Majd... [Min Yoongi f.f]

19

Tudom, teljes mértékben tisztába vagyok vele, hogy szólnom kéne a rendőröknek, de legalább valakinek, aki ismer, hogy mi a jó fészkes fenét csinálok. De nem teszem. Nem akarok mást is veszélybe sodorni. A telefont rögzítem a tartójába, hogy lássam merre kell követnem őket, és indulok is, nem kicsit átlépve a sebességkorlátokat. Elég gyanúsan az autópálya irányába tartanak, komolyan, ennél jobban szopatni lehetne? Kénytelen vagyok elmenni egy kútra tankolni.

Leszarva, hogy vannak vagy heten előttem, az első megüresedett kúthoz beállok és félig töltöm a tartályt, nem akarok sokat elidőzni. Zsebemből kiveszek egy pár papírpénzt, nem is figyelve mennyit, úgysem szoktam nagy címleteket magamnál tartani, meg telefonnal szoktam fizetni, de nincs időm kivárni a sort, előre megyek a kasszához, levágom a bankjegyeket, bemondom, a négyes kút számát és már sietek is el.

Szerencsémre, még ha gyökér is voltam és ott hagytam a motorban a kulcsot és a mobilom, senki nem vitte el, viszont a kis pötty egyre távolodik, már kilenc kilóméterre jutottak. Fogam csikorgatva eredek utánuk. A pályán a kijelző dugót jelez 15 km-rel előttem, ami most kapóra jön, egyenlőre Fortuna mellettem áll.

170 km/h-t mutat a kijelző, mikor rápillantok, de nem érdekel, gyorsulok még tovább. Már nagyon közel jutok hozzájuk, már hétszáz méteren belül vagyok, amikor a fejem zúgni kezd, és fokozatosan minden sötétül előttem.

Fogalmam sincsen, hogy most mi történik. Csupán feketeség mindenütt, akármennyire is koncentrálok, nem látok mást. Kis időbe telik rájönni, hogy ez amiatt van, mert be vannak csukva a szemeim. Próbálom kinyitni, de sehogy sem megy, mintha súllyal húznák le. Hangokat hallok. Milyen meglepő, hogy azokat hallja az ember, mintsem kitapintja, nem de bár? Elég tompa neszek, mintha valaki szuszogna mellettem. Mozogni akarok, kezemmel megkeresni a forrását, ha már szemmel nem jön össze, de csak az ujjaimat sikerül megremegtetni. Kezdek idegessé válni. Szinte erőszakolom magam arra, hogy kinyissam a pilláim, ami, fogalmam sincs mennyi idő elteltével, sikerrel zárul. Bár sok mindent nem látok, csak fehér és szürke foltokat.

Fertőtlenítő jellegzetes szaga kúszik az orromba, ahogy tisztul előttem a kép, pontosabban a fehér szemközti falakat és plafont már ki tudom venni. Kórház. Remek, sokadik otthonom, bárhol felismerem, bár ki ne ismerne fel egy kórtermet?

Fejemet jobbra döntöm, bár ez nem bizonyul a legokosabb ötletnek, mert iszonyatosan be van állva, és a hirtelen mozdulat az izmaimat rendesen megviseli, a fejhasogatás emellett elenyésző.

-Azt a kurva picsa... - rekedtes a hangom, a torkomra gyűlt nyál megrezeg, ami krákogásra késztet, számba juttatva fel a váladékot, amit aztán normálisan a gyomromba juttatok.

Egy szürke hajkorona néz velem farkasszemet, túl könnyen felismerhető. Nem ébredt meg a mellettem alvó, így nincs kit kifaggatnom a helyzetről, ugyanis a karomat még mindig nem tudom megmozdítani, hogy elérjem a nővérhívó gombot. Miért tudják olyan lehetetlen helyre tenni, mint a mellettem lévő éjjeliszekrény, az ágy alja, a fal?

Hát akkor gondoljuk végig, hogy mi is van. Namék után mentem a motorral, de semmi más nincs meg, csak, hogy gyorsítok és utol akarom érni őket. Lehet sikerült is, csak nem emlékszem rá. De ezek szerint NamJoonnak nincs baja. Jimin húga? Ő neki sincs semmi baja? A többiek épségben megérkeztek? Hanyadika van egyáltalán? Őrjítő a tudatlanság.

Egy falon lévő óra szerint 18:28 van. Már ha jól látom az analóg mutatókat. Igyekszem összeszedni a hangomat mindenféle torokköszörülésekkel. Erre már legjobb barátom is ébredezik.

-NamJoon! Nam... ébredj már. – szólongatom, nem erőszakosan, inkább lágyan, ami nem tudom, hogy honnan jött. Csipás tekintetét rám emeli, és ahogy felfogja, bizony ébren vagyok ugrik fel és nyomja meg a falon lévő zöld gombot, majd visszafordul felém.