? Kicsit közelebb húzódtam hozzá s fejemet vállára hajtva dőltem neki. Érdeklődve nézett rám, ám meg nem szólalt.

- Tudod- kezdtem ördögi vigyorral az arcomon- Ez olyan mint egy randi.

- Mert ez egy randi- vigyorgott rám szórakozottan, mire rögvest pipacs vörös lettem. Hogy is van ez? Füstbe ment terv?

- Fogd be...

Némi szunyókálás után indulni készültünk, amikor árnyak jelentek meg, s feketén magasodtak fölénk. Vérszomjas tekintetük a tudatomba égett, ahogy késszerű karmaikkal közeledtek felénk.

- Árnykeresők- sziszegte Ash- Még nem lenne itt az ideje.... Még van időnk...

- Ash!- kezdtem kétségbe esetten, ahogy egyre inkább közeledett felém az egyikük. Ash tekintete fájdalmat tükrözött ahogy felém lépett, s anyám nyakláncát megragadva mormogni kezdett számomra ismeretlen szavakat.

-Ash! Mit művelsz? El kell menekülnünk.... -próbáltam kiszabadulni kezei közül s mielőbb menekülésre bírni.

- Sajnálom- suttogta s ajkait az enyémekre tapasztva hunyta le szemét- Még visszajövök érted- húzódott el, s a következő pillanatban, mintha valamilyen örvény szippantott volna magába zuhanni kezdtem a semmiben. Szemeimet szorosan összezárva vártam a zuhanás percét. Tompán puffantam a fűben, s óvatosan pislogva kémleltem körül. A táj ismerős volt. Túlzottan is... Végig néztem magamon, hogy bizonyosságot nyerjen a gyanúm...

- Ez nem lehet igaz...- én otthon voltam. Az eljegyzési ruhámban az erdő mélyén. Mintha...mintha semmi sem történt volna...

Először is nagyon köszönöm azoknak akik elolvasták a blogomat tényleg nagyon jól esik! <3

És persze azt a sok csillagot is amit kaptam! Nem hiszem hogy megérdemlem! :D Igyekszem a következő résszel! Jó olvasást!