Princess? No. I Am A Queen

17

Linali össze-vissza kereste a varázskövet szerte az iskolában de nem találta. Egyre jobban kétségbe esett, hogy most elveszítette varázsereje összes forrását és a sajátja pedig el fog fogyni. A lopott holmik pedig aligha lesznek elegek a világ meghódításához. Kiszaladt az iskolából és az utcákon futott végig. Minden utcán végigrohant, de még mindig nem találta. Egészen az arénáig elment. Azt is körbefutotta, de még mindig nem volt meg.

- Ilyen nincs, hol lehet? - leült az egyik lépcsőre és a fejét fogta. Míg ott ült besötétedett. Az összes ember bezárkózott, és az éjjeli szörnyek előjöttek. Linali még mindig ott ült kinnt az utcán, pedig nem kellene pont neki, pont ott lennie.

Ott ült és az elátkozott életén elmélkedett, de nem jutott túl sokra.
- Hello~ Hát te meg mit csinálsz itt? Ha így folytatod fel fognak falni. - tűnt fel újra a semmiből a drága kaszás.

- Tudom Judal hagyjál. Nem látszik, hogy így is a halálomon vagyok?! - Térdét felhúzta és átkarolta, arcát pedig rátette. Egyre mélyebben beletemette magát a karjaiba. - Elvesztettem az ékkövet, e nélkül nincs varázserőm, nincs semmim.

- Valóban? - hajolt le az ő szintjére kíváncsian - nem is tudtam, hogy volt egy varázsköved.

- Volt. Egy egyszerű ember vagyok boszorkány felmenőkkel. - fel se nézeKivéve, hogy halhatatlan, de még ez se igaz teljesen, mert a démonok meg tudnak ölni, ha nagyon akarnak, és történetesen ez a város nyüzsög tőlük. Szóval megintcsak nincs semmim.

- Naa~ Meguntad már az életed? Végre megölhetlek? - kezét a lány vállára tette, mint egy jó barát, de Linali lelökte magáról.

- Sajnálom, de nem, még nem. - nézett fel rá mosolyogva - Még nem szereztem vissza a királyságomat. Addig nem tudom megunni még ezt se. De így most esélyem sincs.

- Biztos vagy te ebben? - ismét felegyenesedett és körbesétálta a lányt.

- Igen. - továbbra is a fejét fogta, miközben a lépcsőfokon ült. - Egész eddig azt használtam. Meg egy kicsit a többi tárgyat. Bár nem is tudom miért pont neked mondom el.

- És akkor mi van, azzal hogy látod a láthatatlant?

- Semmi. Mi lenne? Még megvan...

- Á értem, szóval ha az nem tűnt el, a kővel együtt, akkor végülis van valamid. Meg én már nem vagyok benne teljesen biztos, hogy csak azt használtad. De látom nagyon le vagy törve... itt úgy sem tudsz semmit se tenni, mit szólnál egy kis kiránduláshoz? - mondta nyájas hangon.

- Mit akarsz már megint? - támasztotta meg fejét unottan. Nem a legfényesebb kedvében beszéltek hozzá. - Hagyj magamra.

- Nem voltál még a pokolban, igaz?

- Haha, attól függ hogy veszed! Oda akarsz levinni? Talán még piknikezni is fogunk?

A kaszás megfogta karjánál fogva a lányt és felemelte. Linali riadtan pislogott rá.

- Velem nem lehet kötözködni, te lány. - Linali egy pillanatra megrezzent, de utána átgondolta helyzetét és végül arra jutott, hogy neki már teljesen mindegy. Így nem igen zavarta, hogy milyen büntetést fog kapni a beszólásaiért.

- Nem-e? Te mindig ezt csinálod, akkor én miért ne? Végülis a 'tanítványod' vagyok. Egy jó diák utánozza a mestert...- mosolygott rá, a kaszás meg meg se tudott szólalni. Ez egyszer jó beszólása volt. A kicsi énjét látta meg a lányban.

- Hová lett a vicces kedved? - Mosolygott kajánul a lány. Judal letette a talpára. Felegyenesedett és normális hangnemben szólalt meg - Oké, elmegyek veled, de miből gondolod, hogy túlélném odalenn? Elég gázos egy hely.

- Hát ahogy most vagy, úgy biztos nem. De már nem kell sok hozzád. - felemelte csontos fekete karját és ujjával megérintette Linali nyakörvét, majd letette őt. - Elég érdekesnek találtalak, megérdemelted amit most kaptál.

Linali térdre esett és a nyakát szorongatta. - Mit csináltál? Nem kapok levegőt...

- Légy boldog. Most már van valamid. Már nem csak halhatatlan vagy, hanem kaszás is. Kaptál egy kaszát, ha neked így jobban hangzik.

- Remek. Még egy átkot raktál rám, igaz? - nézett fel rá gyilkosan.

- Így is mondhatni, de nem éppen. Szükségem van egy másik kaszásra, aki segít nekem rendbe tenni a dolgokat. Ha a jó oldalát akarod nézni, akkor most már meg tudod magad védeni a kisebb szörnyek ellen, akikre nem hatnak a boszorkányságok. Hát nem király? - kezeit széttárta mintha ez a legjobb dolog lenne a földön.

De valahogy ezt Linali nem nagyon tudta értékelni. Egyre kevésbé kapott levegőt mert a rombuszok teljesen összeszorultak, szeme elhomályosult, majd újra kitisztult. Feltápászkodott a földről és a kaszás elé állt. Kissé támolygott az előbbi fuldoklása után. Bőre fehérebb volt, mint valaha, körmei feketévé váltak, szemei alatt sötét táskák lettek. Olyan lett mint egy élő halott.

- Mi kellene? - Linali már egyáltalán nem mosolygott. - Ja és megtennéd, hogy ha ezzel végeztünk, békénhagysz egy ideig? Egy jó ideig. Még meg kell szoknom ezt az új testet. Egy kissé fáradt vagyok.

- Egye fene! Rendben. Ha csak ennyi a bajod. Na gyere - egy kört rajzolt maguk köré, ami kék lánggal égni kezdett, majd felvillant és ők már el is tűntek.

A következő pillanatban már az alvilágban voltak. Hasonlított a földre. Linali ezen már meg se lepődött, hiszen a világ majdnem olyan rossz odafönn, mint idelenn. Az egyetlen különbség, hogy itt nincsenek emberek. Fennt még elvétve találhat valaki egy-két szerencsétlen példányt belőlük, de többnyire az ember emberek se teljesen emberek már.

Egy úton landoltak, ami egészen egy városig vezetett. Mondhatni az egyetlenig. Az út mentén mindkét oldalt vörös, lángoló tó terült el, ami inkább lávára hasonlított. Néha kiállt belőle egy-egy kéz vagy megégetett koponya. Nem kellett sok, beértek a városba. Itt sem volt jobb a helyzet; kormos falak, szörnyek és lebegő kísértetek. Linali már önmagát is egy kísértetnek érezte, csukjában, falfehérként. Megálltak egy hatalmas, romos épület előtt. Magas oszlopokból és lépcsőkből állt az egész.

- Megérkeztünk - szólt a kaszás.

- Hol vagyunk? - nézett fel rá a lány.

- Találkozón. A kaszások találkozóján. De azt hiszem jobb lenne, ha felvennéd a maszkod. Nem kellene megtudniuk, hogy a mindent látó szem a tiéd. Még kikaparják...

Linali először megrémült az utolsó mondattól, majd meglepődött, hogy a kaszás tud róla mindent azóta, hogy kikerült Boszi néni szárnyai alól. De nem volt sok ideje ezen morfondírozni. Felhúzta a baglyos maszkját. Végülis nem ok nélkül van a kaszás arcán is.

Mikor beléptek az ajtón Linali ledermedt. Több száz Judalhoz hasonló halálisten volt az épületben. Mind ugyanolyan fekete, lebegő, fekete füstöt árasztó szörnyetegek voltak. Az egyedüli különbség a maszkok formája volt. Olyan rideg és félelmetes volt a hangulat, hogy Linali majdnem összeesett, de Judal elkapta. Most már értékelni tudta a maszkot. E mögé ismét elbújhatott.

- Nyugalom, nem fognak bántani. - a lány ebben nem volt olyan biztos, mikor mindegyikük őt bámulta. Judal is egyetértett vele, de túl lusta volt ahhoz, hogy ezzel törődjön is, inkább a lányt osztotta ki. - Legalábbis addig, míg nem kötözködsz. Csak maradj csöndben és figyelj. Itt nincs helye a kamaszos beszólásaidnak.

Linali bólintott, és szorosan a kaszás mellett lépkedett. Nagyon kicsinek érezte magát, akármilyen erős is a földön. Itt ő volt a leggyengébb. Álmában sem gondolta volna, hogy egyszer az élete fog Judaltól függeni, és hogy ennyire rá fog csimpaszkodni.