Légszomj

10. Fejezet

 Hazafelé menet beszélgettünk. Jól esett a társasága. Elterelte a gondolataimat Bangsuról. Amióta hazaértem csak az jár a fejemben... Ahogy ott fekszik... És a tudat, hogy halott volt... Annak ellenére is, hogy nem láttam közelebbről, megrémít. Nem tudtam kiverni a fejemből. Az agyam nem képes felfogni, hogy Igen, az ott tényleg egy holttest volt.
-Jobban vagy? - kérdezte kissé halkan.
-Igen...Köszönöm. - feleltem, majd nem is tudom igazán miért, de közelebb léptem hozzá. - De... Nem is kérdeztem, hogy... Te... Te hogy vagy? - furcsán nézett rám.
-Remekül. Miért?
-Kwang... Miért gondolod, hogy... Ciki, ha... Ez megvisel..?
-Nem gondolom így... Csak...
-Kwang... -kezdtem, majd megtorpantam. - Csak azért mutatod magadat keménynek ebben a helyzetben, hogy én jobban érezzem magam...? - Ő is megállt, lassan  megfordult, majd elindult felém. Szemei kissé haragosan csillogtak. Megragadta a csuklómat, berángatott egy szűk utcába, ott pedig feltűnően gyengéden a falnak lökött, kezeivel elzárta az utamat. - Miért jó ez? - kérdeztem.
-Mi?
-Mindig egy falnál lyukadunk ki...
-Nem tudsz menekülni... - felelte, majd kissé közelebb hajolt.
-És ha nem is akarok?! Miért... Miért játszod mindenki előtt, hogy ilyen kemény vagy...? Miért ijesztesz el mindenkit? - nem felelt. Csak még közelebb hajolt. Ajkaimra pillantott. Szorítása még gyengébb lett. Csak pár centi választotta el a szánkat egymástól, ő pedig egyre közeledett.
 Nem akartam mozdulni, de elkaptam a fejemet, mire ő meglepetten rám pillantott.
-Ez... Ez nem válasz.... Kwang...- sóhajtott, majd leengedte kezeit, és elmosolyodott. - Ezzel nem tudsz elhallgattatni..
-Pedig be szokott válni... - eltűrte a hajamat. - Ne haragudj, Hercegnő.
- Nem haragszom. - nevettem. - De... Szólj, ha..
- Rendben. - vágott a szavamba.

 Hazakísért. Megint. De most anya nem hagyta, hogy elmenjen vacsora nélkül, szóval maradt. Utána elbúcsúztunk, és leültem tanulni.
Olyan fél tizenegy volt. A redőnyömet nem mertem teljesen lehúzni. Kwang képes volt kiverni a fejemből a pincés eseményeket, de amikor ő nem volt velem, csak Bangsu-ra tudtam gondolni.

Féltem egyedül.
Úgy viselkedtem, mint egy kisgyerek. Felkapcsoltam az olvasólámpámat, és lassú, halk zenét kezdtem hallgatni. De csak forgolódtam.

Ezért elővettem a telefonomat, és ráírtam Kwangra.

Most... Most mi van? Át fog jönni? Ha igen, akkor... Olyan 3 utcányira lakik innen, szóval van 10 percem, hogy kicsit rendet tegyek, és valami olyan pizsamát húzzak fel, ami... Hát... Hosszabb. Általában egy bő pólóban és rövidnadrágban alszom... Úgyhogy felvettem egy hosszú nadrágot, és a póló alá még egy trikót, valamint megfésülködtem, és fogat mostam.
 Fogalmam sem volt, hogy miért.

 Kwang hamar megérkezett, az ablakban álltam, hogy lássam. Kinyitottam azt, és megbróbáltam szólni neki, de már láttam, hogy mászni kezd az ablakom előtti fára.
-Te mit csinálsz? - kérdeztem, mire értetlenül rám nézett.
-Menjek az ajtón?
-Igen... Mindenki alszik, nem fognak észre venni. - nevettem, mire ő megvonta a vállát, és a földre huppant. Beengedtem, majd felosontunk a szobámba. - Oké... Apa hajnalban kel, mert délelőttös a kórházban,  anya pedig fél hatra viszi Sunmit vizsgálatra. Szóval, amikor elindulunk a suliba, már nem lesz itthon senki, és nem hiszem, hogy hajnalban zaklatnának, de azért bezárom az ajtót..
-Rendben... - bólintott, miután elhadartam mindent. - Arra nem gondoltál, hogy azért nem tudsz aludni, mert túl sok kávét ittál?
-Nem ittam..
- Pedig úgy tűnik... - szólt, majd lehuppant az ágyamra. Pár hosszú másodpercig csak álltam, és bámultam, ahogy ücsörög. Sosem éreztem még ennyire, hogy szívem szerint elásnám magam. Tetőtől talpig fölmért, majd elmosolyodott.
- Most jár először fiú a szobádban? - kérdezte. Elpirultam.
- Nem, ami azt illeti, Namkyu egyszer átjött, mikor beteg voltam, és elmagyarázta a...
- Értem. - sóhajtott, és a szemeit forgatta. - De most van először, hogy együtt alszol valakivel, igaz? - szavai szinte már reményteljesek voltak. Igen, Kwang, még szűz vagyok. Bár nem, valószínűleg nem erre próbált utalni. Ha ez érdekelné, megkérdezné. Bólogattam. - Na, gyere, - intett. -Aludj, mert holnap kelleni fog az a kávé... - Kiült az ágy szélére. Azt hiszem látta rajtam, hogy rettenetesen zavarban vagyok. Vízszintesbe helyeztem magam, szorosan a fal mellett. Ő is eldőlt, megtartva a tisztes távot.
-Elférsz? - kérdeztük egyszerre, majd mosolyogva rávágtuk: - Igen. - pár másodpercig mindketten csendesen feküdtünk. A szívem majd' ki ugrott a helyéről, szerencse, hogy feküdtem, mert a heves zakatolás ellenére a lábamba nem jutott el a vér.
-Chiyun... Miért volt Nara olyan mérges ma? - kérdezte megtörve a csendet.
-Öhm...  haboztam. - Nem... Igazán örül neki, hogy veled barátkozom... És.. Fél, hogy bajba keveredek.
-Nem kevernélek bajba.
-Én ezt tudom. - Már megtörtént...- De ő nem. Előítéletes...
-Te is az vagy. - A szívembe taposott ezzel, de igaza van. Én sem azért mentem vele graffitizni, mert be akartam bizonyítani, hogy az Őt illető pletykák nem igazak.
 Lesütöttem a szememet.
-Igen. És ha nem tettem volna ezt félre, akkor most nem lennél itt, hogy megnyugtass.
-Akkor nem kéne téged nyugtatgatni. - dörmögte.
-És lehet, hogy sosem próbálom ki a graffitit. Amióta megcsináltam azt a galambot, csak azon gondolkodom, hogy mit akarok alkotni legközelebb. Szóval... Holnap elmehetnénk.
-Rendben... - mosolygott. - De most aludj! Jó éjt..! - súgta, majd a nyakamig húzta a takarót.

Sziasztok! Ne haragudjatok a hosszú kihagyásért :(
Ugyan az időjárás nem mutatja: Itt a nyár, szóval több időm lesz írni.

ʕ•ᴥ•ʔ

És meg szeretném köszönni az embereknek, akik elkezdték olvasni ezt a kis storyt. Én tényleg nem számítottam arra, hogy valaha lesz ennyi, ami más embernek biztos nem sok, én mégis nagyon örülök minden embernek aki megnyitotta ezt a történetet, még ha nem is szavazott.
-Érzelgős-Mode off    

ﾉ(◕ヮ◕)ﾉ