Majd... [Min Yoongi f.f]

7

Kihívtak további rendőröket, és az iskolából mindenkit haza parancsoltak, míg mi négyen Kook apjával leültünk az egyik földszinti folyosóra átbeszélni a dolgokat. NamJoon tudta a legtisztábban összerakni a szavakat és elmagyarázni az előző és mai napot. A papírokat, a levéllel együtt odaadtuk nekik, hivatalosan is feljelentést téve. Jungkook apja fia telefonjáról írt üzenetet Hobinak és Jiminnek, hogy még véletlenül se hagyják egymást egyedül, mert logikusan arra következtetett, hogy bármelyikünk célpont lehet. Ezen felül még számos dolog történt, de csak ezeket voltam képes felfogni. 

-Most menjetek haza ti is, Jungkook, te menj Yoongiékhoz, Jin, te meg maradj NamJoonnal. Sose maradjatok egyedül. - adja ki az instrukciókat az aggódó szülő.

-Apa, szerintem az jobb lenne, ha inkább mind együtt maradnánk. Yoongi hyung még mindig sokkos állapotban van, és Jin hyungra is ráfér a társaság. Jiminéket is áthívjuk, és beavatjuk őket, mi is a helyzet. - sose gondoltam volna, hogy a legfiatalabb lesz az, aki a legjobban tudja kezelni a helyzetet, bár biztosan nem egy rémes esetről hallott már. 

-Rendben, felhívom mindenkinek a szüleit. Egyik kollégám hazavisz titeket. Kihez mentek?

-Menjünk hozzám. Mi van ha Jint otthon próbálná valaki megtámadni? Úgy legalább közel vagyunk, ha bármi is történne, de mégsem ott. - én miért nem tudok ilyen határozott lenni? Miért én vagyok a gyenge? Próbálom kiverni a képet a fejemből, de csak egyre jobban elmémbe ég. A fekete, gyászos köd kezd egyre jobban átváltani vörössé. Hirtelen felidultságból a mögöttünk lévő falat ütöm öklömmel, minden egyes csapással egyre erősebben. Valahogy muszáj levezetnem a felgyülemlett érzelmeket. 

-Megölöm. - hiába csak magamnak suttogom, mindenki felém kapja a fejét és csendbe maradnak. Felemelem, az eddig lehajtva tartott fejemet és egyszerre nézek mindannyiójuk és közben senki szemébe. - Kinyírom. - jelentem ki határozottan. Nem tudok tisztán gondolkodni. Halál fia az, aki a szeretteimet bántani merészeli. És ez nem egy egyszerű piszkálás. Nem üres szavak. Érzem, hogy mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül képes vagyok megtenni.

-Nem Yoongi, nem bántasz te senkit. És senki nem fog minket sem. Mindenki lenyugszik a picsába és átmegyünk hozzám. - jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon Nam és vállamnál fogva tol ki az épületből, az egyik rendőrautóhoz, amibe beültet középre, jobbomra Ő ül be, balomra Jin, míg előre a maknae. 

-YoonGi hyung, Jin hyung, adjátok a kulcsaitokat, apa majd elhozza nektek a motort és a kocsit. - nyújtja felénk kezét Kook, kettőt kell pislognom, hogy leessen mi az amit akar. 

Dzsekim bal belső zsebéből előveszem a kért tárgyat, majd Jiné mellé helyezem, amiket a legfiatalabb a lehúzott ablakon keresztül odaad egy egyenruhában lévő embernek.  Elindul az autó, de még a suli kapujában beforduló fekete furgont elengedjük. Gondolom ez az autó viszi a boncolásra TaeTae-t. Szoritást érzek bal térdem felett a combomon. Először csak a kézre nézek, ami görcsösen markol, majd fel Jinre, és mintha egy újabb tőrt forgatnának bennem... Jin hang nélkül, fogait szorítva engedi szabadjára könnyeit, amiket eddig visszatartott. Ekkor jutott el a tudatomig, hogy ez bizony nem rólam szól. Erősnek kell lennem. Nem szokásom, de átölelem hyungomat. Nem mondok semmit neki, nincs erre mit. Nem telik bele 20 percbe, hogy megérkezzünk Namjoon házához, de nem merek megmozdulni. Jin vállaimon álomba sírta magát.

-Fiúk! - szólít meg minket ideiglenes sofőrünk. - Nekem vissza kéne mennem az örsre. Nem akarok kegyetlennek tűnni, de kérkel kiszállnátok?

Szemeimmel megkeresem Namot, aki a bejárat kinyitása után vissza is néz felénk, hogy most mi van, míg Kook bemenve felnyomja a villanyokat és lekapcsolja a riasztót. Elkapom az idősebb tekintetét és szemeimmel kérlelem, hogy segítsen nekem. Egy bólintással jelzi, hogy vette az adást, beszól valamit a kisebbnek, majd jön is kisegíteni Jint az autóból. Nagy nehezen feltornásztuk a barna hajút leaderünk hátára, aki utána könnyűszerrel becipeli a lakásba és lefekteti a kanapéra, amit már Kook kihúzott. Ezt a manővert követően beültünk a konyhába, némaságba burkolózva. 

Nem a kínos csend volt, amit mindenki alig vár, hogy valaki végre megtőrje, nem. Ez a gyász csendje volt. Csak az a koppanás hallatszott, amikor Jungkook homloka a falappal találkozott, majd csak néhány halk hüppögés. Talán már egy óra is eltelhetett, amikor Nam telefonja csipogott, azt megnézve csak felállt és az ajtón beengedte társaságunk, mostantól sajnos, utolsó két tagját. Visszatérvén visszaült az eddigi helyére, jobbjára Jimin, Jungkook baljára Hoseok foglalt helyet és érdeklődve néztek ránk, de a csend, feszült légkör inkább ijedtté tette őket. Senki nem akart megszólalni.

-Mondjátok már mi van! - morgolódott Hobi. - Többiek?

-Jin a kanapén. Tae viszont... - nem bírta kimondani Jungkook, keserves bömbölésbe kezdett, az asztalt szélét markolászva, olyan erővel, hogy az öreg bútordarab még bele is reccsent. 

-Mi van Taehyunggal? - néz végig rajtunk Jimin is, de csak lehajtott búrákkal találta szembe magát. - Megijesztetek! Mondjatok már valamit! - Felemelve hangját szól ránk, mire én személy szerint beleremegek a nem várt, ámde annál logikusabb reakcióra.

-Meghalt. - mondja ki a tényállást NamJoon. Eddig olyan volt, mintha egy hülye drámában lennénk és azt forgatnánk, de minél többször kerül kimondásra a valóság, annál reálisabb, hihetőbb. - Meggyilkolták. Az aki Jint fenyegeti valószínűleg.

-Hogy mi van? - szúrós szembogarait mereszti rá Hobi. - Ne szórakozza... Nem lehet. - ezek után mind a magunk gondolataival voltunk elfoglalva. A két újonnan jövő is elsírta magát. 

Az idillinek nem mondható asztali hangulatot egy hangos üvöltés szakította meg. Mind a nappali felé kaptuk a tekintetünket. Jungkook reagál elsőre, két másodperc alatt a rémálmaival szenvedő Jin mellé ülve fogja le az össze-vissza kalimpáló tagokat. Ahogy Jin valamelyest lenyugszik mellébújik, feje búbját simogatva suttog neki, gondolom nyugtató szavakat, minek hatására ismét nyugodtan szuszog az alvó. 

-Jimin, Hobi! - fordulunk mind a hang irányába, azaz Nam felé. - Vagy maradjatok itt, vagy maradjatok együtt, de semmi esetre se maradjatok egyedül, mégha csak a 20 méterrel arrébb lévő boltba megy valamelyikőtök, akkor se. A többiekkel már megbeszéltük, hogy nálam lesz most a tanya. - a srácok csak bólintottak. - Ha bármi kell, tudjátok mi hol van. Fent leszek a szobámban. - egy kicsit remegve ugyan, de feláll és megindul az emeletre. Mi csak továbbra is ott ülünk, de nem bírom sokáig én sem, nem tudom nézni azt, hogy a barátaim ilyen állapotban vannak. Vajon amikor én éltem át pár órával ezelőtt, akkor ők is így éreztek? Ha legalább fele annyira szeretnek, mint én őket, akkor biztosan. 

Telefonomat elővéve megyek be a fürdőbe, hogy felhívhassam a kávézót, hogy a héten többször nem fogok tudni bemenni. Ilyen állapotban több bajt okoznék, mint hasznot. Szerencsémre jófej a főnököm, még magyarázkodnom sem kell. A rövidke beszélgetést lezavarva ahelyett, hogy visszamennék az asztalhoz, inkább felmegyek Namjoon után. A látványra ami ott fogad viszont nem voltam felkészülve.

Bocsánat nagyon ratyi, agyhalott rész, pont ahogy érzem magam.