Gone - Niall Horan fanfiction [Hungarian]

Kották

A pohár megannyi darabra hullott a kezemből a nappali padlójára, a benne lévő narancssárga cukros folyadékkal együtt. Mr. Horan elmosolyodott.

– Sajnálom – mondtam. Szedegetni kezdtem a darabokat.

– Nem kell. Niall minden nap összetört egy poharat, és évente legalább három telefont használt el. Mintha megette volna őket – volt valami bájos abban, ahogy ezt mesélte. Büszke volt rá, mintha lenne abban bármi jó, hogy valaki semmire sem tud vigyázni. Elnevettem magam, aztán azonnal abbahagytam – Majd én összeszedem, te mosd meg a kezed. Biztos elvágta az üveg.

– Dehogy, semmi baja – védekeztem, de megbuktatott egy hatalmas vörös csepp, ami a padlóra hullott egyenesen az üvegszilánkok közé.

– Látom…

– Jól van, na – megjátszott sértődöttséggel elindultam a fürdőszoba irányába. Meglepő könnyedséggel, mintha jártam volna ott valaha. Gyorsan leöblítettem a sebet, és rácsavartam egy papír törlőt. Egy pillanatig elgondolkodtam azon, hogy miért reagáltam ilyen hevesen. Ő csak annyit mondott, hogy szeretett volna minket együtt látni, „csak egyszer az életben”, aztán összeroppant a kezemben az a pohár.

(Talán, mert szégyenletes hazugság volt. Niall biztosan elmondta volna neki, és ha minden annyira rendben lett volna az életében, ahogy én beállítottam… Miért vetett volna véget neki? Talán ő sem hiszi el, és talán épp ez az, amiért a házába invitál. Ki akarja deríteni. Vagy… már egyébként is tudja.)

Furcsa gondolatom támadt, és ahelyett, hogy a nappaliba mentem volna, tovább sétáltam az emeleti folyosón. Egészen Niall szobájának ajtajáig.  Minden pontosan úgy volt, ahogyan a naplójában leírtak alapján összeraktam. Az ajtón nem lógott „Tartsd távol magad!” vagy „Tiltott zóna” felirat, amiből arra következtettem, hogy jóban volt a családjával, és titkai sem voltak. Ép, bal kezem újai óvatosan a kilincs köré fonódtak.

Nem mertem lenyomni. Már nem a kellemetlen érzés miatt, hogy tilosban járok. Nem azért, mert az apja a nappaliban várta, hogy előkerüljek. Sokkal inkább az emlékek miatt. Niall emlékei miatt. Féltem, hogy milyen hatással lesz rám, ha belépek és megelevenednek a napló lapjai, ha a saját szememmel láthatom az ablak alatt álló asztalkát, és az ágyat az ajtóval szemben, a polcot, amin a könyveit tartotta. Féltem, hogy benyitok, és ő már nem lesz ott. Akkor rá kell majd döbbennem, hogy tényleg nincs.

(NEM-NEM-NEM)

Levettem a kezem a kilincsről, kihúztam magam, és próbáltam a helyükre tenni a gondolataimat. Rosszul érezném magam, ha kihasználnám Mr.Horan kedvességét, és engedély nélkül bemennék Niall szobájába.

– Menj csak be. Nyugodtan – azonnal megpördültem, egyenesen a hang irányába.

– Sajnálom, nem akartam. Én csak…

– Nem hinném, hogy bánná, ha bemennél.

– Ha bemegyek, az egész valósággá válik. Annyira egyszerű azt képzelnem, hogy itt rejtőzik – suttogtam.

– Nem reménykedhetsz örökké – mondta. Valami vigasztaló gesztusnak kellett volna következnie, és ettől a helyzet kínossá vált. Magamra hagyott az ajtóban. Most már nem volt ellenérvem. Nem tudtam megmagyarázni, hogy azért nem akarok bemenni, mert visszaélnék a vendégszeretetével. Nem volt kibúvó, hogy vár rám a nappaliban. Két lehetőség közül választhattam; Bevallom magamnak, hogy félek, nem megyek be és örökké bánni fogom majd, vagy bemegyek és…