A hibrid/Befejezett/

Feltétlen reflex-17

/Jól jön ha van... Ha leesik valami, ha el kell kapni valamit...meg satöbbi, de nem hittem, hogy egy nap ezzel mentem meg az Ő életét is./

Annak a pillanatnak mikor Dugan és a srácok megzavartak minket annak már két napja, azóta semmi említésre méltó dolog nem történt (azon kívül, hogy Steve elmondta mennyire örűl nekem és Buckynak). A landolási helyünket figyelve tettem le a gépet Írország egyik aszfaltán. Elindultunk egy Dublini üres katonai szállásra. Az utat gyalog tettük meg a kivilágított utcákon. Néha meg-meg állt a csapatunk egy kis ételért, de viszonylag siettünk a borús idő láttán. A lak már látó szögben volt.
-Remélem több katona lakott itt ,mint nyolc mert nincs kedvem fotelen kuporogni- horkantott fel Jim aki már négy napja egy fotelbe volt kényszerülve.A házikóban kivételesen volt elég ágy. Ami jól jött, hisz holnapra mindenkinek ki kell pihennie magát, talán az egyik legerősebb bázissal állunk szemben. Ennek fényében minden egyes pillanatot és moccanatot előre elterveztünk a lerohanással kapcsolatban.Az este mindenki álomra hajtotta a fejét. Másnap csak néztük a távolból az őr váltást, a szokásokat, és mindent ami jó jöhet ahoz ,hogy az este sikeresen teljesítsük a parancsot.Hamar elszállt felettünk a nap. Egy kettőre sötét lett és inkább gyönyörködtem volna a csillagokban, de Steve leadta a jelet.
Ami azt jelentette, hogy mi (Gabe, Bucky és én) a fák közül fedezzük Stevet aki a többiekkel egy terv alapján ~ez fontos Steve kihangsúlyozta ,,kell terv"~ míg mi segítünk neki. Amikor elindultam a fák alatt, elkapott egy rossz érzés, mintha valaki követne. Nem foglalkozva ezzel elhelyezkedtünk hason egymás mellett, Steve bement a többiek követték. Jó pár perc elteltével még mindig csak a rombolás hangjai szűrődtek ki a kivilágított épületből. Gabe és Buck lazán elkezdtek beszélgetni. Rám hagyva a táj figyelésének felelősségét.
A hideg levegő fáradtá tett így én is inkább a beszélgetést figyeltem néha vissza néztem alattunk levő sikságra. Gabe romácain nevettünk mikor félszemmel láttam valami kéket. Valami olyant ami közeledett felénk.~A feltétlen reflex~ az volt ami arra késztetett, hogy Bucky arca elé emeljem a kezem.Valami neki csapódott a kezemnek, nem volt szilárd mégis mikor eltalált olyan éles fájdalom szúrt a húsomba, hogy azt elmondani nem tudom. A kezem szilárdan állt Buck arca előtt. Ő tág szemekkel nézte a karom ami talán az életét mentette meg, le engedtem, mert nem éreztem a kezem felét, le csúsztam az árokba ahol jobban szemügyre vettem a kezem legalábbis azt ami maradt belőle mert ami eltaláltaz elkezdte hamvasztani a végtagom. Gyakorlatilag egy lyuk keletkezett a kezemen mire megállt a folyamat és nem amortizálta tovább testem. Talán a düh, talán valami más volt a fiúk arcán ,de láttam ,hogy Buckyban tudatosult az a lehetőség, hogy mi lett volna ha nem emelem az arca elé kezem. Gabe felpattant és a katona után rohant, hamar leteperte és elvette a fegyvereit, Bucknak adott egyet és azt a pár embert akit eddig fenyegetésnek sem vettek azokat is lelőtték midegyszállig, nem tudtam, hogy ez most bosszú vagy csak elővigyázatosság, de nem is érdekelt csak az, hogy valamit kezdjek magammal. A lövöldözést befejezve Gabe lépett mellém. Aki a ruhajábol egy cafatot tépett és a kezemre tette.
-Ne aggodj katona dolog- próbált nyugtatni, ami nem nagyon ment mivel az ő fején is láttam azt a döbenetett ami a milyenken is volt. Rossz közérzet kapott el, talán nem a seb miatt, de a fájdalom tompulni kezdett és nagyon hideg lett. Éreztem, hogy a testem cserben hagy és a gravitáció húzz a föld felé. Ezek után nem sok minden rémlik, Steve hangja, Bucky állandó kiabálása (az aggodalom miatt) és persze ismeretlen, beazonosítathatlan hangok is. A szemem mikor kinyílt egy ágyban voltam, a látásom elég homályos volt így csak hangokra számíthattam:Steve és Buck vitatkoztak valami hőmérsékletről. Fejem a hang forrásához fordítottam az ágy mellett egy kisebb széken Buck ült aki egy kendővel a kezében kapállozott Steve felé aki vele szemben egy szekrénynek volt dőlve.
Stevevel felvettem a szem kontaktust, észre vette hogy fent vagyok és elmosolyodott.
-....az túl hideg lenne...- magyarázta Buck, hogy milyen legyen a kendő.
-Bucky...- próbálta Steve félbe szakítani őt. Nem sok sikerrel, hisz Buck még mindig magyarázott.
-Buck..-és még mindig probálkozott Steve.
-Buck!- mostmár nem finomkodott.
-Miaz?- végre befejezte a beszédet. Steve rám mutatott, mire Buck is rám nézett, rá mosolyogtam és intettem neki. Gyakorlatilag a nyakamba ugrott, amit egy kis felszisszenéssel értékeltem. Erre gyors elhúzódott és megbánással nézett rám.
-Nem mondtam, hogy hagyd abba...- viccelődtem vele mert jól esett, hogy megölelt.
-Jól vagy?- kérdezték a fiúk majdnem, hogy csak egyszerre.
-Én igen... de ti ramatyul néztek ki...aludnotok kéne.- ~biztos miattam maradtak fent, de még így is borzasztóan néztek ki.~
-Jól van!... Ennek örülök, de most megfogadom a tanácsod és...- a mondat végét nem tudta már befejezni Steve mert ásított. Csendben ki ment a szobából és el ment aludni.
-Te nem szeretnéd követni az ő példáját?- kérdeztem Bucktól, mert nagyon álmos volt.
-Nem akarlak egyedül hagyni!- megfogta a kezem és az arcom melletti üres párna részre rá dőlt.
-De aludnod azt kell!- az arca még mindig a párnába volt döntve.
-Kibírom ,itt maradok veled- ezt mormogva mondta mert nem volt ereje már fel emelni a fejét a párnából.
-Akkor aludj mellettem mert aludnod azt kell!!-biztattam talán egy kis önös érdekből az alvásra. Kis kondolkozás után fekúszott az ágyamra, az arca még mindig a párnába volt temetve.
-Már nem fáj? - nézett le maga mellé ahol meg a a kezemet szorongatta.Nem rég még egy lyuk volt ott de most már meggyógyult.
-Nem!- ő csak egy nyugodt fellélegezéssel jelezte, hogy örűl ennek.Nem kellett sok idő mire csak a szuszogását hallottam. Mellettem feküdt és minden lélegzet vételét éreztem a vállamon. ~Örülök, hogy jól van, túlságosan szeretem ahhoz, hogy elengedjem. ~