Princess? No. I Am A Queen

37

Másnap reggel már mindenki a helyén volt. Linali már bejutott a várba, Kallen pedig a várfalon kívül ült az egyik háztetőn. A felkelők pedig már mind eljutottak a város különböző kerületeibe, hogy onnan indíthassák a támadást. Végül Eliade is megérkezett, felpakolva szörnyekkel és az összes katonájával. Nagy robajjal bevonult a várába.

Nem is kellett egy óra, de már jöttek is a futárok, hogy kitőrt a káosz a szélső részeken. Eliade tovább őrjöngött, de nem tudott mit tenni, katonákat küldött oda.
Eltelt még egy óra és a szakadt küldönc kifulladva rontott be Eliade szobájába. Szinte már összerogyott a fáradságtól annyira sietett.

- Úrnőm. A csapatokat felszámolták a fehérek.

A királynő elhűlt. - Hogy mit mondtál?

- Vesztettünk a külső területeken. - halkult el a férfi hangja - A lázadók egyre beljebb jutnak. Ha így folytatják eljutnak a várig.

- Az nem lehet. Eddig senki sem tudta legyőzni a seregemet. - az asztala előtt fél és le járkált és közben körmeit a ruhájában fúrta - Mégis ki vezeti őket?

- Azt még nem tudjuk...

Eliade megfogott egy teáscsészét és a férfihoz vágta - Mégis hogy lehet, hogy egy ekkora lázadás nőtt ki a semmiből, az én városomban, és a kémeim még csak nem is tudtak róla?! Csak tudnám titeket miért tartalak, ha csak úgy nyüzsögnek itt az árulók! - félrelökte a katonáját és kirohant az ajtón. Közben parancsokat osztogatott. - Küldjétek rájuk a szörnyeket ha már ti ilyen haszontalanok vagytok! Verjétek le őket mind egy szálig! Az összes szörnyet kiengedni most azonnal!

A páncélos katonák egy része már masírozott is a felkelés felé, a másik fele pedig maradt várvédőnek. A szörnyek pedig elözönlötték volna a várost. Csak egyik se jutott messzire, mert Kallen és a csapata megállította az összeset.

Közben Eliade fellépkedett a több száz lépcsőfokon a legmagasabb toronyhoz. Mire feléért, már rettenetesen ideges volt.
Kicsapta a torony ajtaját és kijutott a hatalmas tetőre. Ez volt a vár teteje és egyben egy hatalmas terasz is, ahonnan be lehetett látni az egész várost.

Eliade rögtön a korláthoz támaszkodott és végignézett birodalmán. Mindenhol füstoszlopokat látott és már hallatszott a csatazaj.

- Mégis ki volt az, aki ezt merte tenni velem? Feldarabolom! - vicsorgott.

Háta mögül egy vékonyka hang válaszolt - Ezt most komolyan megkérdezted?

...

Kallen odalent egyesével darabolta fel a szörnyeket, de még így is nagyon lassan haladt.

Egyszer csak egy csapat érkezett, az élükön Leóval. Mind a kollégiumból jöttek és már készen álltak, hogy Eliade seregéhez tartozzanak, de mégsem ez történt.

Kallen sziszegett és már várta, hogy a kis robbantós srác megtámadja.

- Hát te meg mégis mit keresel itt? - kérdezte a vörös hajú. - Neked nem éppen ellenünk kellene harcolnod?

- Ezt én is kérdezhetném tőletek. - fordult feléjük Kallen. Nem hitte el, hogy a lány ennyi szövetségest szerzett ilyen rövid idő alatt. - Te is ugyan úgy Eliade szolgája voltál mégis itt vagy. Elmagyaráznád ezt nekem légyszíves?

- Történt egy-két dolog amiért megutáltam, ennyi az egész. - felemelte jobb karját és egy furcsa fegyvert tartott a kezében, aminek a végén egy cső volt.

Kallen megijedt, és már megemelte a kezét, hogy védekezzen, mikor a fegyver dörrent egyet és Kalen mögött egy szörny összerogyott.

- Ez meg mégis mi a franc volt? Azt hittem ki akarsz nyírni! - kiabált Leóra.

- Ne sipákolj már annyit! Ez csak egy puska volt. Én találtam fel. - emelte maga elé a fegyvert és megmutatta Kallennek. - Tudod, így én is olyan erős lehetek mint te, habár én nem születtem elitnek. Egyébként is, bár nagyon szeretném~ nem bánthatlak, mert a nagyfőnök azt mondta.

Kallen felhúzta a szemöldökét és még a szája is tátva maradt. Kérdően nézett először a kisfiúra, aki a kis játékszerével kétszer akkorára nőtt a szemében, majd felnézett a srác mögött állókra.

Leó értette a félelmét - Nyugi ők is velünk vannak. Nekik is elegük lett már ebből a helyzetből.

Kallen megrántotta a vállát és visszement szörnyeket darabolni. Leó mögött állók is szétszéledtek, hogy harcolhassanak, Leó maga pedig Kallen nyomába eredt.

- Ez azt jelenti, hogy most már barátok vagyunk? - kérdezte fülig érő vigyorral.

- Álmodban haver. Sokat kell még nőnöd ahhoz hogy a barátom lehess, már ha egyáltalán megengedem. Nem vagy még elég jó. - Kallen rá se nézett, csak éles karmaival belemart az egyik nagyobb szörnybe és kitépett belőle egy darabot. A szörny igaz elpusztult, de egy másik Kallen mögé került és már majdnem kettéharapta, mikor a puska dörrent, és Kallen ismét megmenekült.

- Biztos vagy te ebben Sir Egoizmus? - Leó rettentő jól szórakozott a másik szerencsétlenségén.

- Én nagyon - nevetett Kallen és tovább harcolt...

...

Eliade megpördült és szembetalálta magát a maszkos Linalival.
- Te meg mégis mikor szerveztél meg egy ilyet? - mutatott kezével az egyre csak közeledő füstoszlopokra.

- Hát úgy... Iskola helyett? Kicsit unalmasak az órák. Volt időm játszadozni. - kuncogott a lány és közben ártatlanul mosolygott.

- Ó tényleg? Hát majd én tanítok neked szépeket - hajába túrt, majd kezével átkot formált és a lányra dobta, aki egyszerűen csak odébblépett és az átok nem találta el.

- Jaj nemár. Most komolyan? Ez így elég kiábrándító. Azt hittem nehezebb lesz bosszút állni rajtad - a lány mintha csak egy labdát dobott volna a nőnek, ő is egy átokkal próbálkozott, de most Eliade volt az, aki könnyűszerrel kikerülte.

- Mégis miért akarsz bosszút állni, te kis liba? Nem ismerlek téged. Mond mégis honnan a pokolból másztál elő?

- Hát nem emlékszel? - Linali levette egy pillanatra a maszkot és távolról a nő szemébe nézett.

Olyan volt mintha csak visszakerültek volna a múltba. Eliade ott állt a trónszék mellett egy ünnepségen. Egy mosolygós, barnahajú kislány pedig a székben ült és várta, hogy a fejére tegyék a koronát... De a következő pillanatban Eliade már egy mezőn állt, és a tájat nézte. A látvány megdöbbentette. Az egész vidék porig volt égetve és nem volt más, csak elszenesedett halmok, és egy régi vár porigrombolva. Majd hírtelen visszakerült a valóságba.

- Most már emlékszel, Eliade? Emlékszel már mit tettél velem és a királyságommal? - Linali szemei már-már villogtak a dühtől és kezeit ökölbe szorította.

Eliade egy pillanatig még nem értette miről beszél a lány, de nem tartott sokáig, mire visszaemlékezett ő is arra a bizonyos születésnapra. Lassan és sunyin elvigyorodott.
Megigazította fején a koronát és kihúzta magát.
- Szóval te mégiscsak életben maradtál. Kár, pedig egy ilyen gyenge kicsi virágszál jobban tenné, ha otthon maradna. Nemigaz te embergyerek?

Linali sértődötten a derekára tette kezét. - Ha még mindig embernek hiszel, akkor már lassan egy évtizeddel vagy lemaradva.

- Valóban? Pedig én már azt hittem semmit sem lehet kisajtolni belőled, de úgy látszik tévedtem. Honnan szereztél te ekkora erőt és bátorságot, hogy ki merj ellenem állni kicsikém?

Linali levette nyakából a kék ékkövet és a tenyerébe tette.
- Úgy, hogy nállam van ez. - arcán látszódott a megelégedettség, ahogy a királynő arca szinte már zöldül az irigységtől - Tetszik?

- Add ide! - olyan erősen szorította ökölbe a kezét, hogy szinte már megsebezte magát a körmeivel - Egész életemben azt kerestem! Add ide nekem!

Linali elhúzta a száját - Látom te már az őrület határán állsz... Vagy talán már megőrült?... Játszuk azt, hogy odadom, ha válaszolsz a kérdésemre.