Gone - Niall Horan fanfiction [Hungarian]

Jackson

Jackson hosszú percekig csak bámult maga elé, majd elfordította az indítókulcsot, és elhajtott. Ez minden, amit Jackie aznap láthatott az ablak mögül. Azt azonban nem tudhatta, hogy Jackson pontosan egy órával azelőtt beszélt Lisettel, aki a beszélgetés előtt tíz perccel hallgatta meg az üzenetet. 

– Jackson, Jackson várj – Lisette karon ragadta a fiút, és visszarántotta. Az elmúlt tíz percben végig őt kereste. – Tudja.

– Mi az ördögről beszélsz?

– Jackie tudja, hogy…

– Mit tud?

– Nem beszélhetnénk meg ezt máshol? – Lisette óvatosan körülnézett. A folyosó közepén álltak az igazgatói iroda és a titkárság között a második emeleten. Ezen az emeleten volt a legnagyobb a forgalom, mert nem csak a diákok, de a tanárok is itt nyüzsögtek a szünetekben. A tanári irodák, és a büfé is itt kaptak helyet.

– Egy perc és fizikán kell lennem.

– Ugyan már Jackson. Mind tudjuk, hogy nem kell – mondta szemeit forgatva Lisette. Jackson pedig követte. 

×

– Jackie hagyott nekem egy üzenetet.

– Mondta, hogy mi a baja? – utalt a lány néhány napos kimaradására.

– Azt hiszem. Jackie tudja, hogy… azt, ami a szertárban történt  – hadarta Lisette, majd behunyta szemeit, és hátrált egy apró lépést.

– Mi is tud pontosan?

– Nem tudom. Csak annyit mondott, hogy tudja, és undorodik tőlünk – hisztizte. – Sajnálom.

Jackson arca egy pillanatra elborult, és kiabálni akart, de végül mélyet sóhajtott, leült a legközelebbi asztalhoz.

– Honnan tudta meg?

– Nem én mondtam el.

– Ostoba ribanc… – mondta a fiú, és felállt a székről.

– Most mit akarsz csinálni? – a lány óvatosan megérintette a karját, figyelmen kívül hagyva az iménti kirohanását, de az ellökte magától.

– Beszélnem kell vele.

– Sosem szeretett téged. Nem eléggé, Jackson, én szeretlek. Tudod, hogy így van.

– Ez nem kölcsönös, Liz. Te is tudod, hogy ez a helyzet. Beleszerettem, amikor először besétált azon az ajtón, abban a ronda rózsaszín dzsekiben, aminek a hátára strasszokkal az volt írva; királynő – mutatott félkörívet a kezeivel. – Sosem mondtam el neki őszintén, vagy neked. Nem mondtam a szemébe, és legtöbbször úgy tettem, mintha hidegen hagyna, ha megsértem és kiszalad az ajtón. De talán kellett volna – mondta és elindult, majd újra megtorpant és visszafordult – és tudod mit? Te vagy a legszarabb barátnő, akit valaha láttam. 

Ez a helyzet. Jackson valójában nagyon is szerette Jackiet, és nem akarta elveszíteni egy ostoba kis félreértés miatt. Jobban mondva félre… lépés. Szerű. Ami történt, megtörtént. Sosem fordult elő többet. Megegyeztek azzal a buta libával, hogy senki nem tudja meg, és hogy hogyan derült ki mégis? Talán sosem fogja megtudni. Ahogy talán azt sem, hogy mi is derült ki pontosan. 

Amikor Jackson Harwood először meglátta Jacqueline Dixont, azonnal elámult, mennyi energiát áraszt magából a lány. Mintha ő lenne a világ ura, mindenki fölött uralkodna, és ez tetszett neki. Sosem szerette az olyan semmirekellő lányokat, mint Lisette, aki buta volt és fölényes. Egy egyszerű piskótát sem tudott volna megsütni, és minden bizonnyal büdös volt neki a munka. Szeretett mindenkivel jóban lenni, de ez nem azt jelentette, hogy kedvelte is őket. Lisetteről az volt a véleménye, hogy szép ugyan, de olcsó, és bárki megkaphatja. Imádja magát, és egy igazi elkényeztetett kis lotyó. Gazdag család, drága ruhák, üres fej. Tudta, hogy helytelenül cselekszik, amikor beosontak a szertárba, de azt is tudta, hogy ez titokban marad. Lisette nem kockáztatta volna.