Légszomj

11. Fejezet

 Rég aludtam ilyen jól. És rég keltem ilyen fájdalmasan. Három gyengéd, de annál idegesítőbb kopogás rántott ki engem édes álmaimból. Lassan kinyitottam a szemeimet, és megpillantottam Kwangjo mellkasát. Meglepő, de először egyáltalán nem furcsálltam a helyzetet, sőt, mi több, még bele is fúrtam homlokomat a mellkasába. Azonban az agyam szépen lassan feldolgozta az eseményeket. A szívem hevesen kezdett verni. Megpróbáltam eltolni magamat Kwangtól, de a karjai csak még szorosabban fonódtak körém. Mélyen aludt, és magához szorított.
- Kwang... - suttogtam, levegőt is egyre nehezebben kaptam. - Kwang, kopogtak! - nem kelt fel, de szorítása eléggé elgyengült ahhoz, hogy ki tudjak mászni karjaiból.
 Még jó, hogy vettem fel trikót, a pizsama felső ugyan is már nem volt rajtam...
Megint kopogtak.
- Chiyun! Sunmi vagyok! - hallottam a suttogást, majd óvatosan kinyitottam az ajtót résnyire, de Ő gepárdként tört be, az ágyra huppant a békésen alvó fiú mellé, és széles mosollyal megsimogatta a fejét. - Szia Kwang! - suttogta, és rám meredt. Becsuktam az ajtót.
- Sunmi, erről nem beszélhetsz senki...
- Tudom!  - vágott a szavamba.  - Sejtettem, mert próbáltatok halkak maradni, de nem sikerült. Hallottalak titeket.
- Mi?! - kaptam a számhoz. - Hogy érted, hogy... Mit hallottál? - nem tehettem mást, mint hagytam, hogy a merészebbnél merészebb gondolatok egyszerre rohanjanak át az agyamon.
- Hát amikor jöttetek fel a lépcsőn, butus! - felelte ártatlan mosollyal. - Miért, puszit is adott? - kérdezte.
- Nem! - ráztam a fejem. - Dehogy is. - Legalább is nem emlékszem rá. - Ugye nem mondod el senkinek?
- Dehogy is! Én is szeretném, ha Kwang még maradna. - bólintottam.
- Sunmi? Merre vagy? - hallottam anyu hangját.
- O-ó... - szólt a húgom. - Megyek, mielőtt lebukok. - Átöleltem.
- Köszönöm, húgi.
- Nincs mit, Hercegnő! - kacsintott, és nevetett.
- Na jól van, menjél. - lökdöstem ki. A lehető leghalkabban becsuktam az ajtót. Mire vissza fordultam, Kwang már az ágyon ült. - Jézusom! - kiáltottam, és az arcomhoz kaptam a kezemet.
- Jó reggelt, hercegnő. - mosolygott. Hangja még a szokásosnál is mélyebb volt.
- Az előbb még aludtál! A szívbajt hozod rám!
- Bocsesz.. - nyújtózkodott. - De tudod... Így megy ez... Az egyik pillanatban az ember alszik, a következőben felébred. - mosolygott.
- Kwang... - sütöttem le a fejemet, és kapargatni kezdtem a bőrt a jobb hüvelykujjam körömágyán.
- Parancsolj. - biccentett.
- Miért... Miért öleltél át? Úgy értem... Rosszat álmodtál? Vagy...
- Oh, hát nem emlékszel? - temette kezébe az arcát, mire felkaptam a fejemet. Éreztem, ahogy a szemeim kikerekednek.
- Mire...? - kezdtem elgondolkodva.
- Hát, miután megcsókoltál, és levetted a felsődet, nehéz volt megállni, hogy...
- Mi?! - sipítottam. Sóhajtott egyet, és lassan, kimérten kezdte újra mondatát.
- Mondom miután megcsókoltál, és...
- Mi?! - ismételtem, mire elnevette magát.
- Ne aggódj, kislány, nem maradtál le semmiről. - megdörzsölte a szemét, és a hajába túrt. - A felsődet én vettem le. - mondta, mire ismét kikerekedtek a szemeim. - Ki voltál izzadva, de ha kitakartalak, visszahúztad magadra. Szóval...
- Értem... - szakítottam félbe. - Köszönöm. - bólintott.
- Mennyi az idő? - kérdezte.
- Fél hat, miért? - kimászott az ágyból, és felvette az íróasztalomon heverő pulóverét. Kimérten rám pillantott.
- Mennem kell, lehetőleg még mielőtt apám felkel. Bár ennek valószínűleg lőttek már, de mindegy.
- Mész is? - rám nézett, mintha ez csak a világ legtermészetesebb dolga lenne.
- Ja. Nem akarok zavarni. Gondolom készülődnöd kell még, nem?
- Mire? - vontam fel a szemöldökömet kérdőn. - A suli csak másfél óra múlva kezdődik.
- Namkyu üzent a délutáni randitokkal kapcsolatban. - A szemöldökeim szinte azonnal felszaladtak a homlokom közepére.
- Te... Elolvastad?! - kérdeztem kissé felháborodva. Megvonta a vállát.
- Nehéz lenne elolvasni egy hangpostára küldött üzenetet. - felvette a telefonomat az asztalról, és átnyújtotta. - Kapcsold ki az automatikus lejátszását. Semmi értelme. - bólogattam.

 A suli unalmasan telt. Nam próbált a találkozónkról beszélni, én próbáltam kerülni a témát. Igazság szerint Őt is. Ha vele, és Narával voltam, furcsán néztek rám, mikor Kwang neve felmerült, már pedig elég gyakran merült fel. Nem is nagyon akartam, és nem is tudtam volna hatékonyan titkolózni előttük, másra pedig nem igazán tudtam most gondolni, csak Kwangra és Bangsura. Szóval inkább nem nagyon voltam velük a mai nap folyamán. Igyekeztem Kwang közelében maradni, aki ezt nem is igazán bánta. Vagy is hát, nem mutatta túlságosan.
- Hová mentek? - kérdezte.
- Csak a parkba. Meg utána talán sütit enni. - feleltem halkan.
- Mikor?
- Suli után egyből.
- Meddig? - sóhajtottam és a szemeimet forgattam, azonban Ő csak feküdt a padján a karjára hajtva fejét.
- Maximum ötig. Utána matekszakkörre megy, és...
- És mit fogtok csinálni? - szakított félbe, érzékeltetve, hogy nem igazán érdekli Namkyu suli utáni tevékenysége, ha csak az nem érint engem is.
- Kwang, nem lehetne, hogy nem faggatózol erről? Őszintén szólva eléggé vonakodva megyek el, egyáltalán.
- Akkor minek mész? - Kapta fel a fejét, és hátra dőlt. Befejezhetné most már a kérdezősködést.
- Mert Namkyu a legjobb barátom, és amióta...
- Úúúú - dörmögte. - Barátság-zóna! - vállba löktem. Nem igazán tetszett neki.
- Szóval mióta veled barátkozom, azóta elhanyagolom őket.
- Nem gondolod, hogy ez jelent valamit? - vonta fel jobb szemöldökét, és rám meredt.
- Nem. - feleltem. - Ez mindössze azért van, mert rosszul titkolózom előttük. Így is sejtik, hogy valami nincs rendben.
- Naná, hisz már egy hete folyton együtt látnak téged velem. - mosolyodott el. - Mi lesz a következő? Tetőtől talpig feketében jelensz meg? - óvatosan megrángatta sárga ingemet a karomnál. Megvontam a vállamat.
- A fekete csak egy szín.
- A lila is az, még is furcsán néznének, ha a hajadra festenéd. De ha szoknyából veszel olyat, nem gáz, mi? - inkább nem beszéltem többet. Több helyen is támadható lett volna Kwang nézete, de ráhagytam.
 Suli után a szekrényemnél vártam Namkyura. Kwang el sem búcsúzott. Az utolsó óránk nem együtt volt, és Ő csak biccentett egyet az irányomba, és lelépett.
 Kedves.
Nam azonban egy percet sem késett. Képes lett volna rá, mert a pontosság nem erőssége, de most teljesen időben érkezett. Felsegítette a kabátomat, és elindultunk. Kedves volt tőle, hogy igyekezett mindenről beszélni, ami nem Kwang, vagy az elmúlt pár nap, de ezt a helyzetet egy idő után nehéz elkerülni. Elvégre tisztáznunk kellett a dolgokat.
 A park után átmentünk a kedvenc cukrászdánkba. Ott hozta fel a témát, majdnem olyan 2 órányi Kwang mentes társalgás után. Már kezdtem reménykedni...
- Chiyun... - szólt. - Tudom, hogy ez már lerágott csont, de... Aggódom érted. - sóhajtottam, és a kezembe temettem arcomat.
- Nam, már azt hittem el tudunk tölteni egy délutánt Kwang nélkül. -  jelentettem ki teljesen őszintén, és karba fontam a kezeimet.
- Nem, nem akarok azzal jönni, hogy veszélyes srác, és hogy rossz hatással van rád, meg ilyenek.- tette ki a tenyerét maga elé csitítva engem. - Én.. Csak azt nem akarom, hogy csalódj... Meg hogy kihasználjon.
- Miből gondolod, hogy kihasználna? Vagy hogy hagynám...? - kérdeztem.
- Ha szeretsz valakit... Sok mindent megengedsz az illetőnek. - sütötte le a szemeit. Jaj ne, Namkyu, kérlek ne...
- Én... Nem szerettem belé! - jelentettem ki határozottan. Ha valamit, akkor ezt átvettem Kwangtól az utóbbi napokban. - És... Ő sem belém, Nam. Csak... Csak barátok vagyunk, vagy valami olyasmi.
- Nem is feltételeztem, hogy beléd szeretett, Chiyun. - jelentette ki, és karba fonta a kezeit. A szívem egy fájdalmasat dobbant a szavaira.
- Ezt meg hogy érted?
- Csak elhiteti veled, hogy kedvel. Te belé zúgsz, Ő... kihasznál, majd otthagy. Mindig ezt csinálja.
- Mintha annyira ismernéd! - hangom felerősödött, mire Namkyu kissé meglepődötten, de céltudatosan folytatta.
- Talán jobban is, mint gondolnád. - forgatta a szemeit, én pedig összeráncoltam a homlokomat.- Chiyun, kérlek. Ismersz már, régóta. Tudod, hogy nem akarok neked rosszat! Hallgass rám!
- Namkyu, félreismered őt! Mind félreismeritek.
- Naiv vagy. - rázta a fejét. Felálltam, és zsebre vágtam a mobilom.
- Lehet. - mondtam. - Fogadd el. - elindultam kifelé, és félvállról kiáltottam neki vissza. - Köszönöm a kellemes délutánt, mennem kell. - Otthagytam. A szívem erőteljesen pumpálta a vért a testem legapróbb porcikáiba is. Valósággal remegtek a kezeim, ahogy újra és újra lejátszottam magamban Nam szavait. Még hogy Kwang nem lenne képes belém szeretni? Talán nem vagyok elég jó? És amúgy is, kinek képzeli magát, hogy csak úgy kioktasson?!
 Előhúztam a mobilomat, hogy telefonáljak, mikor megláttam, hogy üzenetem jött Kwangtól.
"Látlak téged, Hercegnő."
Az üzenet hatására végig futott a tarkómtól egészen a talpamig a hideg. Felkaptam a fejem, és körül néztem. Kwang az út másik oldalán állt egy motornak támaszkodva, karba font kezekkel. Arcán önelégült mosoly ült. Igen, mocskosul boldog, hogy rám hozta a frászt. Elindultam felé.
- Na, hogy sikerült a randi? - kérdezte.
- Nem randi volt. - ráztam a fejem.
- Nee... - játszotta a meglepettet. - Ennyire rosszul csókol? - sóhajtva a szemeimet forgattam.
- Kwang, te is tudod, hogy nem volt köztünk semmi.
- Oh, - biggyesztette le a száját. - Pedig én annyira, de annyira szurkoltam! - Rám mosolygott. Megint eszembe jutottak Namkyu szavai. Lehajtottam a fejemet, majd egy mély lélegzet után újra ránéztem. Csípőre raktam a kezem, és hátra dobtam a hajamat.
- Na! - biccentettem. - Elviszel valahová, vagy ácsorgunk még itt egy darabig? - kissé meglepetten ráncolta homlokát, majd a fejét rázta.
- Ezt ne csináld. Nem áll jól. - újra kihúztam magam.
- Rendben. - feleltem kissé elszégyellve magam, mire hangosan nevetett.
- Na pattanj fel, kislány. Viszlek egy kört. - vont vállat.
- Nem kéne ehhez valami... sisak...?
- De, biztos, de azt nem találtam. - elgondolkodva felvontam a szemöldökömet.
- Miért, honnan van...? - kérdeztem kissé aggódva.
- Loptam. - felelt természetesen, de még mielőtt elkezdtem volna ezen kiakadni, hozzá tette: - Apámtól. Ne aggódj.
- Sokkal jobb. - ráztam a fejem. - De ugye tudod vezetni?
- Miért, azt hiszed idáig toltam, vagy mi? - aprót kacagtam, majd felültem mögé. A vállára tettem a kezeimet, mire Ő megrázta a fejét. - Nem, hercegnő. - mondta. - Sajnos kénytelen leszel átkarolni.
- M... Mármint... Hol...? - sóhajtott, majd megragadta a kezemet, és a mellkasa alá tette. - Szoríts erősen. - mondta, mire a hátára hajtottam a fejemet, és bólintottam. - Nem félsz?
- De, egy kicsit... - vallottam be zavartan.
- Jó. - bólintott, és hirtelen elindult, szorításom még erősebb lett.

 A pláza parkolójában állt meg. Hogy miért, arról fogalmam sem volt. De leszállva, - azon kívül, hogy hihetetlenül boldog voltam, amiért ismét szilárd talajon állhattam - rápillantottam a mobilomra.
- Na, ez remek. - ráztam a fejemet. - Már csak ez hiányzott.
- Micsoda? - kérdezte Kwang.
- Hallgathatom a kiosztást Naratól, amiért leléptem.
- Hát ne hívd vissza. - vont vállat.
- De. - feleltem egyértelműen, mire csettintett egyet nyelvével. - Szia Nar... - kezdtem, de a szavamba vágott.
- Chiyun, mi a franc ütött beléd?! - kiáltott. - Komolyan otthagytad Namkyu-t, hogy elmehess motorozgatni Vele? - az utolsó szót valóságos utálattal köpte a mondat végére, annyira, hogy még nekem is rosszul esett.
- Nem, nem ezért jöttem el, hanem mert...
- Nem érdekel, Chiyun! Amikor azt mondtam, többet kéne törődnöd a barátaiddal, pontosan ennek az ellenkezőjére gondoltam!
- Eddig az volt a probléma, hogy a könyvtárban ücsörgök. Most az, hogy nem teszem ezt? Vagy talán az, hogy nem azzal teszem, akivel te jónak látod?
-Úúúú... - dörmögte Kwang. - A mindenit...
- Nem! Csak... Hihetetlen mennyire megváltoztatott téged alig egy hét alatt! Nem veszed észre, hogy ez nem természetes? Már rád sem ismerek! Vissza akarom kapni a régi Chiyunt!
- Istenem, Nara! Mi lenne, ha az életben egyszer nem túloznál? Semmi nem változott rajtam! Lehet, hogy kevesebbet ülök otthon, és festettem egy istenverte graffitit, de az ég szerelmére, nem öltem embert! - A kimondott szavak után óvatosan Kwangra pillantottam, aki erre elkacagta magát. Ennek hatására én is.
- Nem, de még sem vagy ugyan olyan.
- Igen, az emberek változnak. És ha megbocsátasz, most megyek, kedvem támadt még többet változni! - már majdnem csak kiabáltam. Narára csaptam a telefont. Fújtattam. Az adrenalin megint remegtetni kezdte a tagjaimat. Ma már másodjára. Még sosem éreztem ilyet, de ma... már másodjára. Talán Narának még is igaza van? Kwang mellé támaszkodtam, neki a motornak.
- Komolyan mondtad az előzőt? - kérdezte.
- Mit, hogy nem öltem még embert? - Erőltettem mosolyt az arcomra. Kacagott.
- Nem... Bár igaz, ugye? - egyértelműen bólogattam. - Nem, hanem... Hogy kedved támadt megváltozni? - arrébb húzódtam.
- Miért? - szélesre húzta mosolyát.
- Gyere. - biccentett, és elindult, én pedig vonakodva ugyan, de követtem.

Hihetetlenül meglepődtem, amikor bevezetett egy ruha boltba. Próbáltam beszélni, hogy valami bővebb információt, vagy is egyáltalán valami információt szerezzek arról, hogy még is mit tervez, de folyton lepisszegett. Ment, én pedig utána. Megállt egy sor ruhánál, levett egy fekete ceruza szoknyát, a csípőmhöz tartotta, egy darabig nézegette, és a kezembe nyomta.
 Oké...
Tovább ment. Levett egy tűzpiros koktél ruhát is. Ezt már hozzám sem mérte, csak a kezembe nyomta.
- Nem... sok ez egy kicsit? Vagy is... - felemeltem a ruhadarabot. - Talán inkább kevés... - szóltam.
- Oh, azt nem muszáj megvennünk. - rázta a fejét.
- Akkor?
- Csak látni akarom rajtad. - vont vállat. Nem bírtam ki mosolygás nélkül, de... csak azért mert rettenetesen zavarba hozott.
- Nem gondolod, hogy beszélnünk kéne Bangsuról? - hoztam fel a témát.
- Nem. - rázta meg a fejét. Igazság szerint a volt a célom, hogy beszélgessen velem. Zavart, hogy csak megy, és a kezembe pakolja a sok-sok megkérdőjelezhetően kicsi ruhadarabot, és még csak nem is beszél, kizárólag ha nagyon muszáj. - Legalább is nem itt, Hercegnő. Így is túlságosan rástresszeltél a dologra, és zavar, hogy képtelen vagy egyedül aludni. Talán nem ártana, ha elterelnénk a gondolataidat.
- De...
- Oh, hallgass már. - fordult felém végre, és indulatosan megragadta a vállaimat. - Megtennéd, hogy legalább egy órára rám bízod magad?
- Mintha nem ezt tenném lassan egy hete. - forgattam a szemeimet. Elengedett, és tovább ment.
  Furcsa érzés abban a tudatban öltözködni, hogy Park Kwangjo alig egy méterre ül tőled, és csak egy vékony kis függöny választ el titeket. Bár nem lát semmit, a fantáziáját nem blokkolja a függöny. Felvettem a piros ruhát. - Kwang, én ebben biztos, hogy nem megyek ki... - mondtam, miközben bámultam magamat a próbafülke tükrében.
- Rendben, akkor én megyek be. - még mielőtt bármit magam elé kaphattam volna, ő félre rántotta a függönyt, és belépett a kis helyiségbe.
- K...Kwang... - hüledeztem, de Ő csak szó nélkül felmért engem.
- Hm... - dörmögte. Remek... - Nekem nagyon tetszik, de... tényleg túl sokat mutat. - maga elé tolt, és mindketten a tükör felé fordultunk. Ott kémlelt tovább. Felemelt egy szaggatott fekete farmert, és egy terepszínű, szűk pólót. Elém fogta. - Ez sokkal jobb lesz. - a kezembe nyomta, és kiment. Már pont kezdtem volna átöltözni, mikor megint elhúzta a függönyt, és betett egy magas sarkú fekete bakancsot.
- Ebben nem tudok majd járni!
- Dehogy nem. És így sokkal kényelmesebb lesz, ha át akarlak karolni.
- Kinek? - suttogtam a szemeimet forgatva.
- Nekem. - felelte. Nem is értem, miért hagyom ezt neki. Miért hordanék olyan ruhákat, amilyeneket Ő akar látni rajtam?
- Nem vagyok jó, ahogy vagyok? - kérdeztem.
- Ugyan már, ne mondd, hogy nem akarod látni Nara és Namkyu fejét, amikor besétálsz ezekben.- nevetett.
- De... Nem vagyok jó így? - ismételtem meg a kérdésemet nyomatékosítva. Miért bújik ki mindig a válaszadás alól?
- De, Chiyun, remek vagy úgy, ahogy vagy. - felelt higgadtan. Őszintén szólva megnyugtatott a válasza. Sőt, még jól is esett. Nem tudtam megállni a mosolygást. - Ezek csak ruhák. - Felvettem a magas sarkút. Igazság szerint meglepően kényelmes volt. Ebben már ki mertem bicegni, azonban először kidugtam a fejemet, és körül néztem, ki lát. Hihetetlenül zavarban voltam. Kwang elmosolyodott, és elismerően bólintott.
- Ejha. - tette hozzá halkan. Nevettem. A tekintete önbizalmat adott. - Nagyon... - a lábaimat kémlelte, közben pedig a megfelelő melléknevet kutatta. - ... Jó... - mondta végül. Nevettem. - De ami fontosabb; Neked hogy tetszik? - elgondolkodtam. Igazság szerint nekem is bejött. Nem számítottam rá, de így volt. Még egy pillantást vetettem magamra a tükörbe, és elmosolyodva bólintottam. - Remek! - felállt a székéről, és közelebb jött. A nyakamhoz emelte a kezét. Meglepetten elkaptam kicsit a fejem, de ő nem torpant meg.
Betűrte a pólóm címkéjét.
Oh... Persze, még is mi a francot gondoltam? 
- Na, - kezdte - Menjünk, fessük lilára a hajad! - meglepetten kerekedtek ki a szemeim, mire nevetett. - Ugyan, Hercegnő, csak vicceltem. A lila nem a te színed. - legyintett.
 A vásárlás után még mászkáltunk egy kicsit a plázában. Igazából teljesen céltalanul. De jól esett. Tényleg elterelte a gondolataimat. Már-már túlságosan is, egyáltalán nem jutott eszembe megint felhozni a témát. Pedig tényleg beszélnünk kellett volna róla... Fogalmam sem volt, hogy Kwang mit tervez, milyen nyomon indulunk el a gyilkos után. Már pedig... Nem halogathatjuk örökké...
 Igaz?