egyperces
~wonho szemszöge~
Fáj belegondolnom mennyi módon ejtettél már sebet a szívemen, holott, semmit nem csinálsz, csak egyszerűen létezel, de tudod, pont ez a problémám okozója, hiszen milyen szemednek kell lennie ahhoz, hogy a nyilvánvalót se lásd meg, ha pedig látod is esetleg, valahogy azt meg nem akarom tudni, mert a lelkem csak még jobban sajogna.
Folyamatosan kellemetlen érzéssel tölt el, ha egy légtérben kell tartózkodjak veled, de nem azért, mert utálnálak.
Hogyan is tudnálak, mikor ketyegőm érted dobban rakoncátlanul, akárhányszor meglátlak, vagy mikor néhanapján pillantásaink egymásba fonódnak.
Szeretlek, és pontosan tudom, hogy számodra én sem vagyok semleges, mi azonban mégsem teszünk ellene semmit, habár lehet azonban ennek így is kell lennie, de sosem fogom megérteni.
Állandóan azon tornáztatom elmémet, hogy vajon min gondolkozhatsz, vagy éppen mi futhat át a te fejedben is, mikor rám nézel.
Mondd! Te is annyit gondolsz rám, mint amennyit én rád? Te is eltöprengtél már azon, hogy milyen lehet velem lenni?
Úgy érzem ezek azok a kérdések, amikre talán sosem kapom meg a választ, pedig bármit megadnék érte, még akkor is, ha rosszabbul járnék vele.
Legalább tudnám mennyire felesleges az érzésem irántad, mi nap, mint nap megsajdítja szívemet, lelkemet, mert csak egyre távolabbinak tűnik minden, ami veled kapcsolatos.
