Princess? No. I Am A Queen

24

- Uram, valaki bejutott a kapun! - kiáltotta az egyik őr, mire hatalmas káosz lett a fehér katonák között. Néhányan már azt hitték, hogy Eliade egyik vérebe jutott be hozzájuk, és most mind meg fognak halni.

- Az nem lehet! Fogjátok el! - és ezzel a főnök kiadta a parancsot a fehér ruhás katonáinak, hogy fogják el a betolakodót.

Linali mindeközben vidáman fedezte fel a katakombákat. Egy kis lépcső jobbra, egy kis folyosó balra, és itt meg egy bukkanó... csapdák tömkelegét kerülte ki kacagva, és már az ötödik zárt ajtón jutott át a szeme segítségével. Hiszen minden sokkal egyszerűbb, ha belátsz a falak mögé, meglátod a mérgezett nyilakat, nem esel bele egy hegyes cölöpökkel kirakott gödörbe mert már előre látod hová kell lépni. Linali imádta ezt a képességét. Így is elég sokszor eltette magát láb alól a szerencsétlensége miatt, de így legalább valamennyivel javított a helyzetén.

Mikor jöttek a katonák érte, csak felhúzta a köpenyét, nekisimult a falnak és hagyta, hogy a trappolós csürhe banda elhaladjon mellette. Ő pedig halk léptekkel ment előre, akárcsak egy kisegér.
Az egész kellős közepén egy hatalmas csarnok állt. Három szintnyi labirintus kellős közepe. Ott álltak a fő-fő akárkicsodák egy asztal körül, amin az egész város térképe rajta volt, és nagyban vitatkoztak.
Néhány katona visszatért a rossz hírekkel, hogy még mindig nem találják a behatolót, mire a főnök - egy hatalmas ember páncélban, fehér köpönyegben és egy még nagyobb baltával az oldaalán - végigsimított szakállán, és gondolkozni kezdett. Nem volt öreg, inkább csak középkorú, de elég határozott hogy elvezessen egy ilyen bandát. Külsőre máris tetszett a lánynak.

- Hozzátok a madárkát! - kiáltotta, és néhány erősebb katona el is indult a tömlöcök felé.
Linali eközben körbesétálta az asztalt, megjegyezte az összes ábrát rajta, miközben kitért néhány erősebb ütés elől, amit a hevesen veszekedő katonák okoztak. Folytatta volna a sunnyogást, ha a terembe be nem lép a 'madárka'. A madárka ugyanis egy félangyal volt, nagy szürke szárnyakkal. Kezén és lábán bilincsek csörömpöltek, és a láncok végeit több reszkető katona szorította, bár egyértelmű volt, hogy ha a madárka el akart volna menni, senki se tudta volna megállítani.

Az angyal végignézett a teremben és ránézett a lányra. Linali is észrevette, hogy nagyon bámulják, ezért egy kicsit elsétált oldalra, de az angyal így is követte a szemével. A lány fogta magát és most a másik irányba indult el hangtalan léptekkel, de a madárka még mindig követte. Linali felháborodott azon, hogy valaki így figyeli, bár nem volt biztos benne, hogy most tényleg látja vagy csak a jelenlétét érzékeki. Ezért megint csak oldalazott néhány lépést, de még így sem tudott megszabadulni az angyaltól. Végül odament az angyal elé és megkérdezte halk hangon;

- Te most látsz engem?

Az angyal bólintott, a lány arca pedig holt sápadt lett. Még senki sem vette észre egészen idáig. - Hogy?

- Hát tudod, én is egy természetfeletti lény vagyok, akárcsak te és nálam a kis trükkjeid nem sokat érnek. - vonta meg a vállát, majd hozzátette: - Tudod az angyalok és a kaszások nem sokban különböznek. Azokat a nyomorékokat bárhol felismerem. - suttogta lenéző tekintettel. - Olyan szép a haláluk.

- Á tényleg? Legalább az én kezemen nincs bilincs. Akkor most ki is a nyomorult? - kezét gúnyosan háta mögé tette és egy kicsit előrehajolt, fejét felemelte, mintha ő lenne megkötözve.

- De te haldokolsz. - vonta meg a vállát és kárörvendően elvigyorodott.

- Én haldokolni? Na ne nevettes! Már elég sokszor meghaltam, és nem, nem sikerült véglegesen. Mégis hogyan lehetne még meghalni? Erre igazán kíváncsi vagyok. - ezt is flegmán mondta és közben kezeit kérdően széttárta.