Váratlan pillanat |✓|

》38.fejezet - Váratlan vallomás》

Másnap reggel úgy keltem fel, hogy a hasam görcsben volt az izgalomtól. Shawn keze a derekamon, arcát a hajamba temette. Az egyik kezemmel megfogtam a kezét.

-Mhm... - morogta és szorosan hozzám bújt és úgy ölelt át, mintha egy plüss volnék.

Felkuncogtam. Sajnos mozdulni sem tudtam.

-Segítsek? - kérdezte halkan Hayes.

-Légyszi... - kuncogtam.

Hayes odajött hozzánk, a kezemet nyújtottam felé, hogy húzzon ki. De sajnos Hayes nem volt se olyan stabil, se olyan erős, hogy kihúzzon Shawn öleléséből. Ekkor döntöttem úgy, hogy másképp próbálkozok. Szerencsére meg tudtam fordulni, így (bár elég furcsa helyzetben) Shawnnal szemben voltam. Szerencsére a fejünk egy vonalban volt, így megfogtam az állát és megcsókoltam. A csók végére ébredezni kezdett, így megpróbáltam halkan beszélni hozzá, hátha akkor végre felébred.

-Shawn... szívem fel kéne kelned - suttogtam.

Shawn szinte nem is reagált, így kérdőn Hayesra néztem.

-Mittomén' - vonta meg a vállát.

Ekkor eszembe jutott valami.

-Drágám terhes vagyok - mondtam.

Tudtam, hogyha valami teljességgel lehetetlen dolgot mondok, de olyat, aminek örülne fel fog ébredni. Ez kiskorában is működött.

-Mi? - riadt fel most is egy pillanat alatt.

-Semmi - mosolyodtam el. - Csak olyan erősen ölelsz, hogy képtelen vagyok felkelni és már mindenki fent van... legalábbis szerintem.

-Ajj Maya - hajtotta le a fejèt újra a párnára.

-Most mi van? Csak nem az a bajod, hogy nem vagyok terhes? - kérdeztem kuncogva.

-Pedig lehetnél - gondolkodott el.

-Hülye, hogyan? - nevettem fel és hozzávágtam egy párnát. - Még nem is...

-Ne folytasd! Kiskorú is van itt - vágott közbe Shawn.

-Csak úgy mondom, hogy te is az vagy - nevettem, mire bevágva a durcit elfordult.

Hayes abban a pillanatban felkapta a fejét a telefonjából.

-Srácok, srácok, srácok - kezdte izgatottan.

-Ha mégegyszer kimondod - ült fel Shawn.

-Nem fogod bántani az öcsémet - szögeztem le és én is felültem.

-Ajj, most elfelejtettem mit akartam mondani - szontyolodott el Hayes.

-Gratu Shawn - forgattam meg mosolyogva a szemem, aztán átöleltem szegény Hayest.

Ezután minden normális lett. Hayes újra mosolyogni kezdett, Shawn és én átvettük a ruháinkat, aztán az egész csapat reggelizett. És megkezdődött a rendezvény előtti őrület. A srácok össze-vissza rohangáltak, hogy ezt nem találják, azt nem találják. Mi hárman, próbáltunk nekik ott segíteni, ahol csak tudtunk. Idegességükben sajnos sokszor kiabáltak velünk, de vagyunk annyira toleránsak, hogy ezért nem álltunk le veszekedni velük.

Mindenki azt hiszi, hogy a fiúk lazák, mielőtt felmennének a színpadra. Holott egyáltalán nem. Mindannyian tiszta idegek, de ezt csak a legközelebbi emberek láthatják. De a műsor előtt pár perccel lenyugszanak a kedélyek, a srácok újra normálisak lesznek (már amennyire normálisak tudnak lenni).

-Sok sikert - nyomtam egy puszit Shawn szájára.

-Köszi Napsugár - mosolyodott el, aztán kiment az öltözőből.