A hibrid/Befejezett/

|Steve szemszöge|-20

Bell átkarolt, majd megveregedte a vállam elköszönés képp.Ugyan így elköszönt Gabe-től, és Bucky-tól is könnyes búcsút vett.A vonat közeledett, így felkészűltünk az ugrásra a következő pillanatban már mind a hárman a vonat tetején voltunk. Bejutottunk az egyik hátsó vagonba Gabe az elsőbe ment. Az egyik vagonból szálltunk át a másikba mikor a mögöttem lévő Bucky és köztem lezarult az ajtó így két külön vagonban ragadtunk. Buckra lőni kezdett pár katona, ő velük volt elfoglalva. Rám csak egy ember kezdett el lőni, de neki valami ultra fegyvere volt. A pajzsot az arcomhoz emeltem , ezzel hárítottam el a lövést. Mielőtt még egyet lőhetett volna azelott leütöttem, majd az ajtóhoz mentem.Az üvegen keresztül láttam, hogy Buckynak kifogyott a lőszere, ezért elővettem az én fegyverem, kinyitottam az ajtót és oda adtam neki. Ő fedezett én pedig elkaptam a hydra katonáját.
-Megszorongattam őket.- Buck próbált úgy tenni, mintha ő végezte volna a munka nagyobb részét.
-Naná!-ismertem el neki. A tartalmatlan csevejünk az a katona zavarta meg akit nem rég leütöttem. Buckot arébb lökve emeltem ismét magam elé a pajzsom, csakhogy most nagyobb erővel lőtt ránk,igy a pajzsom elejtve hátra repültem. Buck fedezni próbált ezert megfogta a pajzsot és a katonára kezdett lőni, de őt is meglőtte azzal az erővel amivel engem. Így Buck is hátra repült, csakhogy ez lövés most kiszakította a vonat oldalát amin Buck egyenesen kirepült. Mostmár nem gondolkoztam felkaptam a pajzsom és tiszta erőből a katona fejéhez hajtottam, amitől mostmár végleg a földön maradt. A vonat oldalához mentem segíteni. Buck egy rúdba kapaszkodott amit már nem sok tartott. A kezem felé nyújtottam
-Buck kapd el a kezem!- már a kezét nyújtotta mikor valami reccsenést hallottunk: a vasrúd amin eddig lógott letört, letört és ezzel elengedte a barátom aki egyenesen lezuhant a hóval borítótt szakadékba, mielőtt még megfoghatta volna a kezem... Hallottam ahogy az egyre távolodóbb hangja egyszer csak elhalkúlt. ~Bucky...meghalt~ visszahúzódtam, a földre gugóltam és csak sírtam. Csak arra gondoltam, hogy elvesztettem a legjobb barátom, és arra, hogy ezt hogyan fogom elmondani Jesabelle-nek, az egyetlen lánynak akit Bucky tényleg szeretett. Nehezen, de összeszedtem minden erőm és felkeltem a padlóról, majd elindúltam Gabe-hez. A fő kabinban volt, rám nézett és nem mondott semmit, halkan suttogva ennyit szólt:
-Sajnálom...- Lehunyta a szemét, majd vissza fordult Zola felé és vártuk a megérkezést. A vonat lassítani kezdett, megállt az állomáson, ahol Bellék vártak minket. Gabe a német tudóst löködve szállt le. Én utána kullogtam, le érve nem láttam a csapatunk így a vonat oldalának dőltem azon gondolkodva, hogy hogyan és miképp fogom elmondani Bellnek.A szemem kissé megtörölve néztem fel magammal szembe, ahol ott állt. A legréműltebb arccal nézett rám amit valaha láttam ~már sejti...~.
-Ne!- szakadt ki a fájdalmas hang a torkából miközben felém futott. Elém ért.
-Holvan Bucky?!- a kérdés hallatán a szívem szorult össze. Csak a fejemet ingattam.
-Én...-nem bírtam elmondani, de nem is kellett, ebből már tudta, hogy mi történt.
-Nem, nem, nem, nem... Steve!...Nem!- hangos zokogásban tört ki, majdnem össze esett így elkaptam és magamhoz szorítottam. Hagytam, hogy sírjon. ~Bucky tényleg őt szerette a legjobban, és Bell a legrendesebb lány akit ismerek, nem ezt érdemelte se ő, se én, és...és Bucky se~. Bell egy kis idő után elhajólt tőlem.
-Mi.. Mi történt.. Holvan?- a sírástól még nem nagyon tudott érthetően beszélni. Nagy vonalakban elmondtam neki hogy mi történt. Amire ő elrohant az asztalok felé, valamit kivett a kabatjáboól amit ott hagyott az egyik széken. Vissza már nehezebben jött mert éllepték a rendőrök, civilek, újságírók a vegállomást. Oda léptem, hozzá, hogy haza kísérjem ~nem kell neki ez a nagy felhajtás~. Megfogtam a karját amire ő idegesen kirántotta a kezét az enyémből. ~nem értettem a hirtelen reakcióját~
-Steve ez az övé...- felmutatta Buck dögcéduláját. -ez azért van nálam mert bízott benne, hogyha bármi történne vele akkor az után is velem lehet... Ezek után megérdemli legalább azt, hogy megkeressük!- a kiabálására sokan fefigyeltek ránk. Én nem szerettem volna kiabálni.
-Veszélyes lenne... Ha tehetném én mennék le érte, hogy a megfelelő temetést kapja, de abba szírtbe belehallnánk.-nyugodtan mondtam el neki, mert pontosan tudom, hogy most mit el át.