Légszomj

15. Fejezet

 Vagy egy órán keresztül csak ültünk ott. Szó nélkül. Kwang könnyei nehezen száradtak fel.
- Beszéltél már erről valakivel? - kérdeztem óvatosan, mikor már egy ideje nem hallottam sírni. Megrázta a fejét. - Ó, Kwang... - sóhajtottam, és abbahagytam fejének simogatását. - Ez nem...
- Apám próbált velem beszélni. A pszichológus pedig három hónapnyi terápia után azt mondta, innentől már segítség nélkül is boldogulok.
- Hogy... Mi? - vontam fel a szemöldökömet.
- Egy szót sem szóltam egyetlen alkalomnál sem. A harmadik hónapban megkértem, hogy mondja apámnak azt, hogy jól vagyok. Csak rosszabb volt, mikor hallgatnom kellett az orvos papolását. - a fején pihenő kezemre tette sajátját. - Folytasd... - súgta halkan. Megint simogatni kezdtem.
- És... A barátaid?
- Csak elmeséltem nekik, hogy mi történt. Nem kell tudniuk többet. - kis szünetet tartott, majd halkan hozzá tette. - Neked sem kéne...
- Nem hordozhatod ezt egyedül... Értsd meg, kérlek, hogy nem kell ennyire erősnek lenned. Nem kell... Mindennel egyedül megbirkóznod...
- Talán te fogsz segíteni? - dörmögte unottan.
- Talán. - vontam vállat. - Ha megkérsz rá, segítek. - Sóhajtott, majd felegyenesedett, és a szemembe nézett.
- Köszönöm, Hercegnő. - mondta, és óvatosan elmosolyodott. Bólintottam. Felállt,majd felsegített. - Szeretnél csinálni valamit? - pár másodpercig gondolkodtam.
- Hmm... Vegyünk madáreledelt és etessünk kacsákat a Cseresznye Parkban a tónál! - sóhajtott.
- Hát ez szuper cukin hangzik. - rázta a fejét.
- Aha, és néhány helyen még büntetik is! - próbáltam kacsintani, ami hatalmas katasztrófába fulladt. Nevetett.
- Nagyon bevállalós vagy. - pár másodpercig csak nézett, minek hatására én ide-oda kapkodtam a tekintetemet. - Hát jó, legyen.
 Így tettünk. A Faltól lefele jövet útba ejtettünk egy állateledeles boltot, és kiültünk a parkba. A Nap már jócskán lemenőben volt, a levegő kezdett lehűlni.
- Holnap esni fog. - jelentette ki, és hátra dőlt a padon. - Nézd az ég színét! - valóban gyönyörű volt. Narancssárga, piros, és rózsaszín színekben pompázott. De nem érdekelt annyira. Másra koncentráltam.
- Essen. - vontam meg a vállamat. - Ugyan olyan nap lesz, mint a többi. - Nem felelt. Hirtelen egy elég merész ötletem támadt. Mindegy, mi volt eddig köztünk, azt Kwang kezdeményezte. Talán... Ha én is tennék valamit? Csak úgy kíváncsiságból. Vajon hagyná?
 Ahogy gondolkodtam, túl nagy lett köztünk a csend.
- Te... - megköszörültem a torkomat. - Gondolkodtál már azon, hogy mit csinálsz... A suli után? - hoztam fel a témát. Míg válaszol, van időm bátorságot gyűjteni. Már ha egyáltalán válaszol.
- Nem jutottam semmire. - sínen vagyunk.
- Nem szeretném, ha nem tanulnál tovább, Kwang.
- Apám sem. - kacagott, majd rám nézett. Elkaptam a fejem. Ez még sem olyan egyszerű... - Kedves, hogy aggódsz, de kérlek ne tedd. Nem szeretem, ha aggódnak értem.
- Igyekszem. - válaszoltam halkan. Már hogy ne aggódnék...
 Megint csend lett. Itt az idő, Chiyun.
Vettem egy mély levegőt. A izmaim teljesen megmerevedtek. Egy hirtelen mozdulattal a vállára hajtottam a fejemet, majd az ajkamba haraptam. Amint megtörtént, megbántam, de már nem volt vissza út. Itt ültem, a békésen falatozó kacsákkal szemben, a fejemmel a vállán, és vártam, mit tesz.
- Álmos vagy? - kérdezte. Mit felelhetnék erre? Ha azt mondom nem, megkérdezi, hogy akkor miért is fekszek rajta. Ha igent mondok, nem tűnik fel neki, hogy közeledni próbálok...
 Ezért a középutat választottam.
- Talán. - mondtam, mire aprót kacagott.
- Hogy lehet valaki "talán" álmos? - nem feleltem. Felemelte kezét, és átkarolta a vállamat.
A szívem megkönnyebbült. Nem most karolt át először... De most miattam tette... Felkaptam a fejemet.
- Tanulhatnál kriminológiát. - mondtam. Nevetett.
- Minek van a suliban pályaválasztási tanácsadó, mikor itt van Hyong Chiyun is? - mosolyogtam. - Szóval legyek FBI-os, azt mondod? - kérdezte.
- Hát, tapasztalatod már van egy kicsi. És amúgy is... El tudlak képzelni egyenruhában. De akár magánnyomozó is lehetsz... Vagy ilyenek..
- Kreatív vagy, Hercegnő. - az ajkaimra pillantott. - Ki vagy rúzsozva? - kérdezte. Éreztem, ahogy elpirulok.
- Öhm... Szájfény. - dadogtam.
- Csinos. - elismerően bólintott, majd közelebb hajolt, mintha csak a szájfényt akarná jobban szemügyre venni.
- Köszönöm. - eltűrte a hajamat, de nem vette el kezét a tarkómtól. - Kwang... - súgtam halkan, mire még közelebb jött. Ajkaink már majdnem összeértek.
- Parancsolj, Hercegnő.. - Hihetetlenül zavarba jöttem. Önkéntelenül hunytam be a szemeimet, mire Ő sóhajtott egyet.
 Elhajolt.
- Nem... Nem... - felocsúdva pattantak ki szemeim. A fejét rázta. - Bocsáss meg... - mondta, és zavartan kapkodta fejét.
- Mi? Miért?
- Megbánnád ezt... Hidd el...
- Nem én...
- Hidd el... - felpattant a padról, és elviharzott. Mire felfogtam volna a sok hirtelen információt, Kwang már nem volt sehol.

Egy ideig még ücsörögtem ott, azon gondolkodva, hogy mi is történt, mire végül arra jutottam, hogy semmi, és ez nem is baj. Csak pár napja ismerem Kwangot, és messze túl közel kerültem hozzá. Azt hiszem, belé szerettem. Ez pedig nem a legjobb dolog, amit valaha tettem rövid életem során. Akármennyire is fájt, be kellett látnom, hogy talán Ő ölte meg Bangsu-t. És azt is, hogy ennek köze lehet ahhoz, hogy magába bolondított, elvégre így sokkal nehezebben veszem észre, ha megpróbálja valaki másra terelni a gyanút, vagy esetleg elsikálni az egész ügyet.
 Azt is be kellett ismernem magamnak, hogy még mindig fent áll az a lehetőség, hogy Kwang semmit sem érez irántam, és a gyilkos megtalálása egy úttal a kapcsolatunk végét is jelenti.
 Valamint figyelembe kellett vennem azt is, hogy a dolgok alapján, amit ma Soyeontól megtudtam lehet, hogy Kwangnak nincsenek komolyabb tervei velem. A majdnem-csók ezt a feltételezésemet meg is erősítheti, és cáfolhatja is.
 Talán tényleg fél, hogy megbánom. Talán csak azért mondja, hogy jobban bedőljek neki.
De persze az is lehet, hogy egy egyszerű barát vagyok neki, semmi más.
Túl sok lehetőség merült fel ebben a dologban. Le kellett rövidítenem a listát, de ebben csak egy ember segíthetett, és az Nara volt.
 Útban hazafelé üzenetek hadával bombáztam Kwangot, de semmi reakciót nem mutatott. Meg is tudtam érteni, valamilyen szinten. Megfordult a fejemben, hogy elmegyek hozzá, hívatlanul beállítok, ahogy Ő is teszi néha nap, de elvetettem az ötletet, ahogy azt is, hogy megpróbálok beszélni Naraval.
 Így azonban hihetetlenül egyedül éreztem magam. Otthon a családom is folyton csak két dologról beszél: Az érettségiről, és ennek kapcsán a továbbtanulásról, valamint Kwangról és rólam. Namkyuval semmi kedvem nem volt beszélgetni a múltkori után, Kwang pedig... Hát meg sem nézte az üzeneteimet.
 Hirtelen eszembe jutott Soyeon. Vajon zavarná, ha felhívnám?
Inkább üzenetet írtam.