slice of life, angsttal kezdődik de fuffba torkollik
Az eső utáni párás levegő, mázsás súlyként telepedett rám. Épp úgy, mint amilyen szomorúság a szívemre és a lelkemre. A hatalmas fák közötti hűvös szellő megborzongatva minden porcikámat fogta közre arcomat, s ezek mintha a te elhidegült, érzések nélküli érintéseid lettek volna.
- Először egy... aztán kettő... három... ezernyi, és még több. -
Könnyeim zivatarában sem tudtam másra gondolni, csak rád, kinek köszönhetően tartottam itt, s ki miatt szívem darabonként hullt el minden egyes kis gyémánttal együtt, mi legördült most arcomon.
A lábam egészen az erdő belsejéig vitt, ahol egy kis tisztás volt. A közepén megálltam, majd kicsit sem foglalkozva a nyirkos felülettel, lefeküdtem arra.
Az eget kémleltem, és vártam, hogy mikor ered el az eső, s mossa le arcomról az időközben már odaszáradt keserűségemnek nyomait.
A távolból hallottam, hogy az ég dörögni kezdett, és az eső is lassan eleredt, s az esőcseppek jeges szilánkokként tépázták bőrömnek puha felületét, nem kímélve rajtam egyetlenegy kis millimétert sem.
A hirtelen támadt szél, úgy tépázta a fák lombjait, mintha azokat büntetné az engem ért sérelmek miatt. Csak reménykedni mertem benne, hogyha ügyesen lapítok a fűben, engem nem vesz észre, s nem áll bosszút rajtam is azért, mit el sem követtem, hisz a fák sem tehettek semmiről.
A vihar nem csillapodott, és az eső is jobban zuhogott. Talán ideje lett volna hazaindulnom, mert már kezdtem fázni is.
Hirtelen egy ismerősen csengő hang ütötte meg fülemet.
- Kyungsoo! Mondd, hogy te vagy az!
Ugyan csak egy sötét pacát láttam hirtelen kirajzolódni, amint kilépett az erdőből, de még így is tudtam ki az, s kitől hallottam az imént elhangzott aggódással teli szavakat, s láttam, ahogy megindult felém.
Ahogyan alakja körvonalazódni kezdett a szakadó esőben, szívem egyre hevesebben kezdett el verni.
Mikor odaért hozzám, arcán láttam a rémületet, a féltést és egyben a megkönnyebbülést is. A szemébe nézve talán láttam egy kis dühöt is, de ezt jobban elnyomta a szeretet halványan pislákoló kis lángja, mely talán most éledt újjá, mielőtt már majdnem kialudt volna teljesen.
Biztos kérdések ezrei kavarogtak fejében, mégsem tett fel egyet sem közülük, és csak hitetlenkedve nézett le rám.
- Sehun... én... - suttogtam olyan halkan, hogy szinte én sem hallottam, de mielőtt hangosabban mondtam volna bármit is, inkább elhallgattam. Nincs miért magyarázkodnom, és felesleges beszédbe sem kell belekezdenem.
Nem kellettek szavak, ezt én is éreztem, mint ahogy azt is, mikor párnáimra hajolt, hogy az övéivel ajándékozza meg azokat, s hirtelen majd megfulladtam a mámortól, mely szétáradt hirtelen a testemben. Olyan szenvedélyes. Szinte sosem csókolt még így.
Ajkaink elváltak egymástól, s csak annyit kérdeztem tőle, hogy hogyan talált meg?!
- Csak követtem a szívemet, és tudtam, hogy a kedvenc helyünkön leszel. - mondta, azzal ismét lágy csókba hívott, s már mit sem törődve a külvilággal adtuk át magunkat az újjáéledt szerelmünknek.
