A múltkori ugymond " szökésem" tehát nem derült ki. A két angyali hetem letelt ami alatt javitottam is egy kicsit a jegyeimen.Nem sokára itt van az év vége.El kell búcsúznom a barátaimtól.
Vagyis kéne de nem fogok.Már elterveztem hogy az egész nyarat együtt fogjuk tölteni.Ahogy egyre csak közeledik az évzáró egyre több dologra jöttem rá.Szeretek sorozatokat nézni,de eddig nem tettem,és szeretek verseket irni. Írtam már kettő verset(fent a képen) amit Viki kinyomtatott és 5-ünknek adott egy-egy példányt.Van egy versem amit még nekik nem mutattam meg.Ez lenne.Júniusi levegő:
Azt hiszem júniust írtunk
Mikor a tűz köré gyűltünk.
Másokat is magunk köré hivtunk
S így ünnepeltünk.Az este leszállt
A tánc megtalált.
A tűz magasra szállt
A 9.évünk a távolba lát.Nem jön vissza többé
A távolból integet.
Csak nagyon ritkán küld
Tapasztalati üzeneteket.Kezünk már nem fogják
De utunkat látják.
Eltévedni nem hagyják
Sorsunk megvilágitják.Hát ez lenne az utolsó versem amire büszke vagyok.A többi az kis foszlány ami nincs rendesen kidolgozva.
Azt hiszem hogy volt egy időszakom amikor magamba szálltam.Elvégre régen volt már az a balatoni buli és azóta történt egy két dolog.
Magamba zuhantam azért mert a suli utolsó 3 napján hagytak cserben a barátaim.Vikit nem hibáztatom mert ki kellett mennie Csehországba a tánc csapattal,ezért nem jött be.De azt például nem értettem hogy Jázmin miért hagyott egyedül.Egyszercsak ramírt hogy lehet szerdától nem jön be.Hát rosszul esett,de nem szóltam.Úgy voltam vele hogy amig birom addig magamba folytom.Az utolsó csepp az volt ,hogy mikor nekem leesett hogy Annával leszek az utolsó 3 napban én megrémültem.Mert tzsom hogy Anna jóba van egy olyan lánnyal akit én nem kifejezetten kedvelek de ezt titkoltam egész év elejétől.
Nem azt mondtam nem volt ezzel nekem bajom,azzal van akivel szeretne elvégre én is odamentem hozzájuk amikor csak kedvem tartotta.A baj azzal volt hogy én beirtam a csoportunkba hogy renélem Anna nem hagy magamra.Elolvasta,de nem írt vissza. Ironiából odairtam fél óra mulva hogy az megnyugtató de azt meg már el sem olvasta.Hát kösz szépen Anna.Egész évben minden kedden bementem első órába,úgy hogy nem lett volna kötelető.De bementem azért hogy neki jó legyen és ne legyen egyedül.Akkor esett le hogy kihasznált.Persze rengeteget nevettünk.A sok szép emlék.D a beszólások gyülekeztek bennem.Az is rosszul esett amikor beültünk royalba erre ő megszólalt hogy menjek már haza.Lersze tudom hogy poénkodik,de akkor is legbelül rosszul esett.Minden változáaom amin keresztül mentem azért volt hogy megfeleljek nekik.Akkor én egész délutan sírtam és másnap elhitettem az orvossal hogy egyébként virusos beteg vagyok.Kiléptem a csoportunkból és kikapcaoltam a wifit.Átmentem az uncsitesómhoz Reginához és kibeszéltünk mindent és mindenkit.Nagyon jól esett.Mire haza értem az fogadott hogy a bátyámra ráírt Jázmin.Váltottam vele pár szót.Mivel addigra már kisírtam magam eléggé ahhoz hogy lenyugodjak ezért mondtam hogy neki ehhez semmi köze és hogy ne gyötörje magát mert nem az ő hibája.
És most itt vagyok hogy fekszem az ágyamban és sorozatot nézek.
Lehet sőt biztos hogy túlreagáltam,de akkor is...
Mostmár legalább lenyugodtamés minden olan bennem mint régen.
Legközelebb az évzáron találkozom a barátaimmal...
YOU ARE READING
Csak tánc, és semmi más!!/BEFEJEZETT/
Teen FictionSzóval...Azt sem tudom hol kezdjem.A nevem Kiss Elizabet de a barátaimnak csak El.A bátyám Alex.Egy panelben lakom az apukámmal és Alexel.Mint ahogyan minden 21. századi tinédzser, mi is "imádunk"suliba járni.Egyszer egy táncversenyen összetalálkozt...