Légszomj

4. Fejezet

-K..Kwangjo? - hallottam Nara hangját a telefonban.
-Nem, Nara, én vagyok. - Kwang morcosan nekidőlt a falnak. -Ne haragudj...Rá...
-Mi? Miért véd..
-Nara.. Hagyd abba... Csak azért hívtalak, hogy rám se haragudj.
-Nem újdonság, hogy elfelejted a saját névnapodat.
-Tudom. - mosolyogtam. - Holnap bepótoljuk?
-Persze.. -felelt. - Ha addig életben maradsz. - Kwang felkapta a fejét és rám nézett. Talán mondtam volna Nara-nak, hogy Ő...nem is Olyan... De nem tettem. Hogy miért? Mert nem voltam benne biztos. A veszett állatok is barátságosak először. 
-Gondolkodom rajta! - kiáltotta Kwang, majd felegyenesedett a faltól.
-Hehe...- kacagtam kissé erőltetetten. - Nos... Hívlak ha hazaértem.
-HA...hazaér... -kiáltotta megint Kwangjo, majd pár lépéssel közelebb jött, hogy hallja Nara reakcióját.
-Érdekes humora van. -Szólt. Igen, ezt már volt szerencsém megtapasztalni.
-Aham. -mosolyogtam. - Szia Nara!
-Szia Chi-Chi... Majd beszélünk... -kinyomta a hívást.
-Chi-Chi? -nevetett Kwang.
-Nenene... Kérlek...ChiChinek  hív, amikor... Ah mindegy...
-Ne aggódj, a Hercegnő jobban illik rád.
-Miért? Már Graffitiztem... Az bűn. A Hercegnők nem bűnöznek. - nevetett.
-Már mondtam... Ez semmiség.
-Akkor mi az, amire még Te is azt mondod, hogy: "Na! Ez igen...!"?- pár másodpercig gondolkodott.
-Ha rágraffitizel a rendőrség falára, hogy "Fuck you, Kwangjo"... Az nem lenne semmi...-Bólogatott.
-Hát...Akkor... Marad a hercegnő... Fene..
-Sejtettem.- Barátságosan elmosolyodott. - Na, gyere, együnk valamit. - Szólt, majd elindult előttem.
-Kwang...  Én tényleg nem vagyok éhes.
-Rendben. Akkor hova menjünk?
- Van egy ötletem...

-Hová viszel? - nevetett.
-Te elvittél a kedvenc helyedre, most én viszlek az enyémre. - Már a városban jártunk. Sok ember nyüzsgött az utcán. Szombat volt, és dél.
-Az nem a kedvenc helyem volt..
-Tényleg?
-Igen, de... Oda nem viszlek el..
-Miért? - kérdeztem.
-Még nem. Majd... Egyszer talán. - Csendben maradtam, és megtorpantam a városi könyvtár előtt. Kwang felnézett az épületre.
-Nem...Nem nem. - nevetett. - Komolyan? A KÖNYVTÁR? Chiyun.. Ez nem az én helyem..
-Graffitiztem!! -Mondtam felháborodva, majd mögé álltam, és a hátánál tolni kezdtem befele az ajtón, kevés sikerrel.
-Kérlek, Kwang!! Én is belementem! Most te jössz.
-Persze, hogy belementél. Nem tehetek róla, hogy nem mertél nemet mondani.
-Először is: De, tehetsz róla. Másodszor: Merek neked nemet mondani. - Felvonta a szemöldökét. -Tényleg?
-Igen! - Bólintottam egyértelműen, mire ő megragadta a csuklómat, és bevonszolt az épületbe. -Köszönöm. -feleltem. - Második emelet. A kedvencem.
-Legyen. - Felelte unottan, és hagyta, hogy magammal rángassam a lépcsőn.
-Látod ezt? -kérdeztem, majd a hatalmas könyvespolcokra mutattam. - Olyan gyönyörűek...
-Ja...
-Ahj már, gyere, keresünk valami neked valót. Milyen témát szeretsz olvasni? -Pár másodpercig csak a szemembe bámult, majd kacéran elmosolyodott.
-Azt hittem, ismersz már ennyire..
-Tegyük fel, hogy a horrorra gondoltál... -szóltam kis csend után. Nevetett.
-Arra gondoltam. - a szemeit forgatta.
-Naná.. Szóval... Én nem élek ilyenekkel, úgyhogy felfedező útra indulunk.
-Jee- duzzogott.
-Menjünk sorban. "A" betű, gyerünk! -Elindultam, ő pedig lassan cammogott mögöttem. Megtorpantam az egyik könyvespolc előtt. Kwang szinte közvetlenül mögöttem állt.
-Nézd, ez a kedvencem. - Felemeltem a kezemet, és megpróbáltam kihúzni a könyvet többi közül, de hirtelen megtorpantam.. A szívem felgyorsult, majd ugyan abban a másodpercben rettenetesen lelassult. Kwangjo hatalmas tenyere találkozott az enyémmel a könyvön. Éreztem, ahogy a kezem libabőrös lesz, szemeimet lesütöttem. A gyomrom szinte megszűnt létezni. Vártam, hogy elkapja a kezét, de nem mozdult. Hosszú másodpercekig rajta tartotta tenyerét az enyémen. Teljességgel betakarta apró kezemet. Szépen lassan visszatolta a könyvet a helyére, majd megragadta a vállamat és maga felé fordított.
-Minden bizonnyal jó könyv. -Éreztem, hogy a hátam hozzásimul a polchoz.
-A...Az... -Keze még mindig az enyémen pihent. Másik tenyerét a derekamra tette. Mit csinál? Mit fog csinálni?
-Baj van? -kérdezte, majd eltűrte a hajamat.
-N..Nem.. -mosolyogtam zavartan.
-Hm... Akkor jó.. - közelebb hajolt. Pár centi választotta el az arcomat az övétől.
-K...Kwang... -Suttogtam, majd szabad kezemet a derekamon pihenő tenyerére tettem, ezzel próbáltam megállítani.
-Hm..? - kérdezte, majd elengedte a könyvön tartott kezemet, és végighúzta hüvelykujját az államon. - Kényelmetlen a helyzet, Hercegnő?
-Ih... Igen..-Elengedett, és két lépést eltávolodott.
-Akkor miért nem mondasz nemet?
-Mi...?
-Azt mondtad, tudsz nekem nemet mondani. Ha kényelmetlenül érezted magadat, miért nem mondtad?
-Hát.. Mert...
-Ah, ugyan már. - csettintett nyelvével, és a szemeit forgattam. -  Ha nagyon akartam volna, már nem lenne rajtad ruha. -A szívem nagyot dobbant erre a mondatra. Mégjobban zavarba jöttem. Nem szoktam meg az ehhez hasonló szókimondóságot. Ő pedig ezt látta rajtam. És tudta, hogy zavarba hoz. -Tanulj meg nemet mondani, Hercegnő. Mert ebből még bajod is lehet. - Lekapott egy teljesen véletlenszerű könyvet a polcról, aztán a közeli fotelhez sétált, leült, és olvasni kezdett.
 A telefonom megcsörrent.
-Nem úgy volt, hogy beszéltél vele? -háborodott fel Kwang.
-Ez anyu... Bocsi, felveszem.
-Csak tessék... - mélyen a szemembe nézett, benyálazta ujját, és lapozott. Ez után elmerült a régi, fekete bőrkötésű könyvben. Elhúztam a zöld kis ikont a mobilomon.
-Szia Anyu...
-Szia Kicsim... Ne haragudj, hogy zavarlak,  de haza kéne jönnöd vigyázni Sunmi-ra. A Nagyi hívott minket, hogy menjünk át, mert a macska leverte a vázát az ablakból, és a dereka miatt nem tudja feltakarítani. - Az előző események után nehéz volt leplezni az örömömet, hogy végre leléphetek. - Csak egy óra... Addig Kwangjo is maradhat. - Eddig tartott az önfelett jókedvem. Kwang is hallotta, anya pedig levakarhatatlan, ha rólam és egy fiúról van szó. Szóval már meg sem próbáltam lebeszélni egyiküket sem a dologról. Mintha Kwang megesküdött volna, hogy mindig a nyomomban lesz, anya pedig segít neki. Jee...
-Re..Rendben... Megyünk...-kinyomtam a hívást. -Kwang...
-Hm?- emelte ki a tekintetét a könyvből egyenesen rám.
-Át kell mennünk hozzánk... Egy órára... A húgomra vigyázni.
-Van kis testvéred? -mosolyodott el.
-Igen...Öhm... 6 éves.
-Rendben. -becsukta a könyvet. - Mehetünk! - Felpattant a fotelből, a könyvespolchoz sétált, majd felemelte a könyvet... Aztán végigmérte.
-Mi az? - kérdeztem. Leeresztette a karját.
-Kiveszem... - nézett rám határozottan.
-Tényleg? -mosolyogtam, mire bólintott. Tapsoltam kettőt. Hirtelen kedvem lett volna átölelni. De nem tettem...
Természetesen...