Merengő: történetek Rose Granger-Weasley emlékeiből

Egy mindenkiért, mindenki egyért!

Ismét váltott a kép. Az új helyszín egy öreg viskó volt. Egy üres viskó... Vagy talán mégsem?

Éppen akkor, valaki lesétált az emeletről.

-Óh, üdvözletem! Hát ti meg mi járatban vagytok erre?- a csapat kellően meglepődött a ,,feléjük,, intézett kérdéstől.

-Jó estét Mr. Lovegood! Úgy tudom, hogy a bátyám magánál szállt meg!- jött a felelet a hátuk mögül, mire hirtelen megfordultak, és minden világossá vált számukra.

-Már azt hittem, hogy az öreg lát minket!- jegyezte meg flegmán Matthew.

A hátuk mögött három fiatal állt. Az egyikük a hétéves Marissa volt, de a másik kettőt még sose látták. Egy fiú és egy lány voltak. Marissa bátyjával egyidősek lehettek.

De hogy került Nathaniel ide? Még jobb kérdés, hol is vagyunk pontosan?

Franky már felismerte a helyet.

-Ez az öreg- ismételte Matthew szavát - Xenophilius Lovegood. Jártam nála egyszer, mikor négy évesen Arabelláéknál nyaraltam. Ő a dédapja. A híres Luna Lovegood édesapja.

Ekkor az említett Nathaniel lesétált az emeletről, meglepődött, de mivel megörült hugocskájának megölelte őt.

-Emms, Will, ti meg mit kerestek itt?

-Nath, tudjuk, hogy elloptad McGalagony proftól az időnyerőt! És azt is tudtuk, hogy egyedül akarsz megvívni Denemmel!

-Ezt nem hagyhattuk!- szólt közbe a kis Marissa, William monológjába.

-Ezért eljöttünk utánad, bár azt még én magam se tudom, hogy hogyan találtunk ide!- fejezte be Emma.

A következő pillanatban váltott a kép, de ugyan oda kerültek ahol eddig álltak, így Lysa kissé meg is rémült.

-Merlinre, remélem nem hibásodott meg!- szólt remegő hangon.

De ekkor óriási dörrenés hallatszott, mire mind összerezzentek, és felállt újra az a helyzet, hogy Lysa félelmében megfogta Franky kezét. Erre Franky csak elmosolyodott, ránézett a lányra, majd felkapta a fejét, mert folytatódtak az események.

A nagy dörrenést az ajtó intézte, mert egy külső erő hatására kiesett a tengelyéből, és a padlóra borult. Az ajtóban egy nő állt. Ijesző egy kinézete volt. Éjfekete bozontos haj, szakadt göncök... Az arca sötét volt. A szoba félhomálya ijesztően világította meg.

Anastasia ekkor vette észre, hogy pont lővonalban állnak. Megfogta testvére kezét, biccentett a többieknek, mire mind hátráltak pár lépést. Így jól látszott, hogy kivont pálcával ott áll Nathaniel, William, Emma és még Marissa is. ( Bár az is jól látszott, hogy Nath készen áll a kishuga elé állni, ha őt támadná a ,,vendég,,)

Csak Mr. Lovegood hiányzott, aki valószínűleg...(de ezt inkább le sem írom, biztos tudjátok, hogy mit csinál!)

Szóval az ajtóban Delfina Denem állt. Aki kuncogott egyet azon, hogy a gyerekek kivont pálcával állnak vele szemben, majd elővette a sajátját is, és úgy folytatta.

-Minek a játszma Conor?! Te is, és én is tudom, hogy miért vagyunk itt! Add át szépen a időnyerőt, és nem esik bántódása a kis hugocskádnak!

-Csak nyugodtan!- felelte bátyját eltolva, és előre lépve Marissa.- Hiszen csak egy kislány vagyok, mit tudnék csinálni?!

Nath és Will a vállánál fogva visszahúzták a lányt, de Delfinának nem volt elég!

-Látom bátorság az van benned bőven, vagy inkább vakmerőség? Amúgy igazad van! Hisz, még védekezni sem tudsz rendesen! Gyenge vagy, ahogy ti is! Nem képeztek titeket harcra, úgyhogy ezt már most győztes csatának jelenthetem ki!

-Honnan is tudhatnád, hogy milyen az? Még sosem győztél!- vágott vissza Nathaniel, amivel túlfeszítette a húrt, és Delfi rászegezte pálcáját.

A négy gyerek és Denem szinte egyszerre szórták egymásra átkaikat. Denem a halálos átkot, a gyerekek az egyszerű Capitulatust.

A gyerekek pálcájából kilövelő fénycsík eggyé vált, és szivárványként állt útat a zöld fénycsóvának, míg nem hallatszott egy halk pukkanás, és Delfina háta mögül meg nem szólalt egy hang.

-Látom Denem, még mindig nincs annyi varázserőd, hogy elbánj egy pár gyerekkel. A hirtelen fordulattól Delfi elvesztette koncentrációját, és megszakadt a csóvák közti jelenség.

A nő hátrafordult, és McGalagonnyal, Rosezal és magával Harry Potterrel találta szembe magát. Mind kivont pálcával álltak előtte. Persze ott volt Rose néni férje Scorpius Malfoy, és Albus Potter is. Igen, gondolom már kitaláltátok, hogy az öreg Lovegood értesítette a felmentősereget.

Szóval a régi banda, akiket már gyermekként sem tudott legyőzni ott álltak vele szemben. Denem belátta, hogy ilyen túlerővel nem bír el, de mielőtt hopponálhatott volna, már az Azkabanban találta magát újra.

-Felelőtlenűl döntöttetek mind!- hallatszott McGalagony hangja.- Viszont bizonyítottátok bátorságotokat. Ms. Conor, ha maga is egyetért, akkor a következő szeptembertől első éves lehet!

Majd elsötétedett a kép, mire azt hihatték a gyerekek, hogy vége az emléknek, de akkor elővillant az új helyszín.

Egy házba kerültek, abba a házba, ahol néhány perce a 11 éves Nathaniel és az 5 éves Marissa reggelizett. A ház most egyedi pompában díszelgett. Mindenhol szalagok és lufik csüngtek.

A nagy asztalt sok vendég ülte körbe. Ott volt köztük McGalagony, Granger-Weasley professor, Marissa, és William. Az asztalfőn egy apró gyermek kapott helyet. Két oldalán a büszke szülei.

-Igyunk Rowan Maya Conorra!!- hangzott Williamtől.

-Az én drága unokahugomra! Isten hozott a családban Rowan.- így Marissa.

Gondolom mindenkinek lejött a tantusz. Ez egy babazsúr. Hét évvel az előző emlék után járunk. Időközben Nathaniel és Emma összeházasodott, és született egy csodálatos lányuk, Rowan.

Ez volt az utolsó emlékrészlet, ezért elsötétedett a kép...