Gone - Niall Horan fanfiction [Hungarian]

Emlékek

Nincs fájdalmasabb dolog az emlékeknél. Lehúzhatják a bőröd, kitéphetik a hajad, vagy a fejedre ejthetnek egy téglát, de semmi sem lehet olyan fájdalmas, mint az emlékek. 

A múlt sikerei felébresztik benned a vágyat az újra megélésükre, a múlt boldogsága felfedi a jelen ürességét, a múlt kapcsolatai a magányt, amit eltemettél magadban. Az időközben elhalt kapcsolatokat. Hiányt ébreszt.

Visszaolvasni a saját naplód, olyan, mint egy kellemetlen időutazás, mely felfedi önnön léted hasztalanságát a jelenben. Ráébredni, hogy kevesebb lettél, vagy egyhelyben toporogsz és semmit sem mozdultál előre az évek alatt. Talán ráébreszt, hogy ideje lépned, de a fájdalom tétlenségbe taszít, s a feledni vágyás mocsara elemészti lelked… 

Ám olvasni valaki más naplóját, olyasvalaki naplóját, aki már nem él. Párhuzamot vonni a saját múltad és az ő jelenje közé. Rájönni, hogy az ő jelenje a te múltad, s ő maga már nem szövögeti a jelen szövetét… hogy számodra már csak a saját múltjában létezik. Jelen időben érezni a múltat. Rájönni, hogy a világban veled egyidejűleg más lények is léteznek, cselekszenek… élnek. Rádöbbenni, hogy a világ nagyobb, félelmetesebb és érthetetlenebb, mint valaha hitted. Túllátni az univerzumokat elválasztó buborékhálón is. Lerombolni a falakat, elhajítani az ócskaszemellenzőt, ezáltal megtapasztalni a lét ürességét, a létezés értelmetlenségét… Az értelmetlenséget, amely másoknak a világot jelentheti. 

Olvasni egy elveszett lélek gondolatait, s tudni, érezni azt, amit akkor érzett, amikor te a magad nem létező problémájába süppedtél vagy éppen próbáltad azt elfeledni. Rájönni, hogy segíthettél volna másokon, ha nem a saját világodat építgeted, csiszolgatod, és fényesítgeted. Ha nem lettél volna olyan önző. 

Észre kell venned, hogy a burkod már elég fényes anélkül is, hogy folyton azt polírozod, nyisd ki az elméd, légy nyitott és segíts azokon, akik rászorulnak a törődésedre. Azokon, akik jobban megérdemlik a figyelmedet, mint te magad. Mert hidd el, a világon van egy, csak egyetlen egy olyan ember, akinek szüksége van rád, és feltétel nélkül bízik benned, akár akarja akár nem. Van egy ember, aki akarata ellenére, korlátozások nélkül képes átadni neked az összes szeretetet, ami neki jutott, s neked is hasonlóképpen kell lenned iránta. Viszonoznod kell ezt az energia befektetést, mielőtt felemészti magát és te magad maradsz a világban. Egyedül. 

Mert ha őt elveszíted, a földön bizony nem marad már semmid, csak puszta léte árnyékának keserves kísértetei, melyek utat törnek maguknak, s kiölik belőled az élet amúgy is haloványan pislákoló őrlángját. A lángot, ami boldogságra lobbanthatta volna a szíved… egyszer. Vele. 

Mert az ember szeretetre született. Rá kell jönnöd, hogy ez az élet értelme; Szeretni és szeretve lenni. 

×

A napló lapjain Niall még életben volt, és minél többet olvastam, annál kevesebb időm volt arra gondolni, hogy valójában... Szinte éreztem a jelenlétét a szomszéd ház ablaka mögött, és nem hittem el, hogy már nincs. Képtelen voltam beletörődni, hogy anélkül ment el, hogy megismerhettem volna. Hogy beszélhettem volna vele. 

×

Milyen lehet a halál?