Csak tánc, és semmi más!!/BEFEJEZETT/

Go home..

Az autóban ülve azon gondolkodtam hogy tanultam e a hibákból amiket vetettem ezidő alatt amíg távol voltam.A válasz pedig hogy kétségtelenül nem.Semmit.De mintha rajtam múlt volna.Újra és újra elfogom követni ezeket és fel sem fog tűnni.

Vissza érve a hotelbe mindenki azzal fogadott hogy :" Mi történt veled?-Sziaaaaa miujság hallottam kórházban voltál..-Hahó..Ugye milyen szar a kórházi koszt?-"
Na ja.Ki kellett találnunk egy mesét amit utána beadtunk Misinek aki 2 percre az érkezésükre meg is jött.
-Jónapot.Szeretnék tudni mindenről ami történt az előbbi pár órában.-
-Ohm...Tetszik tudni reggel migrénem volt...És gyógyszer vettem be...Csak nem tudtam hogy allergiás vagyok rá...-feleltem
-És miért nem lettem erről én értesítve először??-mert semmi közöd hozzám?
-Hát mert...-kezdtem
-Jajj nagyon gyorsan történt minden.Mi is alig tudtuk figyelemmel követni az egészet...-mondta mentés képpen Jázmin.
-Értem..Hát az ebédről és a reggeliről lemaradtatok,de talán maradt meg nektek valami harapnivaló.-gondolkodott el
-Jajj ne szükséges mert...Mi Ohm...Nem vagyunk éhesek.Ráadasul én kaptam a kórházban ételt.-jajj hazudni nem szép dolog.Vald be Elizabeth hogy nem is ettél semmit csak itt sem akarsz valami kis maradékot enni.
-Biztosan?-
-Persze...-
-Rendben van akkor menjenek és pakuljanak össze mert kb 1 óra múlva indulnak vissza.A csoportunk teljesen le van maradva a pakolással.-
-Értjük és köszönjük szépen Misi-mondta Jázmin direkt azért hogy basztassa.
-Gyere már -mondtam halkan miközben meg ragadtam a kezét és elkezdtem a hotel felé húzni.Ő az orra alatt kuncogott.

-Istenem de elegem van ebből az emberből....-mondta mikor zárt helyiségben értünk és ledobta magát a kanapéra
-Hát nekem se a szívem csücske,de mindegy megyek és összeszedem a cuccaimat.-szóltam aztán a szobámba léptem és elkezdtem összekapkodni a szétszórt ruháimat fogkefét festéket fesűt,és hasonló dolgaimat.Ahogy ezeket megfogták mindről beugrott egy~egy emlék.Olyanok amiket sose fogok elfelejteni.Mert ezekben a napokban közelebb kerültem a barátaimhoz és a ha lehet így mondani akkor ahhoz az emberhez is akit szeretek.Akit talán jobban is mint a többiekeültem az ágyán sarkára és végig gondoltam a napokat.Elöször mikor megláttam egy szál törölközővel voltam körbe tekerve.Feltem a tudattól hogy esetleg közelebb kell mennem hozzá.Aztán imponálni akartam neki nem is tudom miért,aztán az esti csók részegen az első együtt alvás.Ezeket sosem fogom elfelejteni.Mint azt sem amikor legeslegelőször megcsókolt.

_vissza emlékezés_

-

Kint álltunk az utcán csak mi ketten a sötétben.El volt borulva és készülődött az eső eleredni.De nem érdekelt.Akkor semmi sem számított.Csak néztünk egymás szemébe és mind a ketten ugyanarra gondoltunk.Olyan volt mint az a zene amiben a szöveg az hogy- mikor magadhoz húztál az este az esőben?-azt hiszem így hangzott de nem tudom pontosan.Aztán leesett az első csepp.Amit rengeteg másik követett felvettem a kapucnit és úgy néztem tovább azta az embert akinek még a vizes haj is jól állt.Aztán egyszer csak megfogta a derekam és megcsókolt.Akkor ő ott megadta nekem az első és egyben legjobb csókot amit akartam.Sokszor álmodoztam arról a pillanatról előtte,de egyik sem ért fel vele.-

_vége_

Hát nem igen.Így csattant el az első csók.Olyan aranyos volt ahogyan kezelte az egész ügyet.De mikor azt hittem hogy megcsalt akkor a vagyis hát nem is voltunk együtt úgy szóval megcsal I nem is tudott lehet csak túlzottan nem tudom Úristen de sok felesleges dolgon gondolkozok.Na mindegy.Inkább engem a témát a lényeg hogy most itt vagyok és most szeretek valakit aki szeret engem és vannak barátaim akiket ugyanúgy szeretek.Ennel jobbat nem is kivánhatnék.Az összes cuccokat beletömködtem a bőröndömbe és nagy nehezen becipzároztam.Kivonszoltam a táskám a kanapéhoz és meglepve tapasztaltam hogy már csak rám várták.Megfogtam magam és nem törődve az oldalamba hasító fájdalommal kivonszóltam magam a bőröndömmel a hotel elé.Adam mihelyst meglátott odarohant és kikapta a táskát a kezemből mondván hogy pihennem kell.Hát oké.
-Gyerekek gyerekek nincs sok időnk el kell indulni mert nem érünk haza időben.Márpedig nekem időben haza kell érnem.Remélem hogy világos voltam.-szólt Balu és felszállt a kisbuszra már ami időközben megérkezett és bele is pakoltuk a cuccainkat.Éppen szálltam fel a buszra mikor még hallottam Jázmint ahogy elköszönt.
-Viszlát Misii...És köszönünk mindent.-kiabálta.Engem megmosolyogtatva szállt fel utánam és kuncogott mikor a buszból kiintegetve látta azt a megszokott arcot amit a megszólítás után vett fel mindig a táborvezetőnk.Amikor láttam hogy elindultunk, minden emlék olyan távolinak tűnt csupán.Mintha csak egy kis álom lett volna ami meg sem történt.Bedugtam a fülembe a zenéimet és alig vártam hogy hazaérhessek és bedőlnek az ágyamba aludni.Addig addig gondolkodtam hogy a végén bealudtam.És megint gyönyörűt álmodtam.Egy óriási házban voltam és elképedve néztem végig azt ahogyan a cuccaimat dobozolják ki és rakják ki különböző helyekre.Kiszaladtam a kertbe és néztem ahogyan a nap lényeg és csak remélni tudtam hogy igaz az amit látok és nem csak illúzió.
-Elitabeth ébredj feeeel...-kiabálta Jázmin mire megfordultam és ott állt mögöttem egy babát tartva jobb karján.Oda akartam menni hozzá de akkor csak megint kiabálni kezdett.
-Hallod keljél már felfelé Hahoooo...
Ne ijesztgess már....Mi van veled ébresztő...-És ekkor felébredtem.Kinyitottam a szemem és egy csomó aggódó szempár szegeződött rám.
-Mi van már?-kérdeztem kicsit sem kedvesen
-Úristen....-sóhajtott-Azt hittem megváltás.te idióta....-mondta barátnőm
-Minden rendben?-kérdezték
-Persze miért ne lenne.-azon kívül hogy mostanában furcsakat álmodom és nem tudom őket hová tenni.
-Uuh...csak alig akarták felkelni és azt hittük hogy megint van valami.-
-Nem..Nem nincs semmi..-feleltem mocorogva a helyemen.
-Hol vagyunk?-kérdeztem
-Otthon...-
-Komolyan?-
-Aha...Nem rég értünk haza azóta keltegetünk téged... -
-Értem de mivel már fent vagyok szerintem szálljunk le..-nevettem el magam kínomban.Erre megindultunk és szépen libasorban lépdeltük le a pár lépcsőfokot.Odakint a friss otthoni illat csapott meg.Pesti levegő.Nagyon friss,tényleg...Az út mellett ltam.3s figyeltem az elhaladó autókat.Annyira hiányzott már ez...
-Hazakísérjelek?-jött oda hozzám Adam a bőröndömmel.
-Nem muszály...-mondtam-Csak ha van kedved ,és nem...Akadály vagy ilyesmi..-kicsit zavarba jöttem attól ahogyan nézett engem és azt ahogyan magyarázkodok.
-Van kedvem hazakísérni..-
-Akkor jó....Elköszönök a többiektől egy perc és jövök...-felmutattam neki a mutató ujjamat,aztán odarohantam Jázminhoz( már amennyire tudtam)és megölelgettem.Mindenkit végig öleltem,aztán jöhetett a gyaloglás hazáig.Fek se tűnt hogy mennyire feszült a levegő körülöttünk.
-Azt hiszem....Azt hiszem köszönettel tartozom..-törtem meg a csendet
-És mégis miért?-

-Mert nagyon sok jó emléket adtál nekem ebben a pár napban, és úgy éreztem mintha több állna mellettem mint egyszerű barát.-mondtam de zavaromban nem is mertem a szemébe nézni.
-Figyelj ez nem olyan dolog amit meg kell köszönni de, azért szívesen.És tudd hogy bármikor számíthatsz rám.-fejezte be.Mert közelben megérkeztünk a házunk elé.Szembefordultam vele és úgy mondtam
-Köszönöm..Tényleg-mostmár mélyen a szemébe néztem és hirtelen ötletről vezérelve odaléptem hozzá és átkaroltam.Ez az ölelés úgy jött le mintha ezer éve együtt lennénk és régóta nem láttuk volna egymást.Annyi kivétellel hogy baromira fájt az oldalam de szerencséjére a másik oldalrol karolt át így nem a fajos felemet szorította.En a nyakát maroltam át ő meg egyik kezével a derekamat a másikkal a bőröndjét fogta a fejét pedig a nyakamba fúrta.Mikor kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magam kimásztam az öleléséből.
-Azt hiszem mostmár felmegyek...-mondtam miközben a kezemmel mellkasát tamsztaottan mert még mindig nem engedte el a derekam.A számra vándorolt a tekinktete és gondolkodott egy pillanatig majd utána cselekedett.Hosszasan megcsókolt.Mintha bocsánatot akart volna kérni valamiért.
-Nem hagyhattam ki ezt a magas labdát...-motyogta mikor elváltunk.Erre én csak mosolyogtam
-Örülök hogy nem hagytad ki...-néztem a szemébe.-De mostmár tényleg mennem kell.-
-Rendben..-lassan elengedte a derekam és végig nézte ahogyan belököm az ajtót majd felsétálok az első lépcsőfordulóig.Onnantól már nem látott és én se őt.