Gone - Niall Horan fanfiction [Hungarian]

Apa

Apám a hátam mögött állt, nézte, ahogy fésülködöm. Megkérdeztem tőle, hogy mit szeretne, de nem válaszolt, csak elmosolyodott, és kisétált a szobából. Utána mentem, de mire kiértem az ajtón, már sehol sem láttam, mintha köddé foszlott volna. Többször belekiáltottam a sűrűn beállt csöndbe, ezzel felbolydítva azt a homályosan fénylő barna délutánt. A fények játéka úgy tetszett, akár az aranyzsebóráról visszaverődő halovány naplemente haldokló sugarai. A napfényben táncoló porszemek vad táncra keltek érkezésemre, s kicsit mintha szédültem volna. Kiszaladtam a ház elé, és ott kiabáltam tovább, de csak a szomszédok csodálkozó tekintetével találkoztam. Egy emberként fordultak felém, mintha speciális utasítást kaptak volna egy vezérlőből, s úgy meredtek rám, mint egy földönkívülire. 

Valami más volt. Valami nem stimmelt, és tudtam, hogy a szomszédok tudják, hogy mi az, de én nem. Miért nem emlékszem rá? 

Térdre rogytam a fűben, úgy zokogtam, de nem értettem, hogy miért… 

Minden zavaros volt, és kavargott. A zajok visszhangoztak, és úgy tűnt, mintha én egy üvegbúra alól figyelném csak az életet. 

… 

Felébredtem. Az arcom nedves volt a könnyektől, és csípte a hűvös szellő. Az ablak nyitva volt. Csak egy álom… Csak egy álom. 

Nem értettem, hogy miért álmodtam ezt, hiszen már évek óta nem hallottam felőle, és nem is szerettem volna. 

A hold fénye elérte a paplan szélét, ami azt jelentette, hogy éjfélnél nem sokkal járhatott későbbre az idő, de nem tudtam visszaaludni. Csak néztem a plafont, és figyeltem, az ablakom alatt álló fa kopaszodó ágainak szélben ringó, elnyúlt árnyék foszlányait. Hallgattam a függöny lágy neszét, ahogy fel-felkapta az ablak résén beszökő hajnali szellő. 

Nem volt kedvem tovább ott feküdni, képtelen voltam visszaaludni, s még mindig az álom hatása alatt, ledobtam magamról a takarót, ami ennek következtében a földre rogyott árván, de nem volt kedvem felvenni onnan. Óvatosan, halkan surrantam a földszintre, felvettem a kabátom, és egy csizmát, ami útba esett és halkan kisétáltam az ajtón, hogy ezzel senki mást ne zavarjak meg. 

Nem figyeltem, hogy merre megyek, csak elindultam egyenesen. Végig kellett gondolnom a dolgot. Hogy hogyan jutott eszembe az apám, miért álmodtam vele, míg végül az üres lapokra terelődtek a gondolataim. Látszólag teljesen üresek voltak, de Niall egy cetlivel figyelmeztetett. Szólt, hogy ne ugorjam át őket. Mi lehetett olyan titkos, hogy elrejtette? Hiszen csak én kaptam meg a naplót. Semmi értelme nem volt az üres lapoknak. 

Minél inkább belemerültem a gondolataimba, annál kevésbé volt értelme az elrejtett írásnak. Kizártam, hogy bizalmatlanságból csinálta volna, hiszen csak nekem küldte, így ha megfejtem a rejtélyt, ugyanúgy meg tudnám mutatni másnak. Más ötletem pedig nem volt. 

– Jackie? – megtorpantam a nevem hallatán. A hang a közelből érkezett, de nem ismertem fel. Túlságosan megijedtem, éjfél után a sötét utcán, amikor egy halott fiú naplóján gondolkodom.  Gyorsan körülnéztem, fel voltam készülve rá, hogy elfutok, ha úgy alakul.

Mr. Horan volt. Nem tudom mióta sétálgathattam, és azt sem, hogy merre. Meglepetten vettem tudomásul, hogy újra a házunk előtt haladok el, és ő hasonlóképpen tesz.