slice of life, slight smut
figyelmeztetés: +16
~taehyung szemszöge~
Forró nyári éjszaka volt. A végtelennek tűnő sötétséget az utcai lámpák sora, és néhány szórakozóhelyről kiszivárgó neonfény törte csak meg.
A meleg nyári szellő, alig észrevehetően táncolta körbe alakom, mégis sokkal előrébb voltam vele, mintha meg sem mozdult volna a levegő.
Az ajkaim közül egy halk, de annál gondterheltebb sóhaj szökött ki.
Mikor elindultam, tudtam nagyon jól, mibe is vágok bele – megint. Igazából ezt mindig is tudtam és a lehető legnagyobb reményekkel mentem neki a dolgoknak, „na most megváltom a világot" hozzáállással. Nos, itt minden volt, csak világmegváltás nem.
Emlékszem, mikor megismertem Jimint. Angyali arca, elragadó nézése, ében fekete tincsei, gyönyörű szemei és az édes hangja, egytől-egyig rabul ejtettek.
Az első pár hétben még szemeimet fátyla alatt tartotta a vaksággal megáldott rózsaszín köd, és nem láttam milyen is ő valójában. Aztán jött a felismerés, viszont én mégsem hagytam magára. Megtehettem volna, mégis inkább a kis játékszere maradtam.
Most is ezért voltam úton.
Neki csak egy SMS volt, nekem pedig egy újabb reményszikra, hogy ezúttal talán majd másképp alakul.
A hatalmas háztömb elé értem, ahol ő lakott. Megnyomtam a csengőt, pár másodperc múlva pedig bele sem szólt a kaputelefonba, csak beengedett. – Lépcső vagy lift? – gondolkodtam, majd végül a lépcső mellett döntöttem, így volt időm rendezni magamban a dolgokat. Magamra öltöttem a kis álarcom, mellyel már mester szinten működtem együtt, eljátszva, hogy az élet móka és kacagás, és hogy a világ legtermészetesebb dolga, miszerint végig sétálom majdnem a fél várost, hogy Jimin kedvére szórakozhasson, kihasználva ezzel azt, amit iránta érzek.
Tudta nagyon jól, hányadán állnak a dolgok, de játszotta a hülyét, én pedig nyilván hagytam neki, és tűrtem szó nélkül. Úgy gondoltam, ez még mindig kevésbé fájdalmas megoldás volt.
Felértem a hetedikre, ő pedig már az ajtóban várt. Egy alig észrevehető mosolyt erőltettem az arcomra, majd lassan vonszoltam elé magam, az utolsó lépcsőfokot is magam mögött hagyva.
Beléptem a lakásba, nyomomban Jiminnel. Nem várta meg míg bármit is levetek, vadul rontott nekem, de hát mit tehettem... Átadtam magamat teljesen neki.
A falhoz nyomott, kezeivel pedig fejem mellett támaszkodott meg. Ajkaival szinte azonnal tépni kezdte az enyéimet, miközben én az egyik kezemmel kócos hajába simítottam, amíg a másikkal pólója alá nyúltam.
Lassan lépdeltünk be a hálószobába, melynek a középen heverő ágyán kötöttem ki két levegő vételem között.
Jimin egyből fölém mászott, és kezeimet összefogva a fejem fölött vette birtokba a nyakamon feszülő érzékeny bőrömet. Kis idő után viszont elengedett, de éppen csak annyira, míg mind a kettőnkről eltűnt minden jellegű ruhadarab.
Az fekvőalkalmatosság melletti fiókból, heves csókunk közben előkerült egy jó erős szalag, ami már csuklóm körül díszelgett, szoros barátságot kötve az ágyráccsal.
Jimin apró kezét végigvezette oldalamon, amitől kirázott a hideg. Tudta az összes érzékeny pontomat, és ezt is előszeretettel fordította a maga javára.
Megunva a velem való játszadozást tért rá a lényegre, amiért valójában itt voltam. Jobb is, hogy nem húzott tovább, mert lassan már könyörögni kezdtem volna neki a kielégülésért, de nem akartam megadni ezt az örömöt számára.
A hosszúra nyúló előjátékot, egy csapni valóan gyors előkészítés követett. Nem törődve a nyüszítésemmel foglalta el helyét bennem. Pár másodpercet hagyva nekem mozogni kezdett, aztán hajszolva az élvezetet vesztünk el az éjszakában.
Én kissé lelki sérülten, ő pedig győzedelmesen.
