Légszomj

12. Fejezet

A suli ajtaja előtt álltunk. A gyomrom kissé remegett, bár fogalmam sem volt, miért.
- Készen állsz, Hercegnő? - kérdezte, mire bólintottam. Átkarolta a vállamat, és elindultunk befelé. A szívem veszettül zakatolt. Nem tudtam, hogy azért, mert mindenki engem, és Kwangjo-t bámul, vagy mert a karja alatt sétálok. - Nyugi.. Ide hallom a szívverésedet - súgta. - Csak irigykednek.
- De tuti én leszek a téma mindenkinél.. - zavartan leszegtem a fejemet.
- És ez akkora baj? - pár másodpercig hallgattam, majd elmosolyodtam.
- Nem.. - Teljesen igaza volt. Ha rólam akarnak beszélni, hát tegyék. Mondják azt, hogy bajkeverő vagyok, vagy hogy Kwang miatt változtam meg, akár azt is terjeszthetik, hogy Kwang és én együtt vagyunk. Aki számít, az tudja az igazságot. Azt hiszem, Nara azért nem bízott meg bennem, mert nem is akart. Teljes mértékben meg van győződve arról, hogy Kwang rossz ember. És én ez ellen már nem tehetek semmit.
 Felértünk a harmadikra, és elindultunk a folyosón. Nara, Namkyu és még két ember ült az osztálytermünkkel szemben lévő 4 személyes padnál. Kwang haverjai a folyosó másik oldalán gyülekeztek.
-Miért itt jöttünk fel? - Kérdeztem. - Használhattuk volna a hátsó lépcsőt is...
-De akkor Naráék nem látnának minket testközelből. Már pedig az vétek lenne, hiszen eszméletlenül festesz. - Dörmögte a fülembe, minek hatására kissé elpirultam. A folyosó természetes zsibongása elült, csak a sustorgás maradt. A tekintetek ránk szegeződtek, de nem érdekelt. Mindennek meg van a maga ára. Ha Park Kwangjo-val a válladon akarsz közlekedni az iskolában, - meg úgy igazából bárhol - akkor meg fognak bámulni az emberek. De hajlandó vagyok meghozni ezt a kis áldozatot.
 Lassan elhaladtunk Nara-ék padja mellett. Teljesen természetesen köszöntem egy Helló-val. Csak egy üres Helló volt. Semmi más. Nara felemelte fejét a könyvből, amit olvasott, majd szó szerint elállt a lélegzete.
-Chi... Chiyun? - hebegte.
- Nara? - bólintottam mosolyogva. Nem mondanám, hogy gúnyos mosollyal. Nem az volt a célom, hogy megszégyenítsem Nara-t, vagy hogy bebizonyítsak neki valamit, esetleg hogy felidegesítsem. Csak azt akartam, hogy lássa, én boldog vagyok, és semmi bajom. Hogy lássa, Kwang nem egy szörnyeteg.
 Mert nem az...
-Jól nézel ki. - hebegte Nara, és egy mosolyt erőltetett arcára.
-Ugye? Szerintem is nagyon dögös. - mosolygott Kwang. Nara még mindig vidámnak mutatta arcát, azonban szemeiben a tiszta gyűlölet lángolt iránta.
 Namkyu felállt, és mellém lépett.
- Chi..Chiyun.. Mi ez a stílus...? Te nem ilyen vagy...
-Nam, ez csak egy ruha.. Ugyan az az ember vagyok mint előtte.- Narára néztem - Még ha valaki máshogy is gondolja. - mondtam óvatosan. Csalódott voltam. Nem sikerült elérnem, hogy azt lássák, amire rá próbálok világítani. Vajon ha Kwang rózsaszín ingben és fehér nadrágban, virágokkal a hajában táncolna be velem, rá azt hinnék, hogy egy csapásra megváltozott? Valószínűleg nem. Akkor velem miért van ez?
 Elindultam Kwang társaságának többi tagja felé.
- Nagy voltál. - súgta a fülembe. Még a hideg is kirázott hangjától, de most nem mutattam ennek jelét.
- Ja... - feleltem egyszerűen.
- Mi az, hercegnő? - lelassított, és felszegte fejét.
- Semmi, csak... - gondterhelten sóhajtottam. - Tényleg azt hittem, hogy megértik majd.
- Hékás, - ujjai gyengéd simítását éreztem vállamon. - Én megértem. - mosolygott, amitől egy kicsit tényleg jobban éreztem magamat. Odaértünk a társasághoz. Az egyik srácot, akit csak látásból ismertem, annak ellenére, hogy két közös óránk is volt előlépett, és lepacsizott Kwanggal, majd vissza állt a szőkített hajú lány mellé, ki barátságosan mosolygott. A srác vállai feltűnően szélesek voltak, nem sokkal volt alacsonyabb, mint Kwang.
-Helló haver. - szólt, és biccentett egyet felém. Viszonoztam a gesztust. A lány megindult felém, és kedvesen átölelt.
- Szia! - szólt. - Soyeon vagyok.
- Chiyun. - feleltem kissé talán bátortalanul, szóval megtoldottam egy mosollyal.
- Ó, tudom, hallottam már rólad. - óvatosan Kwangra pillantott, aki csak sóhajtott egyet. Megköszörülte a torkát.
-Khm, Chiyun, - kezdte, majd biccentett a srác felé, - Ő ott Sungi. A barátnőjét, Soyeon-t már ismered, a kisegér a sarokban pedig... Áh, hogy is hívnak, haver, elfelejtettem. - A banda harmadik tagja elmosolyodott, ellökte hátát a faltól, és előrébb lépett.
- Riwon vagyok. - mondta.
- Hát persze. - tette hozzá Kwang egy apró kacaj kíséretében.
- Hali skacok! - Hallottam egy hangot, majd szinte közvetlenül utána Kwang fújtatását. A hang tulajdonosa mindenkivel lepcsaizott, aztán Kwang nyakába akasztotta karját, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Szemét forgatva lerázta magáról. - Helló Cica! - nézett rám, és közelebb indult felém, mire Kwang megköszörülte a torkát. A srác megtorpant, és élénk zöld színű hajába túrt.
- Állítsd le magad, Seolchun! - szólt paprikásan Soyeon, mire a srác felé fordult.
- Nem hozzád szóltam, te kis... - kiáltotta, de szava elakadt, és egy óvatos pillantást vetett Sungi-re. Szemei valósággal szikrázni tudtak volna. Seolchun csak sóhajtott, és vissza fordult felém. Oldalra döntötte fejét. - ... Hanem hozzá. Min Seoulchun vagyok. - mosolygott kéjesen. Kwang közelebb lépett hozzám, mellkasa teljesen a hátamnak simult.
- Hyong Chiyun. - feleltem bátortalanul. Ezt a félénkséget mondjuk lehet, hogy inkább Kwang hirtelen közelsége váltotta ki.
- Örülök, Chiyun. - mondta, mire zavartan elmosolyodtam. Kwang átkarolta a vállamat.
- Hercegnő, - kezdte. - Ki mellett ülsz kémián?
- Hát nem hiszem, hogy Nara mellett, szóval fogalmam sincs. - megráztam a fejemet.
- Remek, mert mellettem pont van egy hely. - mosolygott Seolchun. Mindennél jobban reméltem, hogy Kwang véget vet ennek a beszélgetésnek. Elgondolkodtam, és közben, mintha csak egy szimpla gesztus lenne, a vállamon pihenő kezére hajtottam fejem. Kérlek, Kwang, csinálj valamit, kérlek!
- Milyen kár. - szólalt meg a legmélyebb hangján, amit eddig hallottam tőle, mire én önkéntelenül is fellélegeztem. - Egyedül nagyon unalmas tud lenni egy óra. - Közelebb húzott magához, és elindult velem be a terembe. Az arcomon kirajzolódott az első őszinte mosoly, mióta a beszélgetés kezdetét vette.

 Lehuppantunk a kémia teremben a leghátsó padban. Nara Minjo-val ült. Eddig is jóban volt a lánnyal, nem értem miért lepődöm meg, hogy most vele van. Namkyu mögöttük foglalt helyet, próbáltak észrevétlenül figyelni minket, mintha ez esélyes lenne. Minden tekintetet éreztem a bőrömön, de az övékét különösen.
 Kwang hintázni kezdett a székkel, támlájával nekidőlt a falnak.
- Hová bámulsz úgy? - kérdezte, mire megráztam a fejem.
- Kedvesek a barátaid. - tereltem a témát.
- Elég hamar megítélted őket. - szuszogott egyet. - Azt hittem, rájöttél, hogy az első benyomás nem mindig készpénz.
- Így van. - bólogattam - Ezért mondtam, hogy "Kedvesek a barátaid", nem pedig azt, hogy "Seolchung kivételével kedvesek a barátaid.". - Kacagott.
- Nem kedveled őt? - nehéz volt erre válaszolni. Elgondolkodtam, majd én is hintázni kezdtem a székkel.
- Nem mondhatom, hogy nem. Még csak most ismertem meg. Elsőre talán túl harsány volt.
- Másodikra is ilyen. - megfogta a székem háttámláját, és előre tolt, vissza az asztalhoz. - Sőt, harmadikra is. - megint megpróbáltam hintázni, de már reflexből visszatolt a földre. - Ne hintázz.- nem volt utasítás, vagy parancs, de még csak felszólítás sem. Egyszerűen kijelentette, de olyan határozottsággal, hogy eszembe sem jutott újra próbálkozni.
- Miért? - kérdeztem.
- Mert veszélyes. - összeráncoltam a homlokomat.
- Te is az vagy. Téged is kerüljelek? - maga elé bámult, majd bólogatni kezdett.
- Megfogtál. - jelentette ki. - Igen, kerülnöd kéne engem.
- Oh, hát ez esetben megyek, és megmondom Narának, hogy igaza volt. - felálltam. Eszem ágában sem volt ezt tenni, és Ő is tudta. De kíváncsi voltam mit lép erre.
 És mennyire meglepett...
Elkapta a csuklómat, és visszarántott a székre. Közelebb hajolt hozzám, és azt suttogta:
- Tudod mit? Inkább hintázz. - hangosan felnevettem, ami még több tekintetet vonzott ránk. Megint a sustorgó Naráék felé néztem.
- Igen, Hercegnő. - szólt, mire rá kaptam a fejem. - Rólunk beszélnek.
- Tessék?
- Ott, - bökött a fejével Nara irányába. - Ott,  mi vagyunk a téma. - elmosolyodott.
- Te élvezed ezt?
- Ó, én aztán nagyon. - bólogatott.
- Komolyan?
- Naná. Eddig csak azért beszéltek rólam, mert zűrös voltam. Most már azért is, mert elrontom a suli jó kislányát. Rólunk beszélnek, és örülök, ha egy témában vagyok veled. - próbáltam leplezni mosolyomat. Pár másodpercig csak csendben ücsörögtünk.
- Pedig... Csak beszélgetünk. Semmi érdekes. - vontam meg a vállamat. Kwang közelebb hajolt, egyenesen a fülembe súgta.
- Akkor tegyük érdekesebbé.  - meglepetten ránéztem, mire Ő abbahagyta a hintázást. - Ne ijedj meg. - súgta ismét. Ez a mondat alapvetően is pont az ellenkezőjét szolgálja annak, aminek hivatott lenne, főleg, ha ezt Park Kwangjo suttogja a füledbe, mikor éppen témát készül adni a pletykás társaságnak.
- Kwang, mit... - kezdtem, de mire befejezhettem volna a mondatot hátulról átkarolt, a vállamra hajtotta fejét és behunyta szemeit. Nem tudtam ellen állni a mosolygásnak.  Felemeltem a karomat, és simogatni kezdtem a fejét.
- A hajam... - sziszegte dühösen.
- Nem halsz bele. - feleltem rá.
- Na? Mit szólnak? - Oh, már el is felejtettem, hogy ezt csak az emberek reakciója miatt csinálja. Kár...
- Öhm... - nézelődtem. - Hát... Látták.
- Helyes. - felelt, de esze ágában sem volt megmozdulni.
- Kwang...? Most már... Elengedhetsz.
- Nem hiszem. - rázta a fejét.
- De...
- Shh... - felemelte a tenyerét, és a fejére hajtotta az enyémet. - Valld be, hogy jó érzés. - Valóban az volt, de semmi pénzért nem tudtam volna ezt beismerni. Miután nem mondtam semmit, elengedett, és újra hintázni kezdett. - Hát jó. - súgta. - Basszus...
- Kwang... Hol kezdjük a nyomozást? - próbáltam megint előhozakodni ezzel a témával. Fújtatott.
- Hogy aludtál az este?
- Ez nem válasz. - ráztam a fejem. - Muszáj megbeszélnünk, hogy miként akarunk pontot tenni a dolog végére.
- Azért nem akartam erről beszélni tegnap, mert nem szerettem volna, ha felzaklatod magad, és megint nem tudsz aludni.
- Jól aludtam, köszönöm. - feleltem, mire bólogatott, és előre hajolt.
- Megint le kell mennünk a pincébe. Rá kell jönnünk, hogyan fulladt meg. De... Megértem, ha nem akarsz jönni.
- Dehogy nem! Megyek... - mondani akart még valamit, de a tanár felbukkant, és elkezdte az órát. Megint eszembe jutott Bangsu holtteste, és hogy ismét látnom kell. De nem hagyom, hogy Kwang egyedül menjen le.
 A tekintetek legalább órán csökkentek. Igyekeztem koncentrálni, de nem volt egyszerű. Természetesen voltak kíváncsi tekintetek. Kwang mindenkit érdekel. Még ha nem is vallják be. Engem egészen idáig nem keresett senki, csak ha a biosz házi kellett, és őszintén szólva nekem ez így tökéletes volt.
 Kwang pedig... Csak meg kellett jelennie a folyosón, hogy mindenki elhallgasson, és rá figyeljen. Tudták, hogy... hogy zűrös srác. És ezt a szakadt farmere, a gyűrött, fehér inge, a tekintetének csillogása, a mély, erős hangja, de még a járása is alátámasztotta. Sűrűn kerekedett már verekedésbe, bár főleg iskolán kívül. Engem pedig egészen addig az estig nem is vett észre. Addig azt hittem, a nevemet sem tudja...
  Igen. Féltem tőle. Azt mondtam, nem, de így volt. Talán még most is így van. Tudni akarom, hogy mi vette rá őt arra, hogy akkor este leálljon velem beszélgetni, aztán pedig hazakísérjen. De nem tudom felhozni a témát. Valahányszor lenne alkalmam, nem jönnek a számra a szavak. Azt hiszem, félek megkérdezni. Talán nem is akarom igazán tudni. Unottan ránéztem, mire ő hasonló tekintettel nézett vissza rám.
- Unatkozom. - súgtuk egyszerre, mire elmosolyodtam, ő pedig óvatosan az ajkaimra pillantott. Pár másodpercig elvesztem a tekintetében, majd zavartan lehajtottam a fejemet.
 Combjára tette kezét, majd lassan elindult vele az enyém felé.
 Jézusom... Mi a francra készül?
 A nadrágom szakadt volt a térde felett nem sokkal, az anyag rojtjait kezdte piszkálni. A táblát néztem, de nem a tananyagra koncentráltam. Kizárólak Kwang kezére a lábamon. Lassan, alig észrevehetően egyre kevésbé foglalkozott a rojtokkal, és annál inkább a lábammal. Feljebb csúsztatta a kezét, másikkal zavartalanul írt tovább. Én már nem tudtam a betűkre koncentrálni. Csak szorítottam a tollamat. Még tovább csúsztatta a kezét. Nem bírtam tovább. A kezére tettem a sajátomat, és eltoltam, de nem tudtam ránézni.
- Azt hittem unatkozol. - súgta.
- Így van, de... Erre nem éppen alkalmas a helyszín és az idő. - ráztam a fejemet.
- Szóval csak ez a probléma? - rákaptam a fejemet, és keresztbe tettem a lábamat. - Nem válaszoltál.
- Te sem szoktál az én kérdéseimre. - Vontam meg a vállamat. Kwang egy pár másodpercig még csendben jegyzetelt, majd közelebb hajolt.
- Dobjuk fel egy kicsit az órát. - kacsintott, mire értetlenül néztem rá. Felemelte a kezét, és mikor a tanár úr észrevette, felszólította. - Uram, használhatnám a mosdót?
- Persze, fiam, menj csak! -dörmögte, majd feltolta orrán a kerek szemüveget. Kwang felállt, és lassan kiballagott a teremből. A tekintetek végig követték őt, majd mikor becsukta maga mögött az ajtót, mind újra rám szegeződtek.
- Hali, Hercegnő! - fordult hátra Seolchang mosolyogva. Erre a szóra összerezzentem.
- H..Hercegnő? - kérdeztem vissza meglepetten.
- Aham. - kacsintott. - Baj?
- Csak... Furcsa... Mert Kwang szokott így hívni...
- Akkor hogy hívjalak? - vonta fel a szemöldökét.
- Hát Chiyun... - feleltem, mire erőltetetten nevetett.
- Mit szólnál a Baby-hez? -kérdezte. Valamiért csak arra tudtam gondolni, hogy bár visszajönne Kwang, és Seolchang megint a salétromsavra koncentrálna, vagy arra, amire ez előtt.
- Hát... Nem igazán... - mosolyogtam zavartan.
-Chang.. - szólt Sungi. A mellettünk lévő padsorban ültek hátul Soyeonnal. - Hagyd már békén.. Próbálna figyelni.
- Dehogy figyel. Ez egy új Chiyun. - kacsintott.
- Seolchang! -hallottuk a tanár hangját. - Megkérném, hogy forduljon előre, és koncentráljon az órára.
- Persze tanár úr. - motyogott.
Az óra halk moraját a tűzjelző hasította félbe éles visításával. Az osztály zsibongásban tört ki. A tanár úr elkezdte kiterelni az osztályt a teremből. A szívem veszettül zakatolt. Csak Kwangra tudtam gondolni. Vajon hol van? Mi történik, ha nem jut ki időben? Mit tehetnék most?
Még mindig éreztem kezét a combomon. A sor végén mentem, s közben aggódva pillantottam körbe, hogy látom-e Kwangot. De nem. Sehol sem volt.
- Soyeon! - kiáltottam. - Mi lesz Kwanggal?
- Oh, ne aggódj... Őt nem kell féltened!
- Mi? Dehát...
- Nyugi, Chiyun.. -szólt Sungi is.
- Miért vagytok ilyen higgadtak? - Aggódva körülnéztem megint. Még mindig nem láttam sehol. Tovább mentem velük, bár kissé lemaradtam. A szívem hevesen vert.
Halk lépteket hallottam, de mire meg tudtam volna fordulni valaki a számra tapasztotta kezét, és elkapta a kezemet. Sikítani próbáltam, de nem tudtam.
- Shh... - súgta.-Én vagyok az, Hercegnő..- Kwang maga felé fordított.
- Te... Szemét! - kiáltottam, majd megpróbáltam vállba bokszolni, de ő elkapta a csuklómat.
- Higgadj le.
- Hogy higgadjak le?! Tűz van! Tudod mennyire aggódtam, hogy te nem voltál ott?! - Megragadtam a kezét, és ráncigálni próbáltam, de teljesen egy helyben maradt.
- Dehogy van. - mosolygott.
- Mi?
- Én voltam... Te is unatkoztál, és én is. És mivel azt mondtad, hogy nem alkalmas az idő, és a hely, ezért... - Nem akartam megvárni, míg azt mondja, hogy alkalmassá tette, szóval inkább közbe vágtam.
- Te bekapcsoltad a tűzriasztót?
- Persze. -felelte, mintha természetes lenne, majd megragadta a csuklómat, és elindult.
- De.. Kimentél óráról! Mindenki látta, megtudják, hogy Te voltál!
- Dehogy... A tanár úr arra sem emlékszik, hogy hogy hívják a feleségét.
- De az osztály...
- Próbáljon meg valaki beköpni...  - pár másodpercig csendben hagytam, hogy a csuklómnál fogva vigyen, ahová csak akar. Megállt egy félre eső helyen, és nem tett semmit. Ez volt a legzavaróbb az egészben. Hogy semmit sem tett, csak ácsorgott ott. Akaratlanul is az ajkaira pillantottam, de azonnal megbántam. Tudtam, hogy látja, mert megnyalta a száját. Közelebb lépett.
- Chiyun... - kezdte. Azt hittem, a szívem menten kiugrik a helyéről. Nem tudtam megszólalni. Eltűrte a hajamat. - Most kell lemennünk a pincébe. - jelentette ki. Francba...
- Miért? - kérdeztem felocsúdva. Tényleg azt hittem, hogy most tenni fog valamit. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy hagytam volna neki, hogy bármit is tegyen, nem mintha meg tudnám állítani... De már fel voltam rá készülve. Ez a hirtelen pincés dolog pedig visszarántott a valóságba.
- Tanítás után... Nem érek rá.. - Oh Jézusom... Szörnyű volt ezt hallani. Az utóbbi hét minden szabad percét velem töltötte, és most hirtelen... Nem...
- Miért? - kérdeztem a lehető legtermészetesebben. Lehajtotta a fejét, majd megvakarta azt.
- Öhm... Ez hosszú... - hangja furcsa lett. Inkább nem firtattam a dolgot, talán... Mindkettőnknek jobb így, nem?
- Rendben.. - mosolyogtam barátságosan. - Akkor.. Most indulunk le?
- Igen... De sietnünk kell. Ha észre veszik, hogy nem vagyunk a többiek között, bajba is kerülhetünk. - Pár másodpercig csendben maradtam.
-Nem baj. - feleltem.
 Ezt nem gondoltam át rendesen...