Légszomj

3. Fejezet

Hogyan kezdődhet a legrosszabban a szombat reggel? Tegyük fel, hogy a mézes-mázos álmainkat megzavarja egy nemkívánatos zaj, ami nem az ébresztő. Az ágyból kikecmeregve, bágyadtan az ablakhoz sétálva keressük meg a zaj forrását, hogy azt eltávolítsuk.
 És most tegyük hozzá azt is, hogy az én esetemben a zaj egy lapos kavics koppanása volt az ablakomon, és amikor zombi-módban odabattyogtam, Kwangjo-t pillantottam meg a kerítésnek támaszkodva. Mi a fenét keres ez itt? Egyenesen az ablakomra bámult. Ugyan az a kopott kapucnis kabát volt rajta, amit este is viselt, valamint egy egyszerű szürke sapka. Lazán felemelte csuklóját, és integetett, majd mikor zavarodottan viszonoztam ezt a gesztust, biccentett fejével, hogy menjek le. Mi? Minek?
 Kinyitottam az ablakot.
-Gyere! -kiáltott, mielőtt még bármit tehettem volna.
-Fel kell öltöznöm. -Megvonta a vállát.
-Nem muszáj. - mondta, majd a hajába túrt. Jesszus...
-Öhm...Ha nem bánod, én azért... Nem akarok megfázni...
-Várok. -felelte szűken, majd karba tette kezét. Nem akartam megváratni, így gyorsan a szekrényemhez siettem, és nagyjából az első alkalmasnak tűnő ruhadarabot kikaptam, és a fürdőbe rohantam, nehogy az ablakon keresztül akármit is lásson. Magamra kaptam a ruhát, és hajkefémmel kétszer végigszántottam a hajamat. Nem érdekel annyira, de nem akarom, hogy egy szénakazal jusson az eszébe, ha esetleg rám gondol. Felkaptam a tornacipőmet és a kabátomat, és miután kielégítő választ adtam anyu "Hová mész?" kérdésére -Mindjárt jövök - kibaktattam a kapuhoz.
-Szia. - köszöntem, mire ő csak intett egyet. - Mit szeretnél?
-Pár milliót, egy tengerparti villát egy jó csajjal, és hogy mindenki békén hagyjon, de most nem ezért jöttem. - Értékelném a humorát, ha nem szombat lenne, és reggel fél kilenc.
-H..hanem? - pár másodpercig hallgatott, és gyorsan végigfuttatta szemeit rajtam, majd megszólalt.
-Gyere!
-Mi? Hová? - kérdeztem meglepetten.
-Valahová.
-J..Jó.. De szólok anyunak.
-Juj de kis aranyoska valaki. -forgatta szemeit, majd visszatámaszkodott a kerítéshez. Bementem a házba.

- Anyu... Elmegyek egy... I...ismerősömmel. Nem tart sokáig... Majd jövök.

-Kivel mész? -Aaa...Kérlek ne ismerd!!!

-Park Kwangjo...

-A rendőrfőnök fiával randizol?

-Mi? Nem randi! Csak...

-Menj csak. Telefon legyen nálad! Legkésőbb fél 10-re legyél itthon!

-Az... Egy óra múlva lesz...

-Nem úgy! Este!

-Mi? - anya majdnem szabályosan kilökdösött az ajtón, s közben vadul integetett a kapuban álló srácnak.

-Szia kicsim, jó szórakozást! -mondta nekem. - Szia Kwangjo!!!- Atya ég... A srác elmosolyodott, kihúzta magát, és lágy hangon köszönt

-Jó reggelt!

-Aranyos srác! -súgta megint anya, majd becsukta mögöttem az ajtót. Kwangjo megint zsebre tette kezeit. Visszatért az igazi bőrébe. Most már értem, miért nem keveredett soha bajba. A rendőrfőnök fia... Álmaimban sem gondoltam volna.

-Cuki az anyukád.. -Szólt irritálóan megjátszott édességgel hangjában, majd mellém lépet, és elindultunk.

-És hová megyünk? -kérdeztem, mintha érdekelne a dolog. Azt kellett volna mondanom, hogy beteg vagyok. Miért nem mondtam ezt?!

-Úgy tudom, te szeretsz festeni.

-Igen... De honnan tudod?