Légszomj

1. Fejezet

A hang mély volt, kissé rekedtes. Mint Kim Taehyung-é. Nem... Az ő hangját szeretem. Ez viszont rideg volt. Rémisztő, és sejtelmes. Hirtelen hátra fordultam. Az ablakon beáradó sárga lámpafény megfestette előttem az arcot, amitől mindig is rettegtem. Őt. Ha a folyosón megy mindenki kettő méteres körzetben kikerüli őt. Ritkán hallom a hangját. Nem mintha ezzel akármikor problémám támadt volna. Közelebb hajolt hozzám, egyik kezét a szekrénynek támasztva. Zavartan lesütöttem a szememet, és a hajamat kezdtem piszkálni.

-Mit csinálsz itt ilyen későn? - dörmögte tovább, majd fekete hajába túrt. - Az iskola veszélyes ilyenkor... - Kissé elmosolyodott.

-Sza...Szakköröm volt... De.. Már indulok... Csak... -dadogtam zavartan.

-Ezt keresed? - szólt, majd a másik szekrény kilincsére akasztott kabátomra bökött fejével.

-I...Igen... Köszi...- feleltem, és a kilincshez kaptam.

-Meg ne fázz! - suttogta közvetlenül a fülembe, majd felegyenesedett. Jóval magasabb volt nálam. Talán a válláig érhettem. Zavartan mosolyogtam, majd felvettem a kabátot, ő pedig teljesen nekidőlt a szekrényemnek. -Hová mész? -kérdezte, mikor indulni készültem.

-Ha..Haza. -feleltem, és harmadszorra is a fülem mögé tűrtem a rakoncátlan tincset, ami valahogy mindig a szemem előtt kötött ki. Gyűrögetni kezdtem a pulóverem ujját, feszülten várva az émelyítő csendet megtörő választ.

-Haza? Unalmas vagy, Chiyun.

-K...Késő van már... És holnap ezer dogát írok... Még készülnöm kell... -Próbáltam valami olyat mondani, aminek nincs kifogás szaga... De jobb nem jutott eszembe... És természetesen nem akartam vele maradni...

-Késő? Az éjszaka még csak most kezdődik... És amúgy is péntek van...-Hát...Ez gáz...

-Oh... Tényleg... De... Anya úgy tudja, hogy haza megyek, és...

- Hát jó. Majd máskor.

-Igen. -az örömtől, hogy sikeresen elengedett önkénytelenül elmosolyodtam.

-Akkor hazakísérlek. Nem mászkálhatsz egyedül ilyen későn. -Micsoda jótét lélek. Teljesen biztos vagyok benne, hogy csak azért csinálja, mert látja, hogy... Zavar.. Mert én nem félek tőle.