Majd... [Min Yoongi f.f]

17

A bejárati ajtó csapódására riadok fel, Nammal egyetemben. Rémülten nézünk össze, majd egyszerre ugrunk ki fekhelyünkről és egy-egy eszközt magunkhoz ragadva futunk le a lépcsőn. Az én kezemben Nam bicskája, az övében egy öv. Amint meglátjuk vendégünk ideges ábrázatát, kérdőn nézünk rá, némiképp megkönnyebbülve.

-A kurva életbe már, mi a fasznak van nektek a telefonotok? Már vagy ötvenszer kerestelek titeket, YoonGi ki is kapcsolt, már azt hittük, hogy baj van. Mégis mit csináltatok, ha szabad tudnom? – a lebaszás részénél még mérges volt a tekintete, majd végignézett rajtunk és egyből egy kissé perverzebbé torzult. Ezt látva végignéztünk egymáson, és mint akik előre betanulták csapunk saját homlokunkra szabad kezünkkel.

-Nincs ilyen beteges fantáziánk. – bár ezt a Nam mellkasán végighúzódó seb nem ezt erősíti. Egész szépen gyógyul, de ha már így felfigyeltem rá, később lekezelem megint. Biztos ami biztos.

-Csak aludtunk. Erre bebaszódik az ajtó, mit higyjünk, ki az? Gondol a franc arra, hogy most kulccsal, vagy a nélkül jön be valaki. – morgolódik a mellettem álló.

-Ilyenkor aludtatok? Már a repülő is elment, azt hittük ki akartok jönni. Egyébként meg most én kaptam levelet. – nyújtja át nekünk a fehér papírlapot.

„Ha nem akartok emberi tüzijátékot, akkor Kim NamJoon-t 18 órára várom sok szeretettel az iskolátoktól négy utcányira lévő sikátornál, tudom, hogy ismeritek a helyet. Ott esik csak igazán jól a dohány."

-És ezt miért te kaptad? – néz döbbenten Nam a férfira. Bennem még a vér is meghül.

-Kook, és a többiek. A repülő. – nyögöm ki a kulcsszavakat.

-Kikértük már a felvételeket, már elemzik. Téged pedig oda viszünk.

-Mi? Nem! Inkább megyek én, de épp te mondtad, hogy ez őrültség.

-Nem fejeztem be. Szokj már le róla, hogy a szavamba vágsz, hülyegyerek! – és Ő puffog és viselkedik gyerekesen, de nem szólok inkább be, nem akarom rontani a helyzetet, főleg, hogy szorít az idő is. – Na szóval, jeladóval leszel ellátva, több helyen is, mint a cipőd és hasonlók. Mindenkit akit csak tudok mozgósítok és követünk. YoonGi, tudtommal elég jó motoros vagy, így két másik rendőr társaságába leszel és ha szükség lenne emberre, akkor ti is jöttök. Addig az örsön fogtok várakozni.

-Konkrétan megvalósítod most azt amit már a legelején véghez akartam vinni, csak ezt most kapkodva. Faszomat az egészbe.

-Akkor én oda adom a nyomkövetőket, helyezd őket a legváltozatosabb helyekre, akár a hajad alá is megpróbálhatnád elrejteni. – nyújt át ez pici papírzacskót, az én szavaimat ignorálva.

-Áh, mi meg akartuk mondani, hogy a pincénket feltörték. Nem mentünk le, de lehet van lent valami. 

-Ezt eddig miért nem mondtátok? Mindegy is, most készülődjetek, addig kihívom a helyszínelő srácokat! Egy, kettő, NamJoon csipkedd magad! – számolással párhuzamosan még tapsol is, hiába próbálja nyugodtan előadni, látszik, hogy minden zsigerében majd megpattan az idegtől.

Nammal felrohanunk a szobába felöltözni, illetve Ő a nyomkövetőket magára helyezni. Gyorsan magamra aggatom fekete farmerom, Nam egyik, rám hatalmas, szintén fekete hosszúujjúját, felemás, de legalább mindkettő fehér zoknit, alig egy perc alatt. NamJoonnak már kicsit tovább tart a történet, ahogy magára helyezgeti a kis kütyüket, miután állítgatott rajtuk valamit.

-Mindjárt jövök, itt várj. – azzal el is tűnik a fürdőben.

Míg az ágyon ülve várok rá igyekszem a szorító rossz, baljós érzést, ami bennem kezd fészkelődni, a lehető legjobban a háttérbe kényszeríteni. Ha én ezt érzem, NamJoonnal mi lehet? Hisz most kifejezetten meg is mondták, hogy ki a következő áldozat. A falon lévő órára téved tekintetem, 16:57. Minimálisan több, mint egy óránk van.