Majd... [Min Yoongi f.f]

20

Mostantól SugaMon-ra lesz fektetve teljesen a hangsúly. Remélem azért tetszeni fog. Jó olvasást.

Október 23. Ma van a baleset első hónapfordulója, egyben a napja, hogy kiengednek a kórházból. Még egyszer műtötték a karomat, utólag megtudtam, hogy összesen négyet végeztek el rajtam, természetesen nem apám. Orvosoknak családtagokkal foglalkozni szakmailag tilos.

Namot nagy nehezen rávettem, hogy minden nap menjen suliba, és ne nálam éjszakázzon. Az utóbbi nehéz volt, főleg, mikor bemászott mellém, én meg kínlódva ugyan, de sikeresen lelöktem. Ezen besértődött, de egymagamnak kicsi volt az ágy, nem hogy két embernek, másnap meg sem látogatott, gondoltam, hogy emiatt, de másnapra rá, mikor jött elmondta, hogy a nagyanyjára kellett ránéznie az idősek otthonába, ahova szülei adták be, hogy profik kezébe legyen, ugyanis már agyilag zokni, NamJoon-t összekeveri az apjával. Emiatt morgott is, meg nem érti értelmét, hogy minden hónapba bejárkáljon, de ha nem teszi, akkor nem kap normálisan ruhákat, ételt. Lehúzás az egész, de ez van. És ez még egy jónak titulálható hely, legalább tiszta és nem verik el az időseket, ha marhaságot csinálnak.

Engem inkább lőjjenek le, ha így végzem, nem akarok olyan helyre kerülni, és a szeretteimet akaratomon kívül bántani olyanokkal, mint, hogy fel sem ismerem őket. Tudom, hogy nem szándékos, egyszerűen ennyire leépül még a legolvasottabb ember is az idő hatására. Ilyen az élet, nem lehet változtatni rajta, a sejtek pusztulnak, és evvel mi is.

Ezen kívül semmi érdekes nem történt. Ja, de! Szüleim bejelentették, hogy unokatestvérem lesz pár hónap múlva anyám vonaláról. De egy évbe, ha kétszer találkozunk velük, akkor lehet még sokat is mondok, így nem lényeges ez sem az én szememben.

Karomon friss gipsszel hagyom el a kórház területét, és meglepő módon Jin integet nekem a kocsija mellett állva. Néha a többiek is bejöttek, lássák még élek. Valamiért hatalmas vigyorral a képemen, oda sietek hozzá, és egy szoros öleléssel köszönt. Még mindig nem bírom az ilyen dolgokat, de most nem lököm el magamtól, amit kihasználva jobban szorít.

-Jin, elég. Eltöröd a bordáimat. – nyögöm ki két szusszal, ép kezemmel a vállát ütögetve.

-Csak kiélveztem amíg hagyod. – mondata közben elereszt, én bedig lényegesen több levegőt juttatok tüdőmbe, mint azt alapjáraton szoktam. Muszáj az oxigén utánpótlása. Akaratlanul is eszembe jut, hogy ezt a jelenetet láttam már, csak épp nem engem szorongatott a legidősebb, hanem a maknae-t.

Beülök a bal hátsó ülésre, hogy még véletlenül se ütközhessen a jobb kezem az ajtóval, meg mert, az anyós ülésen Jungkook foglal helyet.

-Egyre több színed van Hyung, jó nem halálsápadtan látni. – vigyorog hátra rám, tipikus nyuszis fogainak kivillantásával.

-Ne pimaszkodj, inkább kötsd be magad. – én is így teszek.

-Minek? – vonja fel a szemöldökét.

-Mert te fizeted a bűntetést hogyha nem. Meg mert fő a biztonság. – nyúl át Jin párja felett és köti be az övét.

-Fúú, papák! – karbatett kézzel morog, hátravágva magát és fészkelődve. – Kibaszottul utálom, reteg kényelmetlen.

-Hogy beszélsz? – rójja meg. – És a Daddy megszólítás tegnap jobban tetszett. – vigyorog, a kisebb pedig süllyed amennyire csak tud.

-Ne. Előttem. Kérlek. Titeket. – erre csak kinevet. – Komolyan mondtam, sétálni tudok, a lábaim épek. – Egyénként meg egy világ dőlt össze bennem, azt hittem, hogy JungKook lesz a domináns.