Majd... [Min Yoongi f.f]

23

Előjáróban annyit, hogy most írtam először ilyen jelenetet. Nem mondanám 18+-nak, inkább csak 16+, de ki, hogy érzi. Jelölöm, hogy honnan kezdődik.

Úgy kilenc fele már az utolsó páros, azaz Jin és Kook is távozik, a másnapra hivatkozva, pedig marasztalni szerettük volna Őket, meg a többieket is. Eddig minden évben másnapig maradtunk, de most valamiért mindenkinek dolga akadt.

-Te itt ne merj hagyni! – ölel szorosan magához átulról, most már hivatalosan is bejelentett párom.

-Csak a cipőket igazítanám meg és a kabátodat tenném a helyére, ha elengednél. – habozva ugyan, de teszi amit kérek, és én is véghez tudom vinni a kimondott tervemet. – Viszont most nem rakok rendet.

-Az ráér holnapig, gyere. – megragadja bal csuklómat és húz fel a szobájába, majdnem orra is bukok az egyik lépcsőfokba. – Igazából nem tudom, hogy ez melyikünknek lehet ajándéknak mondani, de vettem neked egy apróságot.

-Azt ne mondd, hogy valami páros, nyálas cucc, mert abba nem vagyok benne. Sose bírtam. – húzom fintorra a számat, alátámasztva mondandóm.

-Nem, dehogy is, ismerlek, meg az már nekem is sok lenne. Legfeljebb fülbevaló, ami nem látszik annyira, de nem azt vettem. Csak várj egy kicsit, amíg előásom. – és azzal el is merül a szekrényébe derékig, tökéletesen bepucsítva.

Nem bírom ki, muszáj kihasználni a helyzetet. Hangtalanul mögésétálok és egy olyan pillanatot kivárva, mikor még mélyebbre hajol, hangos csattanással találkozik a bal tenyerem, az Ő feszes popsijával. Na ezt nem akartam ennyire fájdalmasra, még én is éreztem. Nem tudom eldönteni, hogy belőle most egy morgás vagy egy sikkantás szökött ki, ugyanis elnyomta annak a hangja, ahogy beveri a fejét a gardrób szélébe. Ezt követően már csak a morgását hallom, amíg felém nem fordul, a kezében lévő dobozt elrejtve előlem.

-Minden normális pár ilyenkor megsimogatja vagy megmarkolja a másikat, de nem, neked egy baszott tenyérnyommal kell megjelölnöd... - érzem, hogy most küldene el minden gyönyörűséges helyre, így inkább közbeszólok.

-Ahha, szóval azt szeretnéd ha simogatnálak. Csak kérned kell. – vigyorodok rá pimaszul.

-Inkább. És nem fogom kérni, azt lesheted. Felőlem teheted, csak előbb használjuk el ezt a kis apróságot. – szemem elé emeli a dobozt, ami miatt kicsit hátrább kell dőlnöm, hogy lássam is, mit tartalmaz. Fekete hajfesték. Kérdőn felhúzva szemöldököm meredek rá. – A fekete áll a legjobban, ezért gondoltam, mi lenne ha váltanál, úgyis le van nőve a búrád.

-És te komolyan nekiállnál befesteni este kilenckor?

-Miért is ne?

-Hihetetlen vagy. – nevetek rajta és jobbját megragadva húzom magammal a fürdőbe. – De tetszik az ötlet. Rád bízom magam, csak maradjon is a fejemen haj.

-Nem kell félned, anyámnak is csináltam már, amikor nem volt ideje a fodrászhoz menni. – be is kavarja az undi trutyit.

-Na ezt nem is tudtam. Ha jól csinálod, megtartalak és spórolok a fodrászon.

-Én meg dolgozzak ingyen? Na nem! Most az egyszer ajándék, máskor fizettséget kérek. – játékos a hangneme.

-Oké, kapsz reggelit cserébe. – háttal fordít magának, fésülgeti az eléggé megnőtt loboncomat, már a szememet is eltakarja, ha előre söpröm teljesen. Tényleg, mint aki tapasztalt, úgy válogatja szét tincsimet a vékony végű, sűrű fogazású eszközzel.