Légszomj

17. Fejezet

A szétszedett tollam rugójával játszadoztam, miközben kibámultunk az ablakon. Helyettesítés volt matekon, az osztály pedig sikeresen beadta a tanárnak, hogy egy olyan anyagot kell megtanítania, amit már vettünk, szóval semmi új nem hangzott el az órán. Így azonban még nehezebben álltam meg, hogy ne gondoljak Kwangra.
 Nem tudtam, miért tűnt el egy ilyen üzenettel. Azt hiszem, talán örülnöm kellett volna annak, hogy egyáltalán üzent, és nem szó nélkül lépett le. De vajon mi lehet az a nagyon fontos dolog, ami miatt még a sulit is kihagyja? És... Nem tudja, hogy mikor jön? Ez nem lehet egy lány miatt... Vagy is... Akármilyen lány miatt biztosan nem.
 Újra összeraktam a tollamat. Soyeon megböködte a vállam.
- Hé, csajszi... - kezdte. - Mi van Kwanggal? - a fejemet ráztam.
- Fogalmam sincs. Azt mondta, dolga akadt, majd jön, és hogy ne keressem. - azt hittem, meg fog lepődni, de csak bólogatott, és visszafordult Sungihoz. Értem, szóval teljesen természetes, hogy Kwang egyik pillanatról a másikra eltűnik. - Soyeon... - súgtam kicsit félve. Felém fordult. - Nem... Nem mondott neked valamit egy... Lányról? - szóltam, mire azonban már meglepődött.
- Nem. - rázta a fejét. - Miért...?
- Hétvégén.. Azt mondta hétvégén találkozója van egy... lánnyal... és, hát...
- Chiyun, ugye nem vagy féltékeny? - elgondolkodva megvontam a vállamat. Már hogy ne lennék az? - Jaj, kérlek ne mondd ezt. Hát hiába beszéltem múltkor annyit, hogy milyen különleges eset vagy? Kwangnak nagyon sok lány barátja van. A legtöbb egyetemista, ezért ritkán találkoznak. Ne agyalj annyit. - Könnyű ezt mondani.
- Rendben. - feleltem. - Talán igazad van. - Újra visszatértem a tollam szétszedéséhez és összerakásához, közben pedig veszettül aggódtam. Ugyan jól estek Soyeon szavai, és kissé megnyugtattak, de csak még idegesebb lettem a ténytől, hogy Kwangnak sok-sok csinos és tapasztalt egyetemista lány barátja van.
 Remek...
Alig telt bele pár perc, de ismét hallottam a nevemet a hátam mögül.
- Chiyun! - fordultam meg. Seolchang volt.
- Tessék? - próbáltam barátságosan mosolyogni.
- Kwang beteg? - kérdezte, és a lábaimat kezdte bámulni, zavarba hozva ezzel engem.
- Nem... Nem tudom, talán...
- Szegényke. - grimaszolt. - Akkor ma suli után te fogod ápolni?
- Nem mondta, hogy az lenne, szóval... - megráztam a fejemet.
- Remek! Akkor eljöhetnél velem mondjuk... - gyorsan a szavába vágtam, mielőtt befejezte volna azt.
- Oh, ne haragudj, de ma délután a könyvtárban leszek. Tanulnom kell.
- Utána is tudsz...
- Seolchang, állj már le. - legyintett Riwon, akinek azóta nem hallottam a hangját, hogy Kwang bemutatott volna neki. - Hallottad, hogy tanulnia kell. Hagyd békén!
- Ugyan, tesó, csak beszélgetünk.
- Aha. Figyelj, ha jót akarsz, akadj le Kwang csajáról, oké? - Seolchang gúnyosan nevetett.
- Naná. - a szemeit forgatta, és rám kacsintott. Csak mosolyogtam.
 Többek között ez, és az ehhez hasonló esetek voltak az okai annak, hogy a héten nem tudtam túl sok időt tölteni Soyeonékkal. Seolchun is mindig a közelükben volt, és féltem, hogy túlságosan rám nyomul most, hogy Kwang nincs itt. Ezt pedig nem akartam, szóval inkább mindenkit kerültem abból a társaságból, amennyire csak lehetett. Azonban ő minden lehetséges alkalmat megragadott arra, hogy hozzám szóljon, vagy esetleg hozzám érjen, ha úgy van.
 Minden nap ez volt.
Reggelente vadul zakatoló szívemmel a torkomban kocogtam fel a harmadikra, remélve, hogy megpillantom valahol Kwangot, de nem. Minden nap egy apró csalódás volt.
De eközben igyekeztem hasznossá tenni magamat. Próbáltam érdeklődni Bangsu-ról, de csak óvatosan, nehogy valaki megsejtsen bármit is. Az ötleteimet és a jegyzeteimet egy sötétkék noteszba írtam fel. Néha azon kaptam magam, hogy Kwangot vagy magamat rajzolom le detektívként, miközben gondolkodom.
 De semmi érdemlegesre nem jutottam. Vagy is... Kwang nélkül nem mertem komolyabb dolgokat tenni. Ismét sokat megtudtam Bangsuról és a barátairól, de tanácstalan voltam a következő lépésben, szóval igyekeztem várni.
 Azonban túl sok idő telt el, és nem vehettem fel vele a kapcsolatot. Azt mondta, ne keressem, így hát beletörődtem... Vagy is próbáltam...
 Hazafelé mentem. Péntek volt, és május végéhez képest igen meleg. Őszintén szólva hihetetlenül vártam már, hogy vége legyen a hétnek. Fárasztó volt. És reméltem, hogy a következő könnyebb lesz, és újra láthatom Kwangot.
 De nem így lett.
Még egy hét telt el csendes megfigyeléssel, tudakozással, és könyvtárban töltött órákkal, melyek alatt próbáltam megtudni krimi regényekből, hogy a nyomozás ezen fázisában mi is lenne a következő lépés, de hiába. Már kezdtem azon gondolkodni, hogy Kwang talán vissza sem jön. Talán tényleg Ő Bangsu gyilkosa, és egyszerűen csak elmenekült a közelből, a nyakamba varrva mindent. Filmszerű? Talán. Könyvet kéne belőle írni.
 Ismét fáradtan battyogtam haza pénteken. A festő szakkör is elmaradt - ismét -, ami miatt még kikapcsolódni sem tudtam. Jó lett volna legalább erre az egy órára elengedni minden problémát, és csak festegetni. Ha otthon teszem, az más. Túl sok minden kizökkenthet, és elterelheti a gondolataimat. Nem olyan megnyugtató és kikapcsoló, mint szakkörön. Szóval csak sétáltam haza, mikor a szó, amit már rég hallottam, megborzongatta a fülemet.
- Hercegnő... - Hátra kaptam a fejemet, azonban hamar az arcomra fagyott a mosolyom, melyet a szó puszta jelenléte váltott ki.
- Oh... Seolchang... - mondtam, próbálva leplezni a csalódottságomat. - Szia...
- Miért vagy egyedül? - kérdezte, és a hajába túrt. - Még mindig nem tért vissza a lovagod?
- Kwangnak dolga van. - jelentettem ki, és elindultam, de mellém kocogott.
- Hát, ha én lennék a helyében, - kezdte. Próbáltam megállni a szemforgatást. - biztos nem hagynálak el csak úgy egy szekrényben hagyott cetlivel más lányok miatt.
- Mi? Ő... Ő nem más lánnyal van. - ráztam a fejemet, és igyekeztem elhinni, amit mondok.
- Oh, hát persze. - kacagott gúnyosan. - Az emberek nem változnak, Hercegnő. - átkarolta a vállamat, de eltoltam magamtól.
- Oh, Seolchang, tényleg nem tudhatod, hogy...
- Nem? Hát jó. - vont vállat, és zsebre rakta a kezeit. - Ha olyan fontos dolga van, hogy suliba sem jön, és nem csaj ügy, gondolom nem lesz ott Riwon buliján ma este. - Megtorpantam. - Mert hogy... Riwon ma bulit szervez, és nincs házibuli Park Kwangjo nélkül, nem igaz?
- Gondolom... - feleltem félve.
- Gyere el Te is. - biccentett fejével. - Megkérdezheted a lovagodat, hogy mit csinált, míg távol volt. - közelebb hajolt. - Gyere, és nézd meg a saját szemeiddel. - Kacsintott egyet, majd lelépett. Nem mondott semmi mást, csak elment.
 Tudtam, hogy ott kell lennem a bulin. Ha Kwang ott lesz, sem jelenti, hogy Seolchangnak igaza volt. Manipulálni próbált, ez teljesen egyértelmű. Azonban egyenlőre abban sem lehettem biztos, hogy Kwang egyáltalán meg van-e hívva, vagy csak azért mondta ezt Seolchang, hogy elcsaljon a buliba. Meg kellett tudnom, méghozzá Soyeontól.
 Ha Kwang meg van hívva, elmegyek. Találkoznom kell vele, és beszélnem erről az egészről. Látnom kell, hogy tisztázhassunk mindent.
 Naráék felé vettem az irányt, közben pedig telefonáltam Soyeonnak.


- Nem akadályozhatod meg, hogy menjek. - jelentettem ki, még mielőtt Nara bármit is tehetett volna. - Soyeon azt mondta, hogy Riwon beszélt Kwanggal, és elvileg ott lesz, szóval nekem is..
- Hé, hé, kislány... - tette a kezét a vállamra. - Meg sem próbálnálak lebeszélni. Szerintem is el kell menned, de nem hagyhatom, hogy egyedül tedd.
- Mi? - kérdeztem vissza néhány másodperc után, míg az elmém feldolgozta Nara nem várt válaszát.
- Én is megyek! Ott kell lennem. És amúgy is, mit csinálsz, ha Kwang olyan választ ad, amilyet nem akarsz hallani?
- Ó, kérlek, ne is mondd...
- Remélem nem így lesz, de hidd el, szükséged van rám, szóval ma én is megyek. - gondolkodva néztem rá, majd elmosolyodtam.
- Hát, ha nem is tudok meg semmit Kwangról, legalább bulizunk egy jót... Nem? - vállat vontam, majd átöleltem.
 Délután Nara és én részletes tervet dolgoztunk ki az estét illetően rengeteg nasi és üdítő mellett. Ezek után megbeszéltük, hogy a tervnek semmi értelme, hiszen úgy sem fogjuk tartani magunkat hozzá. Én haza mentem, és mindketten készülődni kezdtünk.
 Reméltem, hogy Kwang ott lesz. Tudtam, hogy a kedvére kell tennem, így egy olyan dolog ötlött a fejembe, amibe azonnal belepirultam. Azonban biztos, hogy ez meglepné őt, és igazából mindenkit.
 És ez volt a célom.
Feltúrtam a szekrényemet, és kiráncigáltam azt a piros koktélruhát, amit Kwang rám adott múltkor, de nem akart megvenni. Én azonban visszamentem érte a héten.
 Fogalmam sem volt, hogy miért, és szinte esküdni mertem volna, hogy soha nem veszem fel.
Úgy látszik, tévedtem.
 Ezen kívül az interneten a profi sminkeseket tanulmányozva próbáltam valamit összehozni, és meglepően jól sikerült az eredmény.
 Kezdők szerencséje, legközelebb tuti borzalmas lesz.
 Fekete magas sarkút és bőrkabátot vettem, valamint még arra egy bokáig érő szövetkabátot, nehogy a szüleim kiakadjanak, mikor meglátják a szerelésem. Nem mintha a vörös rúzs, és a hosszú, meglepően profi fekete szemhéjtus nem lett volna feltűnő. Meg a hajam, amit talán öt éve először begöndörítettem.
 Valahogy ki kell osonnom. A kabát nem kelti az elvárt hatást. Talán ment volna az ablakon, ha nem viselnék ilyen szerelést, szóval gondoltam egyet, és halkan átmentem Sunmi szobájába, aki épp mesét nézett. Rám kapta a fejét.
- Chiyun! - kiáltott fel. - Olyan vagy, mint egy igazi hercegnő!
- Shh... - tettem a szám elé a mutató ujjam.
- Kwanggal találkozol? - kérdezte suttogva.
- Hát.. - mellé sétáltam, és leültem az ágyára. - Remélem... De anyáék nem láthatják meg, hogy ilyen ruha van rajtam. Félek, hogy nem hagynák, hogy viseljem.
- Biztos, hogy nem hagynák. - rázta a fejét. - De Kwangnak tuti tetszene! - mosolyodott el. - Lefoglalom őket, te pedig menj. Mikor jössz haza?
- Azt mondtam nekik, hogy Naránál alszom, szóval csak holnap.
- Miért nem Kwangnál? - elgondolkodva lehajtottam a fejemet.
- Hát... Ez bonyolult, hugi. - jelentettem ki. - Akkor lefoglalod őket? -Sunmi csak megértően bólintott.
- Ne aggódj, van egy remek kérdésem, ami biztos leköti a figyelmüket egy időre. - kacsintott,  majd lepattant az ágyáról, és lekocogott az emeletről. Halkan, pár méterrel lemaradva követtem Őt.
- Anyu! Apu! - kiáltott, ezzel magára vonva mindkét konyhában tevékenykedő szülőnk figyelmét. Megvárta, míg biztos, hogy készen állnak a kérdés befogadására, majd feltette azt. - Hogyan lesz a kisbaba? - Óvatosan a markomba nevettem.
- Öhm... - nézett elgondolkodva anyukám apukámra. - Hát, tudod kicsim, ez elég bonyolult dolog.
- De megértettem a szorzást is! Pedig még nem is tanuljuk. Ezt is megértem! - dobbantott egyet.
- Rendben, akkor, gyere... - sóhajtott anyu. - Ülj le. - amíg nem figyeltek, gyorsan átkocogtam a konyhába vezető boltív előtt, és a legkisebb zaj nélkül elhagytam a házat.
 Sosem csináltam még ilyet...
Amennyire csak tudtam, siettem Narához. Ő határozottan visszafogottabb szerelést viselt, de Ő is kitett magáért. Egy térdig érő, fehér ceruza szoknyát vett fel, és egy rózsaszín selyem blúzt, lapos talpú cipővel.
- Krisztus a viharban, ki a franc vagy te?! - sipított felmérve engem.
- Ugyan már, nem akkora cucc.
- Nem? Hát ha a szoknyáról beszélsz, az valóban nem nagy cucc... Kint van mindened!
- Nem is, Nara, csak....
- Hogy engedtek el ebben a szüleid?
- Sehogy... Öhm... Kiosontam... - Nara szája tátva maradt, majd kacagott.
- Szexi. - jelentette ki, és belém karolt. - Na indulás! Kwang totál el lesz ájulva.
- Ja... Már ha ott lesz...

Az üvöltő zene már a sarokról hallatszott. Ha nem tudtuk volna, hogy hol lakik Riwon, akkor is biztosak lehettünk volna abban, hogy hová kell menni. Kissé aggódva közelítettük meg azonban a házat. Soyeon már a kapuban állt. A lelkemre kötötte, hogy hívjam fel, még mielőtt odaérnénk, hogy elénk jöhessen.
- Hali! - sipította izgatottan, és a nyakamba borult. - Te jó ég, csajszi, eszméletlenül nézel ki!
- Köszönöm. - feleltem kissé félénken. Narára nézett.
- Szia! Soyeon vagyok.
- Nara. - felelt Ő is egy mosoly kíséretében.
- Na gyertek be végre! - ragadta meg a csuklómat, és elindult.
- So...Soyeon, - kezdtem. A szívem hevesen zakatolt a torkomban. - Kwang... Itt van?
- Ó, még nem találkoztam vele, de ne aggódj. Később szokott befutni. De az is lehet, hogy már itt van, csak még nem láttam.
- Még is hogy lehet ez? - torpant meg Nara. - Nem olyan nagy ez a ház, hogy...
- Oh, nem, de el sem hinnéd, milyen sokan beférnek.
 Soyeon nem hazudott. Belépve a házba meglepve tapasztaltuk, hogy egy fél suli be tudott tömörülni egy nappaliba és egy konyhába. A ház tömve volt emberekkel, akiknek nagy részét nem ismertem. Alaposan felmértem mindenkit, aki a látóterembe került, azonban Ő nem volt köztünk. Követtük Soyeont, aki a konyhába ment. A ház valóban nem volt egy palota, de egyáltalán nem neveztem volna kicsinek sem. Modernül, és drágán volt berendezve, már amennyire ezt meg tudtam figyelni a tömegtől. Soyeon odavezetett minket Sungihoz és Riwonhoz, akik barátságosan átöleltek engem, majd bemutatkoztak Narának.
- Örülök, hogy eljöttetek. - Jelentette ki Riwon.
- Kwang itt van? - kérdeztem minden féle habozás nélkül.
- Még nem láttam, de majd csak betoppan valamikor. - Soyeon a kezünkbe nyomott egy-egy műanyag poharat.
- Ez mi? - kérdezte Nara.
- Hát, nem víz. - nevetett Soyeon, majd lehajtotta a pohár tartalmát. Egymásra néztünk Narával, akinek tekintete kissé aggodalmas volt. Én csak vállat vontam, és hasonlóan tettem, mint Soyeon. Igyekeztem nem mutatni az arcomon azt, amit az ital kiváltott belőlem. Nara először belekortyolt.
 Nem vagyok egy nagy ivó, de tudom, hogy ez öreg hiba volt.
Az arckifejezése teljesen megváltozott, mint egy kisgyereké, aki először ízleli meg az eredetileg finomnak szánt epres lázcsillapító szirupot.
- Fúj... - nyögte, miután leküzdötte a kis kortyot. Riwon nevetett.
- Először vagy ilyen helyen, nem igaz? - kérdezte.
- Ennyire nyilván való? - felelt Nara megvetéssel hangjában. Nem kedvelte Kwangot, sem Kwang baráti társaságát. Előítéletes volt, így Riwon próbálkozása egy beszélgetésre hamar kudarcba fulladt volna.
 Csakhogy őt nem olyan fából faragták.
- Eléggé az, de ne aggódj. - elmosolyodott, és Nara mellé lépett, mintha csak azért tette volna, hogy a hangos zene miatt tisztábban hallják egymást. - Nem kell ivóbajnoknak lenni ahhoz, hogy jól érezd magad.
- Talán te sem iszogatsz? - kérdezett vissza Nara, azonban ezúttal határozottan kevesebb volt hangjában a megvetés.
- Ó dehogy nem. - felelt Riwon, és aprót kacagott. - De ma talán kevesebbet.
- És miért?
- Mert találkoztam egy csinos lánnyal, aki szemlátomást nem kedveli a részeg fiatalokat. - vont vállat. Mosolyogva ajkamba haraptam, és tovább figyeltem a flörtölgetésüket. Soyeon megböködte a vállamat, jelezve, hogy ő is érzi a kettejük közötti kémiát.
 Nara csak felrántotta a szemöldökét, magabiztosan, pedig tudtam, hogy belül az ájuldozás kerülgeti.
- Hát, talán az a csinos lány megpróbálja legurítani azt a felest, amit kitöltöttek neki. - Riwon elmosolyodva felrántotta szemöldökét, és aprót biccentett fejével, majd Nara kezébe nyomta a poharat.
- Hajrá, kislány. - szólt, mire Nara ezúttal rezzenéstelen arccal itta ki a pohár tartalmát.
- Anyám. - nevetett Riwon elismerően. Soyeon odalépett a lányhoz.
- Hé, Nara, megadom a számom, jó? Sungi és én leugrunk a boltba, mert kezdünk kifogyni a nasiból, és jó lenne, ha a tiéd is meglenne a biztonság kedvéért. - Nara bólintott, és számot cserélt Soyeonnal. Még mielőtt vissza fordult volna Riwonhoz, megragadtam a csuklóját, és félre hívtam.
- Atya ég, Nara. - nevettem. - Azt hiszem, bejössz neki.
- Szerintem is. - felelt büszkén. - Na gyere, Hercegnő, és keressük meg a Herceged, mielőtt az enyém leitatna engem. - Elindultunk, de Riwon füttyentett egyet, mire Nara vissza kapta fejét.
- Aztán el ne tűnj! - biccentett.

- Látod valahol? - kiabáltam Nara fülébe. Így is alig hallotta a hangos zene miatt.
- Nem, Chichi. - rázta a fejét. - Ha nincs itt, az jót jelent, nem igaz? - Végül is nem tévedett túl sokat, de nem. Már nem tudtam volna beérni ennyivel. Válaszokat akartam. Lehet, hogy csak az a 4 pohár pia, amit az elmúlt két órában fogyasztottam el a társaság nyomására erősítette bennem ennyire a tettvágyat, de nem érdekelt. Ezen kívül ugyan is semmi mást nem tapasztaltam.
- Látnom kell, Nara... Muszáj... beszélnem vele végre! Ha most nincs itt, talán suliba sem jön jövő héten, és... - sóhajtottam. - Oké, figyelj, mi lenne, ha szétválnánk?
- Chichi, annyi itt a részeg fiatal, hogy...
- Tudom, de... Ah, kérlek, Nara! Sokkal produktívabbak lennénk, ha szétválnánk! Te nézd át ezt a szintet újra, én felmegyek a másodikra! Ha egyikünk megtalálja őt, üzenünk a másiknak, és találkozunk a lépcsőnél, oké? - sóhajtott.
- Rendben, legyen. - bólintottam, és felindultam a második emeletre. Itt sokkal kevesebb ember volt. Szinte már kongott az ürességtől. Átfutott az agyamon, hogy benézek egy-két szobába, de féltem. Pontosan attól, hogy megtalálom Őt, de valaki mással, akivel... Oh, még belegondolni is szörnyű..
 A telefonom megrezzent. Nara volt.
Megvan Kwang. - írta. A szívem egy hatalmasat dobbant. Egyszerre lettem boldogabb, és elkeseredettebb, mint valaha. Féltem a válaszától, de... Legalább láthatom!
Elmosolyodva indultam meg a lépcső felé.
- Chiyun! - hallottam a hátam mögül, mire megfordultam. Seolchang volt, azonban ez úttal nem váltotta ki belőlem azt az unott sóhajt, amit mindig. Túlságosan örültem ahhoz, hogy ő ezt most a puszta jelenlétével tönkre tegye. - Hát eljöttél? - elindult felém.
- Igen. - bólogattam heves szívveréssel. Éreztem, hogy az arcom minden negatív körülmény ellenére ragyog.
- Örülök. - bólogatott, és szemtelenül részletesen végigmért. Nem kellett volna ezt a szoknyát vennem. Füttyentett, majd elismerően bólintott. - Csini vagy.
- Öhm... - megköszörültem a torkomat, és próbáltam lejjebb húzni a szoknyát. Nem mintha túlságosan rövid lett volna, de bőven látni engedte a térdemet. Bőven. - Köszönöm... - feleltem pironkodva.
- Találkoztál már Kwanggal? Valahol lent láttam egy lánnyal beszélgetni. - A szívem kihagyott egy ütemet, de nem mertem teljes mértékben megbízni Seolchang szavaiban. Reméltem, hogy ezt nem csak a remény mondatja velem, hanem a józan eszem is. Magyarázkodás közben hátrálni kezdtem a lépcső irányába.
- Igazából pont hozzá indultam, ha nem haragszol, én...
- Várj! - erőteljesen megragadta a csuklómat, majd mikor látta, mennyire ijedt lett az arcom a gesztusra, enyhített szorításán. - Ne siess úgy... - elmosolyodott. A zsebembe nyúltam a mobilomért, és óvatosan pötyögni kezdtem Narának.
"Emelet! Siess!"
- Miért? - próbáltam nevetni. Kissé közelebb rántott magához. A mellkasára tettem kezemet, és megpróbáltam eltolni magamtól. Belélegeztem dezodorának illatát. Olyan volt, mint Kwangé.
- Ennyire unalmas vagyok? - A fülem mögé tűrte hajamat.
- Nem, csak... Szeretnék beszélni Kwanggal... Nem láttam egy jó ideje, és...
- Oh, Chiyun... - suttogta. - Azt hiszed, annyira érdekled őt? Sosem érdekelte senki saját magán kívül.
- Nem, Seolchang, Ő...
- Miért nem keresett két héten keresztül, ha te annyira különleges vagy neki? - Végighúzta kezét a vállamtól egészen a derekamig. - Hmm?
- Nem tudom, de biztosan meg fogja magyarázni, csak...
- Oh, Hercegnő... - súgta egyenesen a fülembe. Feljebb húzta a szoknyámat, mire én eltoltam a kezét. - Te valaki sokkal jobbat érdemelsz. - A nyakamhoz hajtotta a fejét. - Valaki olyat, aki bármit megtenne érted. - A falnak lökött, és lefogta a kezeimet.
- Seolchang, mit... Mit csinálsz?
- Valami olyasmit, Hercegnő, amit már Kwang is régóta meg akar tenni. - Csókolgatni kezdte a nyakamat, közben kezeivel a szoknyám alá mászott. Éreztem, ahogy fojtogat a sírás.
- Kérlek, fejezd be! - rebegtem, és minden erőmmel próbáltam eltolni magamtól, de túl erős volt.
- Vagy talán már meg is tette, és ezért lépett le? - gúnyosan nevetett. - Csak erre kellettél neki, nem igaz? Azt hitted, különleges vagy... Pedig mindenkivel ezt csinálja, Chiyun.
- Hagyd abba! - kiáltottam, mire a számra tapasztotta a kezét. Beleharaptam. Elkapta rólam, majd kacagva mélyen a szemembe nézett.
- Ejha, kislány! - megragadta a csuklómat. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen durva vagy! - Beráncigált a legközelebbi üres szobába. Az ágyra lökött, majd mikor megpróbáltam felállni, az ökölbe szorított kezével az arcomra ütött. Véres ízt éreztem a számban. Szédültem.
- Seolchang, kérlek! - könyörögtem.
- Ne sírj, édes. Remekül fogunk szórakozni, hidd el! - Éreztem, ahogy a sós könnyeim zabolázhatatlanul megáradnak, és kiáltozás közben a számba folynak, ahol keverednek a vérem vasas ízével. A cipzárjának hangját hallottam, amiből az elmém azonnal levonta a következtetést.
 Nem, ez nem történhet meg.
Kwang nevét kezdtem kiabálni, miközben kezét lassan végighúzta combomon. Behunytam a szemeimet. Nem állt meg ott. A bőrének minden négyzetmillimétere valósággal égette az enyémet, ahol összeértek. A szavaira már nem tudtam figyelni, csak a hangjára, ami forró ólom volt a fülemnek. A természetes illata gyomorforgatóan keveredett dezodorjáéval, ami csak még jobban erősítette bennem Kwang képét, még nagyobb fájdalmat okozva ezzel. Egyik kezemmel megszorítottam a lepedőt, a másikkal próbáltam letolni őt magamról. A testem hirtelen megkönnyebbült. Az égető érzés elmúlt. A gyomorforgató szag megszűnt.
 Csak Seolchang fejének tompa koppanását hallottam a padlón.
- Vedd le róla a mocskos kezedet, te undorító állat! - hallottam Kwang hangját, mire kipattantak a szemeim. Rezzenéstelen arccal hozzám lépett, és felrántott az ágyról. Megszorította a karomat, de nem érdekelt. Nara mellém rohant, és magához ölelt. Kwang hátat fordított. - Nara, kérlek vidd ki innen Chiyunt. Mindjárt én is jövök. - a könnyeim még jobban megáradtak.
- Kwang, kérlek, ne tegyél...
- Menjetek ki. - ismételte higgadtan, de erőteljesen. Ha Nara nem ráncigál ki, valószínűleg megpróbáltam volna megállítani Kwangot. Tudtam, hogy mire készül.
 Nara becsukta az ajtót, és a földre ültetett. Pár percig csak zabolázhatatlanul zokogtam.
- Ne sírj, Chichi! - suttogta, és magához szorított.
- Nara, bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha nem értek ide... - zokogtam.
- Shh! - mondta. - Ne is tedd! Az a szemétláda örülhet, hogy időben ideértünk! Szerinted mit tenne vele Kwang, ha egy picit is később jövünk?
- Ne, kérlek ne mondd ezt! Kwang bajba fog kerülni miattam! - felpattantam, de Nara óvatosan visszarántott.
- Chiyun, tudja, hogy mit csi...
- Nem! Mérges, és ilyenkor nem tudja!
- Igazad van. - Hallottam az ajtóból. Hátra fordultam. Kwang ott állt, kissé kócosan, hanyagul feltűrt inggel. Néhány helyen vérfolt is volt rajta. Mellkasa súlyosan domborodott ki minden lélegzetvételnél. - Szia Hercegnő... - pihegte, majd lehajtotta a fejét. Elé léptem a tekintetét keresve.
- Szia, Kwang. - szipogtam, majd halványan elmosolyodtam. Rám emelte fejét, és az ajkamra pillantott. Egész pontosan a sebre, amit Seolchang okozott. Fájdalmasat sóhajtott. Nem tudta mit tegyen. Nem tudta, mi lenne megnyugtató nekem ebben a helyzetben. Azt sem tudta, hogy már csak a puszta jelenléte elfeledtet velem mindent. Meg akarta nyugtatni, de félt, hogy csak rontana a helyzeten, így hát én öleltem át. Szorosan körém fonta karjait. Hallottam még mindig heves szívverését. - Köszönöm... - rebegtem, mire ellépett tőlem. Sóhajtott, de nem mondott semmit. Nem értettem. Soyeon, Sungi és Riwon jelent meg a lépcső tetején.
- Megkaptam az üzenetet. Mi történt? - rebegte Soyeon.
- Seolchang... - kezdtem, de Kwang a szavamba vágott.
- Seolchang bántani akarta Chiyunt. Nem hagytam.
- Ő... Ő most hol van? - kérdezte kissé aggódva Riwon. Kwang a csukott ajtóra bökött fejével.  Sungi és Riwon elindult az ajtóhoz, de Kwang nem hagyta őket bemenni.
- Csak elájult. Pár perc és felkel.  - a srácok látszólag meg sem lepődtek, csak arrébb léptek. - De addigra te már nem lehetsz itt. - fordult felém, mire én csak bólogattam. Narára néztem, de még mielőtt bármit mondhattam volna, megszólalt.
- Felejtsd el. - szólt fejét rázva.
- Úgy volt, hogy Naránál alszom, de nem szeretném...
- Chiyun, felőlem mehetünk, én - kezdte Nara is, de Kwang nem várta meg a mondat végét.
- Nálam alszol. - jelentette ki, és megragadta a csuklómat.
- Kwang, nem kell...
- Én sem maradok, szerintem. - rázta a fejét Nara.
- Nem? - szólalt meg Riwon. - Azt hittem, még beszélgethetünk... - Nara rám pillantott, én pedig aprót bólintottam.
- Oh, hát... Igazából maradhatok még egy kicsit...
- Majd hívlak. - súgtam. Nara zavartan elmosolyodott.