Gone - Niall Horan fanfiction [Hungarian]

Barátság

Gondolataimba mélyedve ültem vele szemben, és nem akartam válaszolni. Nem véletlenül szóltam el magam, mégis kellemetlenül érintett a kérdése. Az ölembe tettem a kezem, majd a pólóm szélét nyúztam, de még nem akartam válaszolni. 

– Valami rossz történt velük? Ne haragudj, nem kell beszélned róla, ha nem szeretnél – mondta, és próbálta kihúzni magát, de én továbbra sem válaszoltam, csak ültem ott és arra gondoltam, hogyan mesélhetném el neki, hogy miért a nagyanyámmal élek, és mi történt a szüleimmel. Azt pedig abszolút nem tudtam megmagyarázni neki, hogy miért hiszi mindenki úgy, hogy nincs semmi gond, a szüleimmel élek nagy szeretetben, és egyetértésben. Nem tudnám elmagyarázni, hogy miért nem tudja Jackson sem.

– Az apám elhagyott – böktem ki, felemeltem a fejem, és rá mosolyogtam – Alkoholistává vált anyám mellett és elhagyott minket, amikor az a szerencsétlen beleőrült a … – magyaráztam, Minnie pedig mély levegőt vett, és mondani szeretett volna valamit, de egy szó sem hagyta el a száját. Pedig ő próbálkozott – Persze ez egy kicsit bonyolultabb sztori annál, és biztos nem érdekel.

– Ellenkezőleg – kapott a lehetőségen – nagyon is érdekel.

– Oh, nos hát…

Az anyám mindig labilis idegzetű volt, és hajlamos összeesküvés elméleteket szőni, de apám szerette, és ezek ellenére is elvette. Azt mondta; „Ez az ő kis különlegessége.” Mindig nevetett ezeken a dolgain, és megdöntötte az elméleteit különböző észérvekkel. Eleinte csak saját maga ellen irányuló elméleteket szövögetett, apróságokat. Mikor Mr. McKenny a mi kukánkba dobta a tejes üvegét, mert az övében már nem volt hely, akkor ő azt mondta; biztosan megmérgezett valakit a tejjel, és most próbálja őrá terelni a gyanút. Azt hittem, hogy viccel. Később az egész családunkat is veszélyeztetve látta, majd a világot fenyegető földönkívüliekig fajult. Csak annyit értettem belőle, hogy anya fél. Elveszítette a munkahelyét is emiatt. 

Pincérnő volt egy éjszakai bárban, a P52-ben. Az ajtó fölött egy vicces felirat állt; „Nem a földönkívüliek törölték ki a memóriád, csak részeg voltál!” Mellette egy vízfejű sovány figura nagy fekete szemekkel és hosszú ujjakkal, amint a belépő vendégekre mutatott. 

Anyám egy idő után a vendégekben is veszélyt látott. Nem mintha nem lettek volna, már korábban is veszélyesek, de néha úgy okoskodott, hogy őt figyelik. Érte jöttek. Talán a földön kívülről, vagy megtudhatták, hogy különleges képességei vannak. Mintha valami nagy titok őrzője lett volna legalábbis. Egyre inkább elveszítette a kapcsolatát a valósággal. Azt képzelte, hogy közvetítőnek született a Mars és a Föld között. Ehhez valamilyen látnoki képesség is járt, ami megmutatta neki, ki ember és ki az, aki érte jött. Apám pedig egyre nehezebben viselte ezt, és inni kezdett. Eleinte csak egy-egy pohárkával a munka után, aztán ahogy következni szokott, egyre többet és többet. Részegen jött haza, és olyankor néha felpofozta. Nem bántalmazta komolyabban, csak akkor ütötte meg, ha a képtelen elméletét próbálta bebeszélni nekünk. Főként nekem. Sok mindent elhittem neki. 

Nem lehetett megállítani, anyám elméje egyre inkább megborult, és apát is magával rántotta a lejtőre. Egy napon vette a kalapját, és kisétált az ajtón. Elhagyta őt, és így engem is, a betegség súlyosbodott, s őt elmegyógyintézeti esetnek nyilvánították. Később értesítették a mamát, hogy apám felkötötte magát. Körülbelül azután, hogy megtudta, mi történt anyával. A sorsomra hagyott. Tizenöt éves lehettem, amikor ide kerültem. A nagyanyámhoz, aki a nagyapám halála utáni házasságának köszönhetően került Írországba. Akkor elhatároztam, hogy soha, de soha nem leszek az a Jackie, aki azelőtt voltam.