Váratlan pillanat |✓|

》34.fejezet - Váratlan dalírás II.》

Beléptünk a terembe és elámultunk. Hatalmas volt. Ha felnéztél, feletted rögtön egy páholy volt, így beljebb menve láthattad, hogy legalább három páholy szint volt. Hatalmas volt a belmagasság. Ha balra néztél egy hatalmas színpadot láttál, amire a fiúk már kitolták a gyönyörű zongorát. Egy szóval a MusicAir egy gyönyörű színház volt, a külseje ellenére. "Soha ne ítélj könyvet a borítójáról"- hallottam a fejemben egy okos kis hangocskát. Na, igen. Míg a MusicAir kintről egy lepukkant, ősrégi épületnek tűnt, belülről olyan gyönyörű volt, hogy hihetetlen. Lehetetlen leírni a látványt.

A fiúk a színpadról elkezdtek integetni felénk, így odasiettünk hozzájuk.

-Jason, ez... - kezdtem.

-Lenyűgöző - mondta helyettem Rach, mire bólintottam.

-Köszönöm. Kár, hogy az emberek a borítójáról ítélik meg a könyvet - mondta mosolyogva.

-Pont ezt hallottam a fejemben. Soha ne ítélj könyvet a borítójáról - mondtam.

-Néha olyan, mintha okos lennél - szólt le a színpadról Johnson.

-Megbocsátotok egy pillanatra? - kérdeztem látszólag nyugodtan.

Jason, Sophie és Rachel mosolyogva bólintott, így még mindig halál nyugodt arccal, halál nyugodtan felsétáltam a színpadra. Johnson látta rajtam, hogy pillanatokon belül megölöm, így nevetve kezdett el futni. Felsóhajtottam.

-Sosem tanulnak - mondtam magamnak, aztán én is futásnak eredtem.

Két másodpercembe telt utolérni és ráugorva a hátára, együtt estünk el.

-Utállak Johnson - mondtam neki, miután felszálltam.

-Én is Dallas - vigyorgott, aztán átölelt.

Felsóhajtottam és visszaöleltem.

-Neki kéne állni a dalnak - szólt Nash.

-Ja. Hajrá - mondta Hayes.

Újra felsóhajtottam és leültem a zongora elé. Végigsimítottam a zongora-billentyűkön. Gyönyörű zongora volt. Bal kezemmel egy B-t fogtam le, oktávban, a jobb kezemmel pedig egy F-D-t. És nekiálltam. Tippem sem volt, hogy pontosan mit játszok, csak játszottam. Egy szép kis dallam állt össze belőle:

Befejezve majdhogynem könnyeztem. Észre sem vettem, hogy kameráznak. Megdörzsöltem a szemem és a többiek felé fordultam. Mindenki csak ledöbbenve állt. Rachel látva rajtam, hogy most képtelen vagyok megszólalni, leült mellém és átölelt. Visszaölelve őt, lehunytam a szemem.

-Ez gyönyörű volt - szólalt meg Sophie.

-Nagyon ügyes vagy Maya - suttogta Rachel még mindig engem ölelve.

-Ha akarod, leírom a kottát - ajánlotta fel Jason.

-Megtennéd? - fordultam felé, elengedve Rachelt.

-Persze - mosolygott.

-Nagyon köszönöm - mosolyodtam el.

-Figyelj nincs szükséged egy tanári állásra? - kérdezte hirtelen Jasontól Sophie. - Rachelék iskolájában nincs ének-zene tanár és rád gondoltunk. Én pontosan jól tudom a történeted. Tudom, hogy értesz a hangszerekhez.